Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
Holnap: Emma napja lesz

Hagyományok, programok

Dabason az év minden hónapjában pezsgő kulturális élet folyik, amelyről az intézmények mellett a hagyományőrző csoportok is gondoskodnak. A népi hagyományokat ápolják a város népdalkörei, citeracsoportjai,
néptáncosai, kézművesei, vagy akár a hagyományőrző honvédtüzér csapat is. Dabas mély és eleven kulturális kútja a biztosítéka annak, hogy a következő generációk is megismerjék őseik történetét, szokásait, hagyományait.

Sáriban, a Szlovák Udvarban található a Tájház és a Rétesház, mely tökéletes kiindulópont egy néptörténeti és gasztronómiai utazáshoz, ahol megismerhetjük a tradicionális népviseletet, betekintést nyerhetünk a korabeli falusi életmódba, és megkóstolhatjuk a messze földön híres sári rétest.

Minden évben két héttel Húsvét előtt, feketevasárnap, tartják a Kyselicát, vagyis a téltemető ünnepséget. Ilyenkor a lányok és asszonyok kiszi-babát készítenek, majd hangos énekszó kíséretében végigviszik a falu határáig, ahol a bábut a patakba dobják.
Ez az évszázados hagyomány a szimbóluma annak, hogy a tél, a baj, a betegségek elhagyják a települést, s helyére megérkezik a tavasz, az egészség és a megújulás.

Természetesen húsvétkor, május 1-jén, aratáskor és szüretkor is megelevenednek a
népszokások, és ilyenkor úgy érezzük, mintha évtizedeket repültünk volna vissza az időben.

A Sári Napok megrendezésére minden év augusztusában kerül sor, amelyen a népi hagyományok mellett kiállítások, előadói estek, búcsú, egyházi és sportesemények színesítik a programokat. A rendezvénysorozat záró és évről évre a legnagyobb volumenű eseményére, a „Rétes-utca és nemzetiségi találkozó”-ra érdemes kilátogatni és végigkóstolni a tradicionális vagy akár a formabontó réteseket is. Az utcán felállított színpadon népdalkörök, néptánccsoportok, népzenei együttesek színes kavalkádja szórakoztatja a résztvevőket, este pedig kezdődik az utcabál.

A Dabasi Napok a város egyik legjelentősebb legnagyobb tömegeket megmozgató és legszínesebb programokat
kínáló rendezvénysorozata, amit minden év szeptemberében rendeznek meg Dabas szerte.

A programsorozat keretében évről évre neves előadók, együttesek követik egymást a Rock-tér színpadán. A Dabasi Napokon bárki ingyen részt vehet képzőművészeti és építészeti kiállításokon, koncerteken, kerékpártúrákon, tehetségkutató versenyeken, benevezhet a főzőversenyre, vagy akár végigkóstolhatja a bográcsokból kikerülő gasztronómiai ínyencségeket, köztük Dabas ételét is.


Októberben a Gyóni Napokon nemcsak a hagyományok ápolása a cél, hanem szűkebb és tágabb közösségeink megismerése, kapcsolatuk erősebbé kovácsolása. A városrészben, melynek szülötte Gyóni Géza is, különösen fontos szerepe van az irodalmi kultúra ápolásának.

Igazán látványos színfoltja a szüreti felvonulás, ahol a múlt századi hangulatot megidézve népviseletbe öltözve lóháton és szekéren vonul fel a falu apraja és nagyja. A
must és az újbor biztosan meghozza mindenkinek a kedvet az esti szüreti mulatsághoz.

Gyónon szintén kézzelfogható a falusi élet minden bája, amiről többek között a több mint százéves parasztházban berendezett Gyóni Tájház és a Miloszerni vendégház gondoskodik.

A vendégház havi programjainak köszönhetően többek között a szörp-, a csuhébaba-, a mézeskalács készítés fortélyait leshetik el kicsik és nagyok egyaránt.

A Miloszerni vendégház remek szálláslehetőséget kínál mindazoknak, akiket vonz a berendezésében az elmúlt század hangulatát tükröző házikó. Info: 06-29/367-160


A Gyóni beton nevű rendezvény az 1938-ban Gyónon világrekord-kísérlet közben tragikus balesetben elhunyt angol motorosnak, Eric Fernihough-nak állít emléket. Minden tavasszal, halálának évfordulóján, összesereglenek a motorosok az ország minden szegletéből, sőt határon túlról is, hogy főhajtással adózzanak a motorsport egyik első pionírjának. Ennek a rendezvénynek is köszönhető, hogy a motorosklubok összefogva, közösen keresnek fel Dabashoz kapcsolódó határon túli területeket és a Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, valamint Erdély településeit, természeti kincseit.

Mint minden városrésznek, Dabasi-szőlőknek is megvan a saját rendezvénysorozata, amelyre minden év novemberében kerül sor. Aki szereti az idilli falusi nyugalmat, a kedves, vendégszerető embereket, az mindenképpen
keresse fel Szőlőket. Itt található a Dinnyés-emlékszoba, amely méltóképpen őrzi a dabasi származású Dinnyés Lajos, egykori miniszterelnök, hagyatékát.


Az intézmények és civil szervezetek programjai mellett érdekes színfoltja Dabasnak az évtizedek óta minden hónap második vasárnapján lezajló vásár. Az árusok kínálata, és a kereslet is hónapról hónapra igazodik a modern kor igényeihez, ám a kürtőskalács illata, a lacikonyhákban sülő kolbászok íze, az állatvásáron egymást túlkiabáló emberek hangkavalkádja semmit nem változott a hosszú évtizedek alatt.

Minden hónapban remek alkalom egy kis alkudozásra, vásárlásra, múltidézésre a dabasi vásár.

Egyre népszerűbb a nyaranta megrendezésre kerülő Lecsófesztivál, valamint a Halfőző Fesztivál is, ahol a helyieken és környékbelieken kívül az ország számos pontjáról érkezett versenyzők méretik meg szakácstudományukat. Természetesen ezek a gasztronómiai fesztiválok nem merülnek ki az ízek, illatok kavalkádjában, hanem számos érdekes alternatív programmal várják a gyerekeket és felnőtteket egyaránt.

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.