A kitüntetett Ócsán született, itt végezte el az általános iskolát, majd Cegléden a középiskolai tanulmányait. Felsőfokú végzettséget a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett 1970–1973 között. Azóta is több szakmai képzésbe kapcsolódott be, hogy frissen tartsa ismereteit. 1964–1984-ig volt a Felsőbabádi Állami Gazdaság irodavezetője, majd önkéntesként a Vöröskereszt munkahelyi szervezetének titkára. 1985-től a mai napig a Magyar Vöröskereszt Dabas Körzeti Szervezetének területi vezetőjeként dolgozik.
Példaértékű elhivatottságát több kitüntetéssel, így a „Vöröskeresztes Munkáért” bronz, majd ezüst fokozatával, valamint a Vöröskereszt Szolgálati Érdeméremmel jutalmazták. Jelenleg a hátrányos helyzetű munkanélküliek személyre szabott segítésével, véradások megszervezésével foglalkozik 15 településen. Elsősegélynyújtó tanfolyamokat és vizsgákat szervez, adományok gyűjtését, szétosztását és önkéntesek képzését szervezi és koordinálja.
Munkájában nagy hangsúlyt fektet a rászorulók felkutatására. A másokon való segítést küldetésnek tekinti. Az önkéntesek kiválasztását, tevékenységük irányítását és a munkájuk erkölcsi elismerését nagyon fontosnak tartja. Szervezi a véradást, a donorok megbecsülésére törekszik.
A díjhoz gratulálunk, további szép eredményekben gazdag, aktív éveket kívánunk!
Képanyagok a díjátadásról