A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága honfoglalás kori leleteinek bővülését (2010-2011-ben olyan országos érdeklődés övezte,- mind lakossági, mind szakmai körökben – hogy 2011. őszén nagy sikerű, néhány hetes tárlaton mutatták be a szentendrei Képtárban. A kiállítás anyagának részét képezték a Dabas, Ócsa, Inárcs, és Bugyi térségében előkerült leletek.
A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága úgy határozott, hogy a leleteket Szentendre, Cegléd, Vác és Visegrád után, a legújabb kutatásokat támogató dabasi régióban is a helyi közönség elé kell tárni. A Kossuth Művelődési Központ engedélyt kapott, hogy helyet biztosítson a Kossuth Ház Galériában a vándorkiállításnak.
A kiállítás arculatát, a kiállítás-vezető, plakát, meghívó, ajándéktárgyak tervezését, és kiviteleztetését- a kiállítás kurátora, Füredi Ágnes régész végezte.
A kiállítás megnyitójára 2013. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján került sor a Kossuth Művelődési Központ nagytermében. A tárlatot dr. habil. Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a szentendrei Ferency Múzeum igazgatója nyitotta meg, majd Fürdei Ágnes régész előadásával folytatódott a Dabas környéki leletekről, amelynek egy-két részletét a közönség 3D-ben is megnézhette a Kognitív Hungary Kft. ügyvezetője, Mártai Péter segítségével. A megnyitót követően külön busz szállította az érdeklődőket a kiállítás helyszínére a Kossuth Ház Galériába.
A dabasi amatőr fémkeresők által talált tarsolylemez országos hírű lelet, - a feltárásban több helyi vállalkozó is vállalt szponzori szerepet - mivel már húsz éve nem találtak ehhez hasonlót a régészek. Ennek köszönhetően az ország számos pontjáról érkeztek látogatók, több hagyományőrző egyesület, amatőr régész és szakember. A kiállításon a tárlatvezetést biztosították a rendezők, erről levélben értesítést kapott a megye összes oktatói intézménye, akik közül többen is éltek a lehetőséggel és szervezett módon kihelyezett történelem órákat tartottak a Galériában. A nyitva tartás négy hete alatt 873 fő látogatott el a kiállításra, ez a Galéria éves látogatottságának 40%-a.
Ennek a rendezvénynek köszönhetően nem csak a fontos történelmi kincseket mutattunk be, hanem olyan együttműködések jöttek létre a dabasi térség szakemberei és lakossága között, amire az elmúlt években ritkán adódott példa.
A díjhoz szívből gratulálunk!