Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2025. február 8. szombat
Aranka, Jutocsa
Holnap: Abigél, Alex napja lesz

Kitüntetettek

Rozmaring Hagyományőrző Népdalkör

2020-ban a beérkezett javaslatok alapján a képviselő-testület egyhangú döntése értelmében a Dabas Kultúrájáért Karacsné Takács Éva-díjat egy olyan közösségnek adományozza, amely közösség kiemelkedő eredményt ért el a közművelődési munkában, a település hagyományainak, kulturális, közösségi értékeinek, népzenei hagyományainak, nemzetiségi kulturális értékeinek megőrzésében és átörökítésében.

Mindezek mellett kitűnik ez a közösség a város közösségi életében való részvételével, társadalmi aktivitásával is. A felsorolt szempontok alapján az elismerést ebben az évben a Rozmaring Hagyományőrző Népdalkör közössége veheti át.

A Rozmaring Hagyományőrző Népdalkör 1999-ben alakult meg olyan sáriakból, akiknek szívügye volt és ma is az a városrész szlovák néphagyományainak, nyelvi kincseinek, népzenei világának, dalkincsének megőrzése, közre adása, átörökítése. A közösség már-már elfeledett hagyományit is sikerült feleleveníteni, vagy újra meghonosítani. Mindez nagymértékben köszönhető annak a vitalitásnak, a közösségi aktivitásnak amely az elmúlt húsz évben jellemezte a csoport működését. A helyi közösségi eseményeknek, nemzeti ünnepeknek nem csak résztvevői, hanem ösztönzői és szervezői egyaránt, legyen szó Hagyományőrző tevékenységük elengedhetetlen kelléke és része a hagyományos sári viselet. A csoport tagjainak minden ünnepkörhöz más és más népviseleti ruhája van, amely különleges színfoltja fellépéseiknek.

Kapcsolatot tartanak a Duna melléki szlovák ajkú települések hagyományőrzőivel. Rendszeresen ellátogatnak Ecser, Csömör, Maglód, Szarvas, Sóskút, Rákoskeresztúr, Kistarcsa, illetve a Pilis szlovák ajkú településeinek eseményeire. Évek óta részt vesznek testvértelepülésünk Szemet, azaz Kalinkovo falunapi rendezvényén, ezzel is erősítve a településeink és közösségeink közötti összetartozást. Közreműködésükkel több alkalommal szerveztek városunkban nemzetiségi találkozót, két alkalommal Országos Szlovák Nemzetiségi Napot. Számos alkalommal szerepelt a csoport és annak több tagja a Magyar Televízió szlovák nemzetiségi műsorában és a Magyarországi Szlovákok lapjában. Aktívan közreműködtek több néprajzi kutatásban, amely a Duna-melléki szlovák néphagyományokkal foglalkozott, így számos könyvben is találkozhatunk munkásságukkal. A településrész képzőművészeti eseményein, illetve a Sárihoz kötődő neves alkotók, mint Garajszki József és Prauda Miklós kiállításmegnyitóin rendszeresen fellépnek. Segítséget nyújtanak a fiatalok népviselet-gondozásához, támogatták, segítették a Borovenka Néptánccsoport elindulását. Több alkalommal is bemutatták a Sári lakodalmast, amellyel mindig nagy sikert arattak. Legemlékezetesebb a Rétesház 2008. évi megnyitójakor több mint 50 hagyományőrző részvételével bemutatott Sári Lakodalmas volt (amelyben szerencsém volt a népdalkör tagjaival együtt fellépni). Ez az esemény abban ez évben elnyerte az Év kulturális eseménye Dabason elismerést.

A népdalkör munkásságát több kitüntetéssel is elismerték, az év kulturális eseményén túl Arany Páva Nagydíjat, valamint a város közösségének építésében vállalt szerepükért 2014-ben a Pro Urbe Dabas elismerést is átvehették. A csoport tavaly ünnepelhette megalakulásának 20. évfordulóját, az ebből az alkalomból szervezett népzenei találkozót hagyományteremtő módon minden évben szeretnék megszervezni, az idei esemény előkészületei már zajlanak.

Városunk Önkormányzata köszönetét és háláját fejezi ki a Rozmaring Hagyományőrző Népdalkör tagjainak az elmúlt két évtizedben a város közösségéért, a Sári városrész kulturális örökségének megőrzésében, ápolásában és tovább örökítésében vállalt kiemelkedő szerepéért a Dabas Kultúrájáért Karacsné Takács Éva-díjjal.

A kitüntetéshez szívből gratulálunk, további aktív éveket és sok sikert kívánunk!

 

 

 

Print Friendly, PDF & Email

VÁROSHÁZA

hivatal01

Elérhetőségek:

Postacím:
2370 Dabas
Szent István tér 1/B.

Telefon:
29/561-201

E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13.00-16.00 óráig
Szerda: 8.00-12.00 óráig,
és 13.00-16.00 óráig
Péntek: 8.00 - 12.00 óráig

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.