A tét már nem kicsi, ha győznek a dabasiak a Komló otthonában, akkor már biztosan dobogós helyen végeznek az idei szezonban és az utolsó mérkőzésen az ezüstéremért játszhatnak a Százhalombatta együttesével hazai környezetben.
A tizedik, jubileumi futónap főtámogatója az OBO Betterman Kft. A futónap június 2-án vasárnap kerül megrendezésre a szokásos helyszínen, az OBO Dabasi Sportcsarnok elől indul a rajt, és ugyanott lesz a befutó állomás is.
VERSENYFORMA:
2 fordulós, egyéni, nappali, az első nap középtávú, a második nap normáltávú verseny, összesített eredménnyel.
Első nap rangsoroló, a második nap kiemelt rangsoroló verseny. Az első nap délutánján váltóverseny
A tabella állása alapján a dabasi együttes számára kötelező volt a győzelem, de a fiatal és gyors játékosokból álló Szentendre - Szilágyi Zoltán edző mérkőzés előtti nyilatkozata alapján - akár még megnehezítheti a hazai csapat dolgát.
A Dabas-Diego KC felnőtt férfi kézilabdacsapat a hétvégén a Ferencváros második csapatának otthonában látogatott. A dabasiak a tabella 2., a ferencvárosiak pedig a tabella 9. helyén álltak a mérkőzés előtt.
Sok van még hátra a bajnokságból, kemény ellenfelek várnak még a dabasiakra, ezért a Fradi elleni mérkőzésen is csak a a győzelem volt elfogadható a csapat edzőjének, Szilágyi Zoltánnak.
A Bulls nyerte a bajnokságot
A XII. Teremlabdarúgó-bajnokságot utolsó játéknapjának eredménysorát eddig még nem közöltük. Pedig ezen a napon dőlt el, hogy a bajnoki címet - megérdemelten - a Bulls csapata szerezte meg a Dabas-Gyón FC előtt. Az elődöntők szoros csatái után (a Bulls egy góllal verte a Jasin-t, míg a Dabas-Gyón büntetőkkel nyert a Szeleczki Transz ellen), a döntőben fölényes sikert arattak a bikák. A harmadik helyen a Jasin Kft. végzett, míg a gólkirály Simon Zsolt (Bulls) lett.
Amatőr bajnok a Bokafogó Junior
Véget ért a bajnokság, ami a Bokafogó Junior győzelmével ért véget! Az utolsó forduló első mérkőzésén a Másnaposok csapata egész könnyen legyőzte a Kakas-sokk gárdáját, így a bajnokság során először, és végérvényesen elmozdult az utolsó helyről. A rájátszásra egészen magukra találtak a srácok! A nap 2. találkozóján dőlt el a bajnoki cím, mivel a Bokafogó Junior magabiztos győzelmet aratott a Pelu-Ker FC ellen. A Metál '99 csapat a Bulls legyőzésével megszerezte a 3. helyet.
A DABAS-Diego KC felnőtt férfi kézilabdacsapat a hétvégén idegenben lépett pályára. Veszprémben a hetedik helyen álló hazaiak csaptak össze a tabella negyedik helyén álló dabasi együttessel.
A régi nagy ellenféllel, a törökszentmiklósi gárdával mérették meg a dabasi csapat játékosait.