Amikor 2007-ben megpályázta az igazgatói posztot, volt egy álma, hogy milyen iskolát szeretne - új épülettel, új, gyerekközpontú szellemiséggel, egy olyan iskolát, ahova szeretnek járni a gyerekek, mert az iskola róluk szól, értük van. Sokan nem hitték, hogy meg tudja valósítani elképzelését, de mellette álltak. Új módon képzelte el az iskola szerepét a városban, a környező településeken is, úgy gondolta, hogy az iskolának ki kell lépnie az "elefántcsonttoronyból", nyitottabbá kell válnia, a város életének szerves részévé kell lennie. Sokan csak szép álmoknak gondolták az általa megfogalmazott fejlesztési terveket az új épületet, az új sportcsarnokot, amelyek kitartó munkája eredményeként meg is valósultak.
11 éve az iskola vezetője, most harmadik igazgatói ciklusát tölti. Ezidő alatt nemcsak az épület újult meg és bővült, hanem az új szellemiség is érezhető a falak között. Az „elég jó iskola” víziója folyamatosan alakul, hiszen számos „sajátmárkás újszerű ötlettel” büszkélkedhetnek. Ezek közül néhányat említenék: vonatos iskolakirándulás, Táncsics Tallér program, az István, a király iskolai előadása a sportcsarnokban, Öveges Természettudományi Labor, Velencei-tavi kerékpártúra, kézilabda-orientált osztályok, tagozatos képzés elindítása és így tovább. Pásztor Gergely nagybetűs Iskolát teremtett.
Fő feladatának tekinti a közösségteremtést, a Táncsics-tudat kialakítását. Ennek érdekében végzi a mindennapi teendőit, ösztönöz mindenfajta, iskolán belüli és iskolák közötti együttműködést, akár nemzetközi szinten is. Szívügye az általa is művelt néptánc és népzene oktatása, a határon túli magyarsággal való kapcsolatot ápolás. A gimnázium alapításának ötvenedik évfordulójára szervezett programsorozat jól példázza, hogy miként ápolja a múltat és hogyan építi a jövőt.
Kiváló szónoki képességét számos alkalommal megtaasztalhattuk. Aktív résztvevője a város kulturális életének, szeretettel fogadja és biztosít helyszínt a települési rendezvényeknek, programoknak, ezáltal is erősíti a gimnázium szellemi, kulturális központi szerepét.
Rengeteg időt és energiát fordít az iskolára - intézményvezetőként és tanárként is maximalista önmagával szemben. Saját tanóráin innovatív, újszerű tanítási módszereket és tanításszervezési eljárásokat alkalmaz, diákjaival az eredeti helyszínen tanulmányoztatja akár az egyetemes történelmet is.
Nemcsak kér, de ad is, önzetlenül. Önmagát soha nem helyezi előtérbe, nyitott, befogadó, jó szándékú, segítőkész, racionális, mégsem nem érzelemmentes személyiség. Demokratikus vezető, mindenkiből a legjobbat szeretné kihozni, türelmes, megértő, inspiráló. Ünnepi beszédeiben gyakran idéz híres gondolkodókat, álljon most itt is egy idézet, amely rá is jellemző:
„Fáradozásunk legnagyobb jutalma nem az, amit kapunk érte, hanem amivé válunk általa”
- írja John Ruskin.
Másokra irányuló, szüntelen gondoskodásának, fáradozásának gyümölcseként olyan vezetőjévé vált iskolája és közössége számára, aki szolgálatával, szeretetével nem csupán az iskolai évek idejére, hanem egy egész életre ad útravalót a rábízottaknak.
Pásztor Gergely igazgató a fentiekben felsoroltak alapján méltán veheti át 2018-ban a Dabas Ifjúságáért Kászonyi Dániel díjat.