Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
Holnap: Auguszta napja lesz

Kitüntetettek

A Dabasi Fotóklub Egyesület

Dabason 1955 óta létezik szervezett fotózás, 2000-ig fotószakköri formában, majd a 2000-ben történt újjászerveződés óta fotóklubként, 2004- óta pedig bejegyzett egyesületként működnek. A Dabasi Fotóklub a MAFOSZ-nak 2000-óta a tagszervezete, a FIAP nemzetközi fotóművész szövetségnek pedig (az országban elsőként) 2010 óta ugyancsak a tagszervezete.

Évente több mint száz elfogadása van a hazai és a nemzetközi pályázatokon. A tagok közül 4 fő rendelkezik a Mafosz művészdiplomájával, 2 fő pedig a FIAP művészdiplomájával, 1 fő pedig a közeljövőben kapja meg a FIAP diplomát. Az egyesület rendszeresen részt vesz a minden évben megrendezett MAFOSZ- SZALON pályázatokon, amely a fotóklubok rangsorolását is célozza. 2010-ben országos II. helyezést, 2012-ben országos I., 2013-ban országos IV. helyezést értek el. Néhány éve rendszeresen részt vesznek a fotóklubok Párizsban meghirdetett és megrendezett világkupa versenyén.

A világ fotóklubjai közt 2010-ben a 43., 2011-ben a 40., 2013-ban 39. helyezést értek el. Ennek is köszönhetik, hogy a világ fotóklubjai számon tartják őket és a világ minden tájáról érkeznek felkérések a pályázatokon való részvételre. 2012-ben a művelődési házzal közösen fotós tanfolyamot szerveztek általános és középiskolások számára. Kétévente megrendezik a Kárpát- medencében élő alkotók számára a Házunk - Hazánk fotópályázatot és kiállítást. 2014-ben - amennyiben az anyagi feltételeket megoldják már a 4. alkalommal kerül sor erre.

2010 óta 10 egyesületi kiállításon mutatkoztak be Pest megye különböző településein, az egyéni kiállítások száma pedig jóval meghaladja a tízet. A Kossuth Ház Galériában 2000-ben rendezték meg a Dabasi Fotóklub retrospektív kiállítása, ezt követően két éven keresztül a fotókör tagjai kettesével önálló kiállítás keretében mutatkoztak be.

2013 őszén megtörtét az egyesület tisztújítása, az új egyesületi elnök: Forgács István, vezetőségi tagok: Prauda Miklós és Klement István.

Az egyesület kiemelkedő szakmai teljesítménye, értékteremtő munkája, az elért eredmények által az elmúlt években tovább öregbítették városunk hírnevét.

 

Print Friendly, PDF & Email

VÁROSHÁZA

hivatal01

Elérhetőségek:

Postacím:
2370 Dabas
Szent István tér 1/B.

Telefon:
29/561-201

E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13.00-16.00 óráig
Szerda: 8.00-12.00 óráig,
és 13.00-16.00 óráig
Péntek: 08:00 – 12:00

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.