Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2025. február 13. csütörtök
Ella, Linda
Holnap: Bálint, Valentin napja lesz

Kitüntetettek

Maczák Istvánné

A „Dabas Közszolgálatáért” Köztisztviselői díjra a 2013-as évben egy olyan kollégát jelölt a Képviselő-testület, aki 1993 óta, azaz 20 éve dolgozik a Polgármesteri Hivatalban, és nagy türelemmel, hozzáértéssel intézi a város lakosságának ügyeit. Ő Maczák Istvánné Erzsike, igazgatási ügyintéző, a szociális ügyek, az ipari-kereskedelmi terület szakértője.

Maczák Istvánné Erzsike végzettsége gimnáziumi érettségi. Közigazgatási alapvizsgáját 1995-ben tette le. 1974-ben kezdte pályafutását a P.M. Tanács Vb. Adminisztrátoraként, majd 75-től díjkönyvelő volt az Állami Biztosítónál. Ezt követően, 1981-től a Dabas Tsz-nél adminisztrátori feladatokat látott el, és majd a Fehérakác Mg. Tsz.-nél folytatta ugyanezt a feladatkört. 1986-tól az Alsónémedi és Vidéke Takarékszövetkezet munkatársa volt, majd 90-től könyvelőként dolgozott a Vitafortnál.

1993-tól a Dabasi Polgármesteri Hivatal munkatársa. Igazgatási ügyintézőként évekig részt vett a szociális kérelmek ügyintézésében és a hatósági munkában.  Szakértelemmel és nagy alapossággal végzi az üzletek nyilvántartásba vételi és működési engedélyezési feladatait, ügyintézője a zenés-táncos rendezvényeknek és felügyeli az üzletek éjszakai nyitva tartását. Kiadja a telepengedélyeket és a közterület-használatot engedélyező határozatokat. Kiadja a 3.5 t feletti járművek parkolásához szükséges jegyzői igazolást.

Nagy tapasztalattal végzi a kereskedelmi és szálláshelyekkel, vásár-piac engedélyezésével kapcsolatos minden ügyintézést. Ellenőriz, helyszíni szemlét tart, határozatot hoz, nyilvántartást vezet. Önállóan dolgozó, kezdeményező, javaslattevő aktív munkatárs. Választások és más hivatali „akciók” lelkes résztvevője. Megbízható, pontos, magas szakmai tudással bíró ügyintéző, aki rendszeresen továbbképzéseken bővíti ismertét. Hozzáértéssel, türelemmel intézi városunk lakóinak ügyeit, panasz nem merült fel ügyintézése miatt.

20 éves szakmai tapasztalata, hozzáállása, szakértelme, humánus ügyfél kezelése, gyors, szakszerű és pontos ügyintézése méltóvá tette  Maczák Istvánné Erzsikét e rangos kitüntetés átvételére.

Képanyagok a díjátadásról

 

 

Print Friendly, PDF & Email

VÁROSHÁZA

hivatal01

Elérhetőségek:

Postacím:
2370 Dabas
Szent István tér 1/B.

Telefon:
29/561-201

E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13.00-16.00 óráig
Szerda: 8.00-12.00 óráig,
és 13.00-16.00 óráig
Péntek: 8.00 - 12.00 óráig

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.