Szeptember 27 és 29 között a legjobb Pest megyei lovasok mérkőztek meg a bajnoki címért. A klubváltást követően immár a Dabasi Lovas Kör színeiben versenyző Lovestyán Rita 2 kategóriában állt rajthoz.
A felnőtt kategóriában már összeszokott társával Cassis SzM-el indul. Nehéz dolga volt a párosnak, hiszen olyan ellenfelei voltak, akik az idei évben sokkal nagyobb kategóriában is versenyeztek.
A páros az elő-és középdöntő (125 cm)után 12 hibaponttal állt. A döntő versenyszámban (130 cm) remek formában volt a páros, ám 1 „potya fával” (verőhibával) a bajnokságot a 19. helyen zárták.
Rita új lovával Hérával a kezdő lovak bajnokságáért is versenybe szállt. Héra is kitűnő formában volt, az elő- és középdöntő pályáját is hibátlanul teljesítette, így hibapont nélkül várta a döntő versenyszámot.
A döntőben már kissé fáradtan, de a várakozásnak megfelelően teljesített. A bajnokságot az előkelő 7. helyen zárta a páros.

Kattintson a képre a nagyításhoz.
Nagyítás

Kattintson a képre a nagyításhoz.
Nagyítás

Kattintson a képre a nagyításhoz.
Nagyítás