Dabasi Újság 2017. május 8. oldal:
Európai uniós támogatással Erdővidéken
Európai uniós támogatással Erdővidéken Mindhárom szakmai közösség a hasonló területen dolgozó baróti kollégákkal találkozott, ahol megvitatták a két ország törvényi szabályozásainak hasonlóságait, illetve a különbségeket. A tanárok tanórákon vettek részt, az óvodai dolgozók csoportfoglalkozásokon, az egészségügyi és szociális dolgozók pedig meglátogatták a Baróti Kórházat, illetve a lókodi Idősotthont.
A program kiírásának megfelelően a pedagógusok szakmai megbeszélésein különös hangsúlyt kapott az euroszkepticizmus okainak elemzése. Az eurokriticizmus, eurofóbia kontra Európai Unió elért vívmányai. A kultúrák közötti párbeszéd fontossága, a tolerancia, valamint a nemzetiségi kisebbségekhez való viszonyulás, idegengyűlölet, diszkrimináció.
Az óvodapedagógusok találkozóin kiemelt téma volt a szolidaritás kontra felelősség a közösségekben: család, óvoda, iskola, település, ország, Európai Unió. Önkéntesség, civil szervezetek szerepe. Beszélgetés és vita folyt az „idegenekről”, a másság elfogadásáról, és hogy hogyan vehetünk részt a nyilvános konzultációkban, az Európai Unió formálásában. Az egészségügyi és szociális dolgozók szót ejtettek arról, hogy a migrációs válság okozta kihívások milyen plusz feladatokat rónak területeikre. Eszmecserét folytattak Európa jövőjéről.
Mindezek mellett sor került Erdővidék felfedezésére, mely során a kirándulók bejárhatták azokat a helyszíneket, amelyeket a „Határtalanul” pályázaton nyertes diákcsoportjaink is megtekintenek.
Szandhofer János
alpolgármester
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az Erdővidék Térségi Televízió felvétele az eseményről
Megtekinthető felvétel a TV honlapján: ide kattintva
Erdővidéki Hírlap: 2017. április 27. 7. oldal :
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Erdővidéki Hírlap: 2017. április 20. címoldal:
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Dabasi Újság 2017. március 8. oldal:
Baróti kirándulás tapasztalatcserével
Az első héten iskolai pedagógusok, a másodikon óvodapedagógusok, a harmadikon pedig egészségügyi és szociális dolgozók vesznek részt. A résztvevők a kirándulások mellett igyekeznek a program kiírásának megfelelően, európai válaszokat találni a helyi problémákra.
Szandhofer János
alpolgármester
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Erdővidéki Hírlap: 2017. március 16. 7. oldal: