Szőnyi Renáta a dabasi Táncsics Mihály Gimnázium végzős diákjaként érdemelte ki ezt a díjat. A gimnázium követeléseinek maximálisan eleget tévő diák teljesítménye nemcsak iskolai szinten volt példaértékű. A kitűnő tanulmányi eredményeken, bizonyítványokon, szaktantárgyi dicséreteken és a középfokú C típusú angol nyelvvizsgán túl hobbijaira, kedvelt művészeti tevékenységeire is jut ideje.
Több vers és prózamondó, szavaló és énekversenyen is indult és eredményesen szerepelt. Jelen volt a Gyóni Géza-emléknapon, amit a költő halálának 90. évfordulója alkalmából rendeztek meg, 3. helyezést ért el Radnóti Miklós születésének jubileumára megrendezett szavalóversenyen, és a dabasi Talentumok tehetségkutató versenyen a kategóriahelyezések mellett már több különdíjat is elnyert (a verseny legsokoldalúbb gimnazistája, alpolgármesteri és polgármesteri kabinetiroda különdíjasa, a legtapasztaltabb talentum).
Idén a Táncsics Alapítvány jóvoltából eddigi eredményei, tevékenységei jutalmául a ballagáson Táncsics-díjban részesülhetett.
Kiskora óta tagja a Szlama László által vezetett Kéknefelejcs Citeracsoportnak, ahol a csapattal együtt számos rangos zenei díjban részesült.
Képanyagok a díjátadásról