Dabason hagyományosan decemberben, az adventi várakozás időszakában tekintünk vissza az elmúlt év sporteseményeire és eredményeire.
Idén december 10-én ismét az OBO Aréna adott otthont a rendezvénynek, amelyen az idei esztendőben kimagasló sikereket elért sportolóinkat köszöntöttük.
A következő sportágak sportolói kerültek díjazásra:
Az Év sportolója karate sportágban: Bennárik Bella
Bella kicsi kora óta a Harcosok Klubja csapatában sportol. Kezdetben mozgásjavító sportágként választották édesapjával a karatét, mára az egyesület oszlopos, aktív tagjai. Motiváltságukat is bizonyítja, hogy már külföldi edzőtáborban is részt vettek idén nyáron Litvániában, és a jövő évi felkészülést is Litvániában kezdik a Harcosok, Bellával az élen. Megbízható tagja a csapatnak, aki gyakorlatilag minden edzésen részt vesz. A kisebbek felkészülését is segíti. A karate bár egyéni sportág, Bella hozzáállása a csapathoz, és a sportághoz egyaránt példaértékű. Kitartó munkájának köszönhető, hogy idén a Debrecenben megrendezett Országos Kyokushin Karate Diákolimpia Döntőjében bajnoki címet szerzett.
További eredmények 2022-ből:
Nagykun Kupa – legjobb 8 között,
IBK Kyokushin Karate Bajnokság – 3. hely
Kovács Kata Emlékverseny, - 2. hely
Nyílt Szlovák Bajnokság – 2. hely
Az Év sportolója karate sportágban: Horváth Eszter
Eszter 6 éves kora óta a Harcosok Klubja tagja. Egy kisebb kihagyása volt edző váltás miatt, de azóta szinte minden tréningen részt vesz. Szorgalma és küzdeni akarása példaértékű, ezért már Eszti is a versenyzői csapatot erősíti. A fejlődése versenyről versenyre megfigyelhető, hiszen jóval tapasztaltabb versenyzőket maga mögé tudott utasítani. Az edzéseken odafigyel, segít kisebb társainak, ha kell kijavítja őket, bemutatja a technikákat. A munka iránt alázatos így szép jövője lehet a nemzetközi mezőnyben is, amit idén meg is villantott. Az év első felében csuklótörés miatt nem léphetett tatamira, de a gyógyulás után Dunaszerdahelyen nemzetközi haladó mezőnyben első helyet szerzett, valamint az IBK Kyokushon Karate Bajnokságon is a dobogó legfelső fokára állhatott.
Év sportolója kyokushin karate sportágban: Uram László
A klub legtapasztaltabb karatékája Laci, aki kitartásával és állandó tanulni akarásával tűnik ki. Már hat éve aktívan karatézik a mindennapos munka mellett. Értékes tagja csapatunknak, edzéseken segíti a többieket, rá mindig és mindenben lehet számítani. Vizsgáit maximálisan és erőn felül teljesíti. Legendásan híres a gyógynövényeket és felhasználási technikájukat ismeretéről is, szinte minden sérülésre vagy betegségre van ajánlása. Igazi Senpai és példakép mindannyiunknak.
Az Év sportolója földharc sportágban: Tóth András Tamás
Kevesen mondhatják el magukról, hogy Felnőtt Bajnoki címet szereznek földharcban és még kevesebben mondhatják el azt, hogy mindkét, azaz Gi és Nogi kategóriában egyszerre birtokolják a bajnoki övet. Tóth András Tamás mindezt a 19. születésnapján vitte véghez, ami egészen kivételes sportteljesítmény. András nem bízta a véletlenre a küzdelmek kimenetelét és mind a 8 meccsét kopogtatással nyerte meg, ami azt jelenti, hogy minden ellenfelét feladásra kényszerítette, még mielőtt lejárt volna a mérkőzésidő. A Magyar Bajnokságon kívül András minden bajnoki fordulón is részt vett, ahol ritkaságszámba ment, ha nem ő nyerte meg a súlycsoportját, illetve a súlycsoport nélküli Open kategóriát is.
Az Év sportolója darts sportágban: Tihany Dániel
Tihany Dániel számára már az egyesület megalakulása előtt sem volt ismeretlen a darts sport. Sok versenyen vett részt! Már akkor figyelemre méltó volt a játékhoz való érzéke és ügyessége. Eközben a labdarúgópályán is igyekezett megállni a helyét, de sajnos a verseny és a meccs időpontok keresztezték egymást, így pár évre felhagyott a darts-al.
Az év elején tért vissza és azonnal a Darts Club Dabas egyik tisztségviselője lett! Tudása a kihagyott években sem kopott meg. Még nagyobb elánnal és minden edzésen részt vesz, amely gyümölcse jó pár aranyérem lett az évben.
Darts sportágban áldozatos munkájáért elismerő oklevélben részesül: Tóth Lajos
Tóth Lajos kisebb kihagyással immáron 20 éve a dabasi darts egyik legnagyobb alakja! Számos nagy verseny aranyérmese és még rengeteg különdíj fűződik a nevéhez. Eközben sok-sok fiatalt edzett és készített fel versenyekre, akik kezdőként hódoltak a sportnak. A mai napig segíti, edzi és hasznos tanácsokkal látja el a Darts Club Dabas játékosait, amelynek alelnöke és alapító tagja is egyben. Köszönjük áldozatos munkáját és a jövőben is számítunk segítségére!
Az Év sportolója freestyle roller sportágban: Bukovszki Zalán
Zalán egy nagyon fiatal, mindössze 10 éves tehetséges sportoló. Jelenleg a Szent János Katolikus Általános Iskola 4-dik osztályos tanulója. Rollerezést hobby szinten 5 éves korában kezdte. Tehetsége hamar megmutatkozott, így komolyabb szinten kezdett vele foglalkozni. Ha az időjárás engedi, szinte minden nap 2-3 órát gyakorol a dabasi skate parkban. Idén kezdett el versenyezni. Az októberi Országos Free style roller versenyen 3-dik helyezést ért el junior kategóriában. Célja a Roller világbajnokságra kijutni.
Az Év sportolója BMX sportágban: Bábel János
2022 tavaszán Bábel János elkezdte a profi BMX-es karrierjét. Az előző évben még amatőr kategóriában versenyzett, az idei évben már fellépet a profik közé, ami sokkal komolyabb felkészülést és edzést kíván, mind fizikai állóképesség növelés, mind a mentális felkészülés szempontjából. Janinak sikerült átlagosan egy erős középmezőnyben végeznie a profik között, ahol már az olimpiai kijutásra gyűjtik a versenyzők a pontokat. Sikeresen teljesített Horvátországban, Csehországban, Franciaországban és végül Spanyolországban is. Továbbá sikerült olimpiai pontokat is gyűjtenie. Jani saját sportkarrierje mellett rendszeresen időt fordít az utánpótlást nevelésre is a dabasi pályán. Szeretettel edzi és tanítja a kisebbeket.
Ő szervezi a BMX versenyeket városunkban és az extrém sportnapot is, mindkettőre sokan látogatnak el hozzánk Dabasra. Az önkormányzati kabinetiroda munkatársai is mindig számíthatnak rá, sőt polgármester úr nyugodt lehet, hogy Janinak mindig vannak ötletei és ahogy ismerjük, lesznek is. Mi pedig azt tudjuk megígérni, hogy ahogy eddig ezután is igyekszünk őt is mindenben támogatni.
Az Év sportolója női szertorna kategóriában: Vatai Blanka
Blanka 2016-ban kezdett szertornázni a Ferencvárosi Torna Club-ban. 2017-ben volt először engedélye, igazolt I. osztályú sportolóként. 2020-ban egyesületet váltott és a KSI-be igazolt át, és rögtön magántanuló is lett a heti 8 edzés mellett. Nagyon nagy támogatást kap a Gyóni Géza Általános Iskola pedagógusaitól, akik segítik minden munkájában és bíznak kitartó erejében.
2021-ben és 2022-ben bekerült a Héraklész válogatottba. Minden hónapban egy hetet Tatán edzőtáborozik az ország 10 legjobb tornászával.
2021-ben háromszoros magyar bajnok volt csapatával és egyénileg is.
2022-ben nyolcszoros magyar bajnok első éves serdülőként.
Blanka első nemzetközi versenye áprilisban volt a Matolay Elek Emlékversenyen, ahol nagy meglepetéssel finálét szerzett ugráson és a 3. helyen végzett. Júniusban képviselhette országunkat újra Mariborban az 53. Salamunov Memorial nemzetközi versenyen, ahol ismét kimagasló eredménnyel tért haza. Újra a dobogó legfelső fokára állhatott mindkét kategóriában.
2022-ben a serdülő korosztály legeredményesebb versenyzője Vatai Blanka.
Az Év sportolója díjugratás sportágban: Sáli Csenge
Csenge számára 2022-re a kitűzött cél a nemzeti versenyek mellett a nemzetközi versenyeken való szép szereplés volt. Utolsó éves gyermekként a pónik mellett idén inkább a nagylóra helyeződött a hangsúly. Hű társa ebben Jácint nevű kancája volt.
A cél elérése érdekében napi többszöri edzésen, hetente különböző versenyeken kellett részt venni. A páros folyamatosan kezdett összeszokni, fejlődni a kiírt 120-125cm-es magasságokon. Csenge az itthoni versenyeken elért szép és kiegyensúlyozott teljesítményeinek köszönhetően a Magyar Gyermek Díjugrató Válogatott tagjaként szerepelhetett a nemzetközi porondon. Az eredményhirdetéseken számos alkalommal játszották tiszteletére a Magyar Himnuszt. Legfontosabb győzelmei közé tartoznak: Csehországi Gyermek CSIO, Gyermek CSI Bábolnán és Szilvásváradon, Hungarian Future Stars csapatgyőzelem Balatonvilágoson.
.
Az Év sportolója lovaglás sportágban: Józsa Milán
Józsa Milánnak a Dabasi Lovas Kör lovasának a 2022-es versenyszezon nagyon rosszul kezdődött. Háromszori tüdő műtéten esett át, ami miatt az év elejét ki kellett hagynia. Amint az orvosok engedték neki, azonnal lóra pattant és elkezdte a felkészülést. Ifjúsági szinten kezdtek el versenyezni, hogy lemaradását behozza. Új edzője Burucs Borbála Országos bajnok, akivel rögtön megtalálták a közös hangot. Milán nevet szerzett a lovas sporton belül teljesítménye alapján és a felnőttek is felfigyeltek rá és lovára. 120-cm-en a felnőttek között is megmérettette magát. Több helyszínen jártak idén is, sikerült minősülnie a Championatusra (sampionátusra), és a középmezőnyben végeztek. Ezt követte az Országos bajnokság, ahol lova, Csöpi megmakacsolta magát és sajnos nem sikerült jó eredményt elérni. Milán kitartóan edzett a Pest megyei döntőre, ahol mindkét nap hibátlan pályát mentek, így a II.helyen értek célba, három tized másodperccel maradva le az első helyről.
Jövőre az országos versenyek mellett már nemzetközi szinten is szeretné megmérettetni magát.
Az Év sportolója rúdsport sportágban: Szántó Kíra Amira
Kira is azok közé a fiatal tehetségek közé tartozik, aki igazi közösségi ember, tudását, sportja iránti lelkesedését szívesen megosztja a fiatalabbakkal is. Évek óta kitűnő tanuló, igazi példakép már most. Kiki a hazai bajnokságok mellett egyre több nemzetközi tornán is képviseli hazánkat. 2022-ben a Poleartistic Hungary versenyen 3. helyezést ért el és vb kvalifikációt szerzett. A Posa Pole Sport & Art Európa Bajnokságon bronzérmet szerzett, majd a Pole Art Italy versenyen ezüstérmet. A Magyar Levegősportok Szövetségének Magyar Bajnokságán 1. helyett lett egyéni és duó kategóriában is, amivel újabb VB kvalifikációt is szerzett. A Magyar Kupán duó kategóriában aranyérmet akasztottak a nyakába. Decemberben két világbajnokságon 3 kategóriában képviseli hazánkat. Továbbá idén, mint felkészítő és edző légkarikában számos utánpótlás versenyzőt jutatott a dobogóra. Kiki ma nem lehet velünk, hiszen épp Olaszországban tartózkodik, hogy egy újabb világversenyen kápráztassa el a zsűrit és a közönséget. Innen is küldjük szeretetünket és energiánkat neki.
Az Év sportolója duatlon sportágban: Virág Eszter
Eszter már 8 éves kora óta igazolt versenyzője a Dabasi Szabadidő Sportegyesületnek. Kitűnő fizikai képességekkel és élettani adottságokkal rendelkezik. Edzéseken mutatott szorgalma példamutató. A 2022-es versenyévadban tavasztól őszig végig versenyzett, az erős újonc lány mezőnyben többször is a dobogón végzett. Sajnos az Országos Bajnokságon a kerékpározás közben egy bolyban az előtte haladó szerencsétlen manőverezése miatt bukott. Hiába pattant fel az esés után sebesült, vérző lábakkal és karokkal, a kerékpárlánc leesése és visszatétele és a váltójának működésképtelenné válása miatt, a befejező futáson már nem sokat tudott hozni a mezőnyön, így csak a középmezőny elején, a 19. helyen végzett. Küzdeni akarását jelzi, hogy még sérülten is végigmegy a távon.
Eszter legjobb eredményei:
Duatlon Ranglista Versenyeken első, második és ötödik helyezés,
valamint a Honvéd Kupa Duatlon Ranglista Versenyen újonc korcsoport 4. helyezés
Az Év sportolója triatlon sportágban: Horváth Anna
Anna 2018 óta igazolt versenyzője a Dabasi Szabadidő Sportegyesületnek. Korábban már úszás sportágban is ért el szép eredményeket, majd a futás és a verseny-kerékpározás edzésekkel kiegészítve a triatlon sportágban 3 éve versenyez. A 2022-es verseny évadban nagyon sokat fejlődött, melyet szorgalmának és kimagasló küzdeni tudásának köszönheti. Az úszás távjának teljesítésekor mindig az első bollyal jön ki a vízből, utána kerékpáros teljesítményével ezt tovább javítva elsőként száll le a kerékpárról a futás teljesítését megkezdve. Hatalmas küzdeni tudása pedig szinte mindig meghozza gyümölcsét, így ebben a versenyévadban két versenyt kivéve mindig elsőként szakította át a célszalagot. A Triatlon Országos Bajnokságon Pécsen hatalmas fölénnyel nyert, így a Magyarország Triatlon Országos Bajnoka lett a 2022-es évben.
Anna legjobb eredményei:
Tisza Triatlon Ranglista Verseny újonc korcsoport I. helyezés
EON Triatlon Ranglista Versenyeken két első és egy második helyezés
A Mogyi Triatlon Ranglista Versenyen és a Triatlon Országos Bajnokságon is első helyezések.
Az Év sportolója triatlon sportágban: Bukovszki Tünde
Bukovszki Tünde egy igazán kemény dabasi lány. Kitűnő tanuló, aki a 2022-es évben Duatlon világbajnokságot nyert 23 év alatti kategóriában Marosvásárhelyen. A versenyen embert próbáló, 10 kilométer futásból 40 kilométer kerékpározásból és újabb 5 kilométeres futásból állt. Tündi kiváló futásának, erőbeosztásának és taktikájának köszönhetően diadalmaskodott ellenfelei fölött. Csapata az UTE-Merida Triatlon és edzője Petsuk Zoltán igazán büszkék teljesítményére. Az elkövetkező évben nem kisebb célokat tűztek ki, mint több triatlon világkupán, az európa bajnokságon, és az U23 világbajnokságon való részvétel és eredményes szereplés. Nagyon sok sikert kívánunk Tündinek a nemzetközi mezőnyben és biztosak vagyunk benne, hogy még róla is sokat fogunk hallani.
Az Év sportolója röplabda sportágban: Tóth Roland
Roland a sikeres tüdőátültetés után egy évvel már újra táncolt a Dabasi Táncszínházban, majd csatlakozott a Trappancs Egyesület csapatához és elkezdett asztaliteniszezni és röplabdázni, végül az asztaliteniszt teniszre cserélte.
Roland thamarosan a magyar transzplantált válogatott tagja lett. Roliék 2017-ben hamradik, 2019-ben ötödik helyen végeztek a Szervátültetettek Világbajnokságán. Roland 2022-ben a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságán ezüst érmet szezett a röplabda csapattal. Férfi egyéni tenisz versenyen ugyanitt pedig bronzérmes lett. A magyar csapat összesítésben a 2. helyen végzett az oxfordi EB-n.
Az Év sportolója tenisz sportágban: Radnai Dávid
Radnai Dávidról a Dabasi teniszakadémia edzője, Szathmáry Tibor így nyilatkozott: Egy éve foglalkozom Dáviddal és elmondhatom, hogy ezalatt az idő alatt nagyon sokat fejlődött. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy végtelen szorgalommal, fegyelemmel, alázattal dolgozott az edzéseken. Folyamatosan kifejezte a tiszteletét az edzője és a tenisz iránt is. Dávid remek tanítvány és kiváló lehetőségeket látok a fejlődésében a továbbiakban is.
Az Év sportolója tenisz sportágban: Balázs Attila
Attila legnagyobb sikerei a 2012-ben Bukarestben kiharcolt elődöntő, a 2020-ban Rio de Janeiróban ATP 500-as tornán elért elődöntő, amellyel pályafutása során először bekerült a világranglistán a Top 100-ba, illetve a 2019-es umagi Croatia Openen elért döntője volt, ahol a szerb Dušan Lajovićtól szenvedett vereséget. 2009 óta a magyar Davis-kupa csapat tagja, amelyben összesen 19 győzelem és 13 vereség a mérlege, és amellyel kiharcolta a részvételt a sorozat 2020-as döntőjébe. Hétszeres magyar bajnok. Kehrling Béla, Asbóth József, valamint Gulyás István mellett ő a negyedik olyan magyar játékos, aki 6 magyar bajnokságot tudott nyerni zsinórban. Korábbi Top 100-as teniszező, aki 2022-óta a Dabasi Teniszakadémia csúcsjátékosa. Hosszú sérülés után idén már játszott Challanger torna negyeddöntőt és 2 grand slam torna főtáblán is alanyi jogon szerepelt. Jelenleg az Ausztrál Openre készül, amihez sok sikert és eredményes felkészülést kívánunk.
Az Év sportolója fitness sportágban: Gecser Enikő Dóra
Enikő szinte a tornaterembe született, edző anyukája pocakjában is már hallgatta a zenét, a ritmust. Sportos családba született, ahol természetes volt, hogy ő is sportoló lesz. A sport iránti szeretete nem lankad, ezt mi sem bizonyítja jobban minthogy mára már ő vált a kis versenyzők példaképévé. A nyári táborokban és évközben is besegít edzőinek. Enikő alázatos a sport iránt és tisztelettudó az edzőivel szemben. Szorgalma és kitartó magatartása végett kiegyensúlyozottan teljesít a megmérettetéseken. 2022-ben legjobb eredménye egyéniben és csapatban is az első helyezés volt. Az egyéni megmérettetések mellett Enikő a csoportos koreográfiákban is helytáll. Csapattársaival együtt a Vikingek c. koreográfiával egyelőre veretlennek bizonyultak.
Az Év sportolója amerikai futball sportágban: Kis-Prumik Attila
Attila az igazi nagybetűs sportember! A százból, vagy akár ezerből az a bizonyos egy. Minden amit elért csakis a beletett munkájának köszönheti. 2016 szeptemberében csatlakozott a Sparks-hoz és azóta az egyik legtöbbet dolgozó játékos. Az edzéseken kívül fut, futóiskolázik, súlyzózik, és taktikailag is folyamatosan fejleszti magát. Ennek az alázatos munkának idén beérett a gyümölcse, ugyanis a Sparks-szal bejutott a Divízió II.-es rájátszásba. A Cowbells 2-es csapatával 3. helyen végzett a Divízió I.-es bajnokságban, ahol a 7 meccsen szerzett 11 Touchdown-jának köszönhetően beválasztották a szezon legjobb támadó játékosai közé is. A pontot az i-re ősszel tette fel, amikor is egy sikeres válogatott tryoutot követően bekerült a Magyar Amerikai Futball Válogatott keretébe és a teljes őszi felkészülést végig csinálta velük az A csoportos EB mérkőzésekre. Sajnos a meccseken nem került pályára, de ez őt ismerve még jobban motiválja, és csak idő kérdése, hogy mikor szerez majd touchdown-t címeres mezben is.
Az Év sportolója amerikai futball utánpótlás sportágban: Magyar Kende
Kende az a fiatal sportoló, akit minden edző szeretne a csapatában tudni, hiszen szorgalmas, kitartó, tisztelettudó, és rendkívül jó munkabírású játékos. Több éve nevelkedik a Sparks utánpótlás rendszerében, és idén már a második teljes szezonját tudhatja maga mögött a felnőttek között is. A Sparks Divízió 2-es csapatával bejutott a rájátszásba, ahol végül a 6. helyet szerezték meg. A tavalyi újonc szezonjához képest idén már sokkal több lehetőség jutott neki a pályán, amit nagyon szépen ki is használt. Az őszi utánpótlás szezonban a Budapest Cowbells U19-es és U17-es csapatainak meghatározó játékosa volt, és nagyon szép sikereket értek el. Fiatal kora ellenére már rutinos, sokat látott játékosnak mondható és ezeket az erényeket a pályán is tudja kamatoztatni, főleg a kortársai között. Példamutató munkamoráljának és szorgalmának köszönhetően biztosak vagyunk benne, hogy ő a Sparks jövőjének egyik alapembere.
Az Év sportolója labdarúgás utánpótlás sportágban: Balogh József
Józsinak gyerekkora óta a labdarúgás fontos szerepet játszik az életében. Nyolc évesen lett igazolt sportoló. Józsinak a góllövés helyett inkább a lövések hárítása tetszett meg így a kapuban találta meg a helyét. Posztja révén ritkán szokták kiemelni, előtérbe helyezni, de ő minden évben az FC Dabas korosztályos csapataiban kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Fiatal kora ellenére alázatának, a sportba fektetett munkájának köszönhetően 17 évesen már az FC Dabas II csapatában is bemutatkozhatott a felnőttek között. Az idei szezontól a Dabas 2-es számú csapatának 1. számú kapusa lett, és az FC Dabas NB3-as keretének is tagja és már két alkalommal szerephez is jutott az NB3-as bajnokságban.
Az Év sportolója felnőtt labdarúgás sportágban: Domokos Bálint
Bálint a labdarúgást Csepelen kedvelte meg, ebben az egyesületben töltötte gyermekéveit.
Első felnőtt szezonját is Csepelen játszotta le, ezután több csapatban is megfordult.
Iváncsáról tette át a székhelyét Dabasra 2021/22-es szezonban.
Sikeres labdarúgó pályafutás van a háta mögött, 2011/12-ben NBII-es válogatott volt, valamint 128 NBII-es és 198 NBIII-as meccsel is büszkélkedhet.
Bálint nagyon gyorsan beilleszkedett a csapatunkba, szinte az első pillanattól oszlopos tagja az együttesünknek. Pálya középső harmadában érzi magát a legjobban. Életvidám, elnyűhetetlen, igazi csapatember, hasznos tagja a közösségünknek.
Bálint az elmúlt időszakban nyújtott kiemelkedő teljesítményével, akaraterejének, küzdeni tudásának, játék-intelligenciájának köszönhetően kivívta mind a szakma, mind a játékostársak és nem utolsó sorban a szurkolók elismerését is.
Az Év sportolója kézilabda női utánpótlás sportágban: Szarvas Zsófia
Zsófi ebben az évben igazi csapatvezérré nőtte ki magát. A védekezés oszlopos tagja, támadásban gólpasszai mellett ontja a gólokat kiemelkedő lövőrepertoárjának köszönhetően. Személyiségjegyei segítik a csapatot a kiváló eredményekhez. Ezzel a hozzáállással sokra viheti még. Edzője Elek Ábel.
Az Év sportolója kézilabda férfi utánpótlás sportágban: Gáspár Kristóf
Fiatal játékosunk 3 éve tagja egyesületünknek, és talán a legnagyobb fejlődésen esett át. Érkezésekor az ifjúsági III. osztályban kapott lehetőséget, onnan mostanra a felnőtt NB1-es csapat bő keretébe küzdötte magát. Szorgalmával, hatalmas alázatával nem csak a felnőtt edzéseken bizonyít, hiszen kulcsjátékosa U20-as korosztályának, illetve NB2 osztályban versenyző felnőtt csapatunknak. Hétről-hétre lövi a gólokat, és tartja rettegésben ellenfeleinket, ezzel segítve csapataink pontgyűjtését. Edzője: Volcz Ákos
Év sportolója kézilabda férfi felnőtt sportágban: Koller Tamás
Koller Tamás 2020-ban igazolt Dabasra. Hiányposztra érkezett mivel mind balátlövőre, mind középső védőre is szüksége volt csapatunknak. Az nálunk töltött időszak alatt mindkét szerepkörében folyamatosan fejlődött és vált csapatunk védekezésének vezérévé. Tavaszi sérülése után nagy energiával készült a visszatérésre, amit az idei szezonban mutatott teljesítményével is bizonyít hétről-hétre.
Edzői: Tomori Győző és Szilágyi István
Az Év csapata: a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium lány csapata - Fritz Hanna, Pacsirta Zoé és Bernscherer Anna
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a tenisz sportág a Dabasi fiatalok es gyermekek körében. Immár közel 40 gyerekkel foglalkoznak edzőink. Három játékos idén komoly büszkeséget hozott az Akadémia számára: Fritz Hanna, Pacsirta Zoé és Bernscherer Anna szintet lépve, edzéseik mellett a versenyteniszben is megpróbáltatták magukat. Május elején ezüstéremmel kvalifikálták magukat az idei Országos Diákolimpiára, ahonnan négy fordulót lejátszva – melyből hármat megnyertek – szintén ezüstéremmel tértek haza. Az edzéseken tanúsított hozzáállásuknak, munkamoráljuknak és elhivatottságuknak köszönhetően nemcsak jó és követendő példát mutatnak a teniszezni vágyó gyerekeknek, de egész biztosan még sok szép teniszpályán töltött pillanattal fogják megajándékozni magukat, családjukat és a Dabasi Teniszakadémiát.
Az Év csapata: A Dabasi Teniszakadémia csapata
Idén megvédte tavaly megszerzett bajnoki címét a Dabasi Teniszakadémia D3 felnőtt csapata. Az elmúlt évhez hasonlóan, nagy csatában, szoros meccseket játszva sikerült a címvédés.
Ezzel az eredménnyel, egy osztállyal feljebb került a D3.
Jövőre ismét a bajnoki cím megszerzése lesz a cél a csapat számára.
A csapat tagjai.
Pacsirta József csapatkapitány,
játékosok :
Pacsirta József, Danyis János, Farkas Csaba, Dr. Farkas László, Rápolthy Béla, Kosztolányi Ferenc, Fekete Tamás, Radnai István, Radnai Dávid, Fritz Ferenc, Kőszegi Zoltán, Kőszegi Zente, Kecskés Péter, Czeglédi László, Kiss Tamás, Kohári Attila, Gelle Péter, Tarjányi Szabolcs, Dabasi Károly, Kosiba Tibor, Mráz János, Mauritz Béla, Suhajda Roland, Bardócz Zoltán, Békefi Bianka, Gagán Dániel
DabasTV -Sportgála 2022 - 1. rész