Érdemes időt szakítani a város templomaira, kápolnáira, ahol elcsendesedve, gondolatainkba révedve feltöltődhetünk. Dabas négy falu – Sári, Felsődabas, Alsódabas és Gyón – egyesülésével jött létre, ebből adódik érdekes településszerkezete és hagyományainak sokszínűsége.
Ezek a falvak az elmúlt évszázadok során öt római katolikus, két református és egy evangélikus templomot emeltek Istennek, melyek harangjai a mai napig imádságra hívnak. Sőt, a 19–20. században két izraelita imaház is hirdette a település vallási sokszínűségét. Szakrális helyeink mind bizonyítékai annak, hogy nemcsak elődeinknek, de a jelen kor emberének is fontos a hit, a lelki béke.
Felsődabason az 1716-ban épült kápolna helyén 1829- ben szentelték fel a Szentháromság-templomot, majd 1884-ben Alsódabason eklektikus stílusban épült meg a Magyarok Nagyasszonya-templom, amelynek „Hit, remény, szeretet” című oltárképét Lotz Károly festette.
Dabas egyik legrégebbi épülete a Sáriban található Mária Mennybevétele római katolikus templom. Az 1750-es években épült, 1770-ben felszentelt késő barokk épületben található szószék a váci piarista templom szószéke volt.
1793-ban épült copf stílusban a dabasi református templom, melynek márványszekrényében látható a Kossuth-
koszorú. A templom kertjében napóra jelzőkő van felállítva.
Gyónon 1926-ban épült fel a gót stílusú Szent Péter római katolikus templom, amelynek egyházközségéhez tartozik az 1998-ban felszentelt dabasi-szőlősi Őrző Angyalok temploma.
Gyónon található az 1823-ban a dabasi Halász család támogatásával épült másik református templom, amelynek berendezése kora klasszicista stílusú. 1786-ban szintén Gyónon fejeződött be a város egyetlen evangélikus templomának építése, amelyhez 1835-ben tornyot is emeltek.
A jelenleg is Isten igéjét hirdető templomok mellett a helyi közösségek gondosan odafigyelnek, és próbálják megőrizni az utókornak különleges szakrális helyeiket. Ilyen például az 1905-ben épült dabasi Lakrovics-kápolna, a gyóni vagy a dabasi zsidó temető, sáriban a Mária-kápolna, vagy éppen a Dabas külterületén található különös hangulatú, magával ragadó Borzaspusztai kápolna.
2010 novemberében az Országházban 24 önkormányzat közreműködésével megalakult a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás. Dabas aktívan segítette az ötlet megvalósulását, miszerint egy, az El Caminóhoz hasonló zarándokút jöjjön létre Magyarországon, hiszen hazánkban is minden körülmény adott ahhoz, hogy kiépüljön egy ilyen hálózat. 420 kilométeres távja összekapcsolja Esztergomot Máriagyűddel, érintve Dabast is, ahol a város határában a zarándokok védőszentjének, Szent Jakabnak Spanyolországban megáldott szobra vigyázza az úton haladók minden lépését. Ezen a lelki feltöltődéssel járó zarándokúton bárki részt vehet nemtől, kortól, vallási hovatartozástól függetlenül. Dabas ezzel a zarándokúttal is egy új lehetőséget biztosít arra, hogy minél többen megismerjék a várost és annak értékeit, templomait, szakrális helyeit.

Kattintson a képre a nagyításhoz.
Nagyítás