Buncsák Pál Jenőné Sáriban született, tősgyökeres sári családba. Pedagógiai pályafutását 1972-ben a Dabas-Sári I. számú Általános Iskolában kezdte el, majd 1993-tól a Szent János Katolikus Általános Iskola tanáraként folytatta. A szaktanári munkája mellett jelenleg a felelős munkaközösség vezetését is ellátja.
Az elmúlt évtizedek alatt gyerekek százait indította el a felnőtté válás útján. A gyermekek egyházmegyei tanulmányi versenyeken elért sikereinek sokasága bizonyítja szakmai munkájának eredményességét. Az ifjúság nevelésében elért sikerei, embersége, szeretete, hite példaértékű és bátran állítható példaképül a tanítványok, a kollégák és a szülők elé egyaránt.
A nevelés-oktatás terén következetesen vallja a keresztény értékrend szerinti pedagógiai munka fontosságát. Az itt élők és a kollégái számára is példát mutat, hiszen mélyen vallásos, Istenhívő. Munkája és magánélete során is a keresztényi értékek vezetik cselekedeteit. Családja, két leánygyermeke évtizedeken át végig támogatta, segítette őt a pedagógusi pályán.
Az idei év júniusában közel négy évtizedes munka után nyugállományba vonul.
A Dabas Ifjúságáért Kászonyi Dániel díj II. fokozat pályafutásának és munkásságának méltó elismerése.
Képanyagok a díjátadásról