
Cím: Vay Sándor/Sarolta - Virág borul minden rögre
Szerkesztette:Kapui Ágota és Valentyik Ferenc, adatgyűjtő: Valentyik Ferenc, előtanulmányok: Czagányi László és Sztavinovszky Győzőné
Kiadás éve: 2009
Dabas múltjával és jelenével egybeforrott azoknak a történelmi családoknak az élete, amelyek tagadhatatlanul rányomták bélyegüket a különböző településrészek fejlődésére, alakították ezek arculatát, irányították közéletét, öregbítették jó hírét a történelmi Magyarország minden táján. A Zlinszkyek és Halászok mellett a Vay családnak is két olyan utódot köszönhetünk, akik a maguk korában és szakterületén országos, sőt nemzetközi hírnévre tettek szert.
Gróf Vay Péter püspök misszionárius világutazó és útikönyvek szerzője lett, a maga idejében páratlan szaktekintély volt a Kelet-kutatásban. Nővére, Vay Sarolta, a kalandos életű, bizarr és excentrikus teremtés nemváltó magatartásáról lett hírhedt. Mégsem emiatt emlékezünk rá, hiszen egy kerek írói, újságírói életművet hagyott hátra, amelyet kiegészítenek gyöngéd, romantikus, olykor szatirikus hangütésű költeményei. Ezekből válogattunk össze egy kötetre valót, reménykedve abban, hogy igazi irodalmi kuriózumot teszünk le az irodalmi csemegékben búvárkodni szerető, a témát kutatni vágyó fiatal bölcsészhallgatók, vagy a versszerető olvasók asztalára.
Mindkét Vay testvér születésének évfordulóját idén ünnepelte Dabas Város közössége. Vay Sarolta/Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából ezzel a kis kötettel emlékezünk egy nagy egyéniségre, aki nőként látta meg a napvilágot, de csak férfiként érvényesülhetett a férfiak által irányított irodalmi életben.
Kőszegi Zoltán
polgármester


