Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
Holnap: Auguszta napja lesz

Kitüntetettek

Kéknefelejcs citerazenekar

A Kéknefelejcs citerazenekar a Kossuth Művelődési Központ falai között kezdte meg próbáit 1996-ban. Vezetőjük Szlama László aki Pest Megye Művészetéért, és Dabas Kultúrájáért kitüntetésben is részesült az évek során. A zenekar tagjai: ifjú Szlama László, Szlama Ildikó, Szlama Dóra, Szőnyi Renáta, Pataki Tímea, Pataki Evelin és Molnár Ferenc. A zenekar fenntartója a Művelődési Központ, és Dabas Város Önkormányzata.

A 16 év alatt számos vendégszereplésük volt, határon innen és túl. Népzenei táborban többször részt vettek Erdélyben, Baróton, Dabas testvérvárosában. A Csutorás Népzenei tábor rendszeres résztvevői, ahol sokat tanultak a népzenéről Birinyi Józseftől, Széles Andrástól, és Kovács Lászlótól egyaránt.

Vendégszerepeltek, Erdélyben, a Felvidéken, Szlovéniában, Délvidéken, 2011-ben részt vettek Németországban, Bamberg városában egy nemzetközi zenei fesztiválon, ahol hazánkat és Dabas városát képviselték.

A népzenei minősítéseken folyamatosan részt vesznek országszerte. Talán a jelenlévők közül, nem mindenki tudja, hogy egy-egy minősítés során, az elért címet két évig tarthatja meg az együttes, aztán újra meg kell méretnie magát. A kéknefelejcs citerazenekarnak ez több mint tíz éve töretlenül sikerült.

Eddig elért legjelentősebb eredményeik:

  • 1999. Örkényi KARÉJ fesztivál, első helyezés
  • Országos népzenei minősítők:   
  • 2000. Ezüst fokozat
  • 2003. Arany fokozat
  • 2005. Arany fokozat
  • 2005. Aranypáva díj
  • 2007. Aranypáva díj
  • 2008. Aranypáva Nagydíj
  • 2008. Vass Lajos Nagydíj
  • 2010. Aranypáva díj
  • 2011. Aranypáva Nagydíj

2011-ben jelent meg első CD lemezük, amelyet egy nagy sikerű koncerten mutattak be, november 19-én a Dabasi Sportcsarnokban a Csík Zenekar előzenekaraként. A lemezen magyar népdalok és moldvai feldolgozások hallhatók.

A városi rendezvények rendszeres fellépői, színpadi műsorukon kívül, számos hangulatos táncházat tartottak Dabas szerte.

Az elmúlt néhány évben a Kossuth Művelődési Központ szervezésében létrejött népzenei és néptánc táborokban a zenekar minden tagja aktívan részt vett. Tábori munkájuk, valamint 15 éves szakmai múltjuk hatására, közel 30 gyermek kezdett citerázni tanulni. Jelenleg 3 utánpótlás csoport működik a művelődési központban.


Képanyagok a díjátadásról

 

Print Friendly, PDF & Email

VÁROSHÁZA

hivatal01

Elérhetőségek:

Postacím:
2370 Dabas
Szent István tér 1/B.

Telefon:
29/561-201

E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13.00-16.00 óráig
Szerda: 8.00-12.00 óráig,
és 13.00-16.00 óráig
Péntek: 08:00 – 12:00

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.