Garajszki László a Szent János Katolikus Általános Iskola pedagógusa, sokat tesz azért, hogy a keresztény szemlélet, a keresztény értékrend beépüljön az ifjúság tudatába.
Ő az, aki felvállalta a cserkészmozgalom életben tartását Dabason, és meg is tesz mindent ennek az életformának a népszerűsítéséért.
Tanulmányait Dabas-Sáriban kezdte az akkor I. számú általános iskolában, majd a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskolában érettségizett 1991-ben. Még ebben az évben felvették a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Egyetem főiskolai karára, hittantanári szakra, levelező tagozaton. Munka mellett folyamatosan végezte teológiai tanulmányait, majd hittantanári diplomát szerzett. 1994-ben került jelenlegi munkahelyére, a dabas-sári Szent János Katolikus Általános Iskolába. Közben a zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskolán tanítói diplomát szerzett. Azóta, mint osztályfőnök és hittantanár végzi a munkáját. Az évek folyamán sok-sok hittanversenyen vett részt tanulóival, kiváló eredménnyel.
A tanulmányi időben folyamatosan készíti fel osztályait az iskola rendezvényeire, s a tanév befejeztével 2005 óta a tanár úr vándortábort szervez az intézmény jelenlegi és volt tanulóinak. Sáriban, 1992-ben cserkészcsapat alakult az egyházközség keretein belül. Már a kezdetek kezdetén jelen volt a cserkészéletben, sőt 1994-ben segédtiszti tanfolyamot is végzett. 1996 óta ő a 401. Szent János Cserkészcsapat parancsnoka. Minden évben egy hetet vagy tíz napot tölt a csapat természetben, ún. nomád táborokban. Az ország sok részére eljutottak már, de Szlovákiában is voltak nemzetközi táborban. A csapatuk egy tagja részt vett a cserkészet 100. születésnapjára rendezett angliai világtáborban (jamboree) is. A dabas-sári cserkészek hozzák el adventkor a betlehemi lángot városunkba.
Garajszki László a Katolikus Rádió munkatársaként is tevékenykedik, és 2008-ban ő volt a Váci Egyházmegye katolikus ifjúsági találkozójának főszervezője. Garajszki László szerint „a cserkészet egy életformát jelent, ami rengeteg kihívással jár.” Ezeket a kihívásokat naponta teljesíteni kell, hogy Sík Sándor szavaival élve: „emberebb ember - magyarabb magyar” lehessen.