
Az idei év novemberében is köszöntjük az 50., 55., 60. és 65 éves házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokat.
A város anyakönyvvezetői hivatalában csak a Dabas közigazgatási területén (Dabas, Sári, Gyón, Szőlők) kötött házasságok „hagyományos”, papír alapú anyakönyvei lelhetők fel, kollégáimmal csak ezekhez az adatokhoz férünk hozzá, illetve az elektronikus anyakönyvek nyilvántartása sem tartalmazza azoknak a házaspároknak az adatait, akik ugyan Dabason élnek, viszont nem itt kötöttek házasságot.
Elkészült a Polgármesteri Hivatal által szerkesztett Dabasi Újság október havi száma.
Dabas Város Önkormányzata ingyenes lapjának digitális változata elérhető IDE KATTINTVA.
Tisztelt Étkező Vendégeink!
Honlapunkon elérhető a Dabasi Önkormányzati Konyha (2026. október 19- 25.) heti FELNŐTT ételkínálata.
Az étlapok részletes adatai megtekinthetőek IDE KATTINTVA, illetve a DABASI KÖZÉTKEZTETÉS honlapján www.daket.hu oldalon
Telefon: 06-70/490-4513, 0670/326-41-27
email: kozetkeztetes@dabas.hu
Online előadások tartalma: megtekinthető ide kattintva..
1. Versmontázs – Wass Albert – Őszi szerelem - Elmondja: Hermann Marika és Cserna Ferenc (1.22 perc)
2. Szeptemberi névnapi köszöntések (3.19 perc)
3. Szeptemberi torna (7.17 perc)
4. Ki látogatott júliusba a Halász Móricz-kúriába(x.xx perc)
A tartalom beszerzés alatt.....
Receptajánló:
5. Benkovics József – ízes pecsenye (14.54 perc)
6. Tusák Lajos – csokis felvert piskóta (9.39 perc)
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2026. évi GYÓNI NAPOK rendezvényeire!
Pálinkásné Balázs Tünde – alpolgármester
Kőszegi Zoltán – polgármester
Az idei rendezvénysorozat különleges évfordulókkal, régi történetekkel, közös emlékekkel és változatos programokkal várja az érdeklődőket. Ünnepeljük épített örökségünket, felidézzük az előttünk járó nemzedékek életét, és alkalmat teremtünk arra is, hogy újabb közös élményekkel gazdagodjunk.
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer célja a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőfokú tanulmányainak támogatása. A pályázati űrlapok elektronikus kitöltésének (https://bursa.emet.hu/paly/palybelep.aspx) és az önkormányzathoz történő benyújtása 2026. október 05-2026. november 05 között lehetséges.
A pályázatok benyújtásának végső határideje: 2026. november 05.
További információk: Dabasi Polgármesteri Hivatal (2370 Dabas, Szent István tér 1/b) telefon: 29/561-200 és 29/561-260
Kőszegi Zoltán, az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás elnöke ezúton tisztelettel meghívja Önt a Versenyképes Járások Program keretein belül megvalósuló
„Köz- és közlekedésbiztonság fejlesztése az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás településein és Bugyi nagyközségben”
elnevezésű beruházás, illetve fejlesztés ünnepélyes átadójára.
Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi. A rendőrök az utolsó helyszínen elfogták, autójában pedig megtalálták az ellopott kegyeleti díszeket.
A battonyai férfi szeptember 29-én hajnalban indult útnak Budapestre. Eredeti terve szerint a piacon akart művirágot vásárolni, Pest megye határában azonban másként döntött. Útját Dabason megszakította, és három temetőnél is megállt, ahol a sírokról összegyűjtötte a csokrokat.
A Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központja értesíti a lakosságot, hogy 2026. október hónapban tervezetten a tatárszentgyörgyi lő- és gyakorlótéren éleslövészetek és egyéb katonai tevékenységek kerülnek végrehajtásra, a Tatárszentgyörgy - Dabas közötti műút időszakos lezárása NEM VÁRHATÓ.
Az átvezető talajutak katonai biztonsági őrséggel időszakosan lezárásra kerülnek, ezért a Lő- és a gyakorlótéren, valamint a Nagy robbantótéren való áthaladás korlátozva lesz a várható katonai mozgás miatt az alábbi időpontokban:
Dabas Város Önkormányzata a TOP_PLUSZ-1.2.1-21-PT1-2024-000102 számú, „Zöldfelület rekonstrukció Dabas-Gyón településrészen” című projekt megvalósításához támogatást kapott. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg. A projekt megvalósításához rendelkezésre álló forrás 144,94 millió forint vissza nem térítendő támogatás.
A Támogatási Szerződése 2024. december 19-én lépett hatályba. A projektnek része a tervezés is, így 2025-ben a tervek elkészültek.
A kivitelezővel a szerződéskötés 2026.01.15-én megtörtént, a kivitelezés 2026. februárban kezdődött és 2026. augusztus 28-án fejeződött be.
Városunk életében történt jelentősebb események kapcsán, a következő tartalmi anyagokat ajánljuk olvasóink figyelmébe a Dabas TV aktuális anyagaiból:
![]() |
Szeptemberi sportprogramok Dabason - interjú Boross Ágnessel Videó hossza: 5 perc 31 másodperc |
![]() |
Kőszegi Zoltán polgármester - aktuális intézkedések Dabason - 2026. szeptember 18. Videó hossza: 66 perc 20 másodperc |
![]() |
Beszélgetés Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármesterrel 2026. szeptember 16. Videó hossza: 18 perc 32 másodperc |
![]() |
Beszélgetés Hende Máté országgyűlési képviselővel 2026. szeptember 4. Videó hossza: 26 perc 11 másodperc |
PEST VÁRMEGYEI KORMÁNYHIVATAL
A Pest Vármegyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya
2026. november 16–19. között
Magyarország az európai uniós támogatási keretek megnyílásával kiemelkedő jelentőségű lehetőséget kapott arra, hogy hozzáférjen nagyságrendileg 10 milliárd eurónyi Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz elnevezésű pénzügyi alap által biztosított (RRF) forráshoz.
Az Európai Tanács 2026. július 10-én jóváhagyta a Magyarország Helyreállítási és Rezilienciaépítési Terve (HET) értékelésének jóváhagyásáról szóló végrehajtási határozat módosítását.
Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium a módosított Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv részeként elkészítette, valamint közzétette a Nemzeti Kommunikációs Akciótervet, amely közérthető és gyakorlatias tájékoztatással segíti a lakosságot a hulladékképződés megelőzésében, a termékek hosszabb ideig történő használatában és a hulladékok megfelelő kezelésében.
Az Akcióterv célja, hogy kevesebb hulladék képződjön, több értékes anyag maradjon a gazdaság körforgásában és tisztábbak, élhetőbbek legyenek a településeink.
Elkészült a Polgármesteri Hivatal által szerkesztett Dabasi Újság szeptember havi száma.
Dabas Város Önkormányzata ingyenes lapjának digitális változata elérhető IDE KATTINTVA.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Önkormányzathoz 2026. évre fizetendő:
Helyi iparűzési adóelőleg második félévi részletének befizetési határideje: 2026. szeptember 15.
Számlaszám: 64400099-10980264-00000000
Magánszemélyek kommunális adója második félévi részletének befizetési határideje: 2026. szeptember 15.
Számlaszám: 64400082-30006056-71200033
Építményadó második félévi részletének befizetési határideje: 2026. szeptember 15.
Számlaszám: 64400082-30006056-71200026
A késedelmes fizetés miatt felszámított pótlékot a 64400099-10980312-00000000 számú Adópótlék számlára kell megfizetni.
A hideg idő beköszöntével egyre többet használjuk fűtőberendezéseinket, ezért fontos, hogy azok biztonságos állapotban legyenek.
A fűtési szezon előtt ellenőriztessük és szükség esetén tisztíttassuk ki a kéményt, valamint vizsgáltassuk át fűtőberendezéseinket szakemberrel.
Újabb fejezetekkel bővült a Települési Értéktár gyűjteményünk. A tartalmak elérhetőek az alábbi címekre kattintva az oldalainkon:
1. Érsemlyéni Szívós Zsigmond 1848/49-es honvédhadnagy életútjának dabasi vonatkozásai
Összeállította: Valentyik Ferenc
2. Dr. Mády Gyula életútjának dabasi vonatkozásai
Összeállította: Valentyik Ferenc
3. Dr. Dabasi Halász Mihály szerepe a hazai vadgazdálkodásban
Összeállította: Valentyik Ferenc
4. Mády László császári és királyi alezredes életútjának dabasi vonatkozásai
Összeállította: Valentyik Ferenc
5. Papp Sámuel (1811-1897) református lelkész életútjának dabasi vonatkozásai
Összeállította: Valentyik Ferenc
6. Gróf Vay Lászlóné Beniczky Sarolta (1837-1913) szerepe Gyón község helytörténetében
Összeállította: Valentyik Ferenc
7. Back Bernát életútjának dabasi vonatkozása
Összeállította: Valentyik Ferenc
8. Dabasi Halász Zsigmond közéleti pályája
Összeállította: Valentyik Ferenc
9. Ité Mátyás 1848/49-es honvédfőhadnagy életútjának felsődabasi vonatkozásai
Összeállította: Valentyik Ferenc
10. A gyóni Unghváry uradalom gazdasági vasútjának története
Összeállította: Valentyik Ferenc
Városunk életében történt jelentősebb események kapcsán, a következő tartalmi anyagokat ajánljuk olvasóink figyelmébe a Dabas TV aktuális anyagaiból:
A Központi Statisztikai Hivatal a Magyar Nemzeti Bank megbízásából 2026. december 14-ig végzi a „Miből élünk?” című adatfelvétel ötödik hullámát Dabas településen. A felmérést az Európai Központi Bank koordinálja, és az Európai Unió tagországai vesznek részt benne. Az így létrejövő összehasonlítható adatok hozzájárulnak a megalapozottabb pénzügyi döntésekhez.
A felmérés célja, hogy képet adjon a háztartások pénzügyi helyzetéről, jövedelmi viszonyairól, fogyasztási és megtakarítási szokásairól.
Online előadások tartalma: megtekinthető ide kattintva..
1. Vers: Wass Albert: A nyár ment át az erdőn. Elmondják: Hermann Marika és Cserna Ferenc (1.25 perc)
2. Ki látogatott júliusba a Halász Móricz-kúriába (9.46 perc)
3. Augusztusi névnapi köszöntések (3.25 perc)
4. Megnyílt a Fiatalok Utcája (x.xx perc)
5. Torna (x.xx perc)
Receptajánló:
6. Pásztor Gergely – füstölt pisztráng (14.53 perc)
7. Horneac Zoltán – padlizsánkrém (10.04 perc)
Dabas Város Önkormányzata „Dabas város egészségügyéért” elnevezésű ösztöndíj pályázatot hirdet az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszer keretében nappali tagozaton általános orvos szakon tanulmányokat folytató hallgatók számára Dabas egészségügyi ellátása utánpótlásának biztosítása céljából a 20/2026. (VIII. 11.) önkormányzati rendeletben (a továbbiakban: Rendelet) foglaltak szerint.
Tájékoztatom a lakosságot, hogy az utóbbi hónapokban drasztikusan megnőtt az ismeretlen állatok által okozott harapások száma.
Legyünk óvatosak és előzzük meg a bajt!
Városunk életében történt jelentősebb események kapcsán, a következő tartalmi anyagokat ajánljuk olvasóink figyelmébe a Dabas TV aktuális anyagaiból:
A Dabasi Polgármesteri Hivatal és a Dabasi Rendőrkapitányság a közösségi médiában megjelent, jelentős lakossági visszhangot kiváltó bejegyzés kapcsán haladéktalanul megtette a szükséges intézkedéseket.
A bejegyzésben érintett személyek felkutatása rövid időn belül megtörtént, az ügyben összesen négy fő előállítására került sor. Az előállított személyek közül egy fővel szemben korábban kiszabott pénzbírság meg nem fizetése miatt körözés volt érvényben, ezért a jogszabályi előírásoknak megfelelően a pénzbírság elzárásra történő átváltoztatásának végrehajtása érdekében a lakóhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.
Fádalommal és mély megrendüléssel tudatjuk, hogy elhunyt Czagányi László helytörténész városunk Díszpolgára.
Czagányi László Alsódabason született 1946-ban, tősgyökeres helyi családba, amely ezer szállal kötődött Dabashoz és a térséghez. Mindig is büszke volt felmenőire, példaképként tekintett rájuk, akik a helyi közösséget szolgálva formálták ezt a Dabast és a térséget. Az általános iskolát Gyónon és Dabason, a középiskolát az ócsai Bolyai János Gimnáziumban végezte el. Ezt követően a Szegedi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán szerzett tanári diplomát.
Az országot érintő tartós hőség és csapadékhiány miatt jelenleg országos tűzgyújtási tilalom van érvényben.
A kiszáradt növényzet rendkívül könnyen meggyulladhat, a keletkező tüzek pedig a szél hatására rövid idő alatt nagy területre terjedhetnek.
A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 4. § (1) bekezdés c) pontjában, valamint a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 83. § (1) bekezdésében biztosított jogkörömben eljárva, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium Víziközmű és Települési Csapadékvíz-Gazdálkodási Főosztály által kiadott háttéranyagban foglaltak alapján:
Dabas Város közigazgatási területén 2026. augusztus 1. napjától visszavonásig I. fokú vízkorlátozást rendelek el.
Online előadások tartalma: megtekinthető ide kattintva..
1. Versmontázs – Nyár, szerelem, idő - Elmondja: Hermann Marika és Cserna Ferenc (2.07 perc)
2. Ki látogatott júniusba a Halász Móricz-kúriába (6.49 perc)
3. Júliusi névnapi köszöntések (3.05 perc)
4. Torna (x.xx perc)
Receptajánló:
6. Erdélyi Áron – steak mézes whiskeyben párolva (11.51 perc)
7. Jávor Béla – kakaós csiga (12.41 perc)
Városunk életében történt jelentősebb események kapcsán, a következő tartalmi anyagokat ajánljuk olvasóink figyelmébe a Dabas TV aktuális anyagaiból:
Városunk életében történt jelentősebb események kapcsán, a következő tartalmi anyagokat ajánljuk olvasóink figyelmébe a Dabas TV aktuális anyagaiból:
![]() |
Beszélgetés Hende Máté országgyűlési képviselővel 2026. július 17. |
![]() |
Stabil az ivóvízellátás a Daköv Kft területén |
![]() |
Pizza Party 2026 - 1.rész |
![]() |
Pizza Party 2026 - 2.rész |
A Belügyminisztérium felhívja a lakosság figyelmét, hogy 2026. augusztus 3-án érvényüket vesztik a 2000. január 1-e előtt kiállított, könyv formátumú, határidő nélküli, ezáltal jelenleg érvényes személyazonosító igazolványok.
Az érintettek többsége idős ember, akik közül sokan hosszú évek óta ugyanazt az okmányt használják, ezért előfordulhat, hogy nem értesültek a változásról. Mivel az érvényesség megszűnéséről a hatóság külön értesítést nem küld, a családtagok és hozzátartozók segítsége kiemelten fontos.
Sokan úgy gondolják, hogy a szén-monoxid csak a fűtési szezonban jelent veszélyt, pedig nyáron is kialakulhat.
A Monori Katasztrófavédelmi Kirendeltség ezért arra hívja fel a figyelmet, hogy a meleg hónapokban is fontos odafigyelni a gázüzemű berendezések biztonságos használatára.
A Képviselő-testület Dabas Város területén a szennyvíz-hálózatra történő bekötési korlátozást, illetve néhány területen tilalmat rendelt el.
Dabas Város Önkormányzata 2026. július 1-jén ünnepséget rendezett a Köztisztviselők Napja alkalmából a Polgármesteri Hivatal III. emeleti termében. Az eseményen a város vezetése, a képviselő-testület tagjai, valamint a hivatal dolgozói vettek részt.
A köztisztviselők napját Magyarországon minden évben július 1-jén tartják. Az ünnepnap annak állít emléket, hogy 1992-ben ezen a napon lépett hatályba a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény. A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete kezdeményezésére az ünnepet 1997-ben rendezték meg először.
Városunk életében történt jelentősebb események kapcsán, a következő tartalmi anyagokat ajánljuk olvasóink figyelmébe a Dabas TV aktuális anyagaiból:
![]() |
Kőszegi Zoltán polgármester - aktuális intézkedések Dabason - 2026. június 19. |
![]() |
Helytörténeti előadás a Nemes-kúriában 1. rész |
![]() |
Helytörténeti előadás a Nemes-kúriában 2. rész |
A lakosság részéről rendszeresen visszatérő igényként merül fel a szúnyogok elleni védekezés kérdése.
Fontos ugyanakkor rögzíteni, hogy a szúnyogok teljes kiirtása nem lehetséges, ezért a szakmai szóhasználatban egyre inkább a „szúnyoggyérítés” kifejezés váltja fel a „szúnyogirtás” fogalmát.
A parlagfű elszaporodásának a közegészségügyi és gazdasági károsító hatása számottevő.
A parlagfű elleni védekezés elsősorban az ingatlan tulajdonosának, illetve használójának a kötelezettsége. Június 1-jével lejár a parlagfű, ill. gyommentesítési türelmi idő. Ezt követően belterületen a jegyző, külterületen a növény- és talajvédelmi hatóság köteles hatósági eljárást indítani azokkal szemben, akik elmulasztották a parlagfű elleni védekezést. Amennyiben a parlagfű elleni védekezési kötelezettségének a földhasználó nem tesz eleget, vagyis az ingatlan legalább virágbimbós fenológiai állapotú parlagfűvel fertőzött, akkor közérdekű védekezést kell elrendelni.
Városunk életében történt jelentősebb események kapcsán, a következő tartalmi anyagokat ajánljuk olvasóink figyelmébe a Dabas TV aktuális anyagaiból:
Városunk életében történt jelentősebb események kapcsán, a következő tartalmi anyagokat ajánljuk olvasóink figyelmébe a Dabas TV aktuális anyagaiból:
A Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Monor Katasztrófavédelmi Kirendeltség Dabas Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományába felvételt hirdet beosztott tűzoltó munkakörre.
Minden érdeklődő jelentkezését várjuk, aki elkötelezett a hivatásos szolgálat iránt.
Az iskola kezdési ideje: 2026. szeptember 1.
Tel.:06/1 469-4105
pest.human@katved.gov.hu
A Monori Katasztrófavédelmi Kirendeltség felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a szabadtéri tüzek – különösen az erdő- és vegetációtüzek – az év szárazabb időszakaiban fokozott veszélyt jelentenek.
A magas hőmérséklet, az alacsony páratartalom és az erős szél miatt már egyetlen apró szikra is elegendő lehet ahhoz, hogy rövid idő alatt nagy területen pusztító tűz alakuljon ki.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) DABAS városban is végrehajtja az Agrárium, 2026 elnevezésű mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírást.
Az adatfelvétel Országos Statisztikai Adatfelvételi Program (OSAP) szerinti nyilvántartási száma 2243. Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26. §-a alapján kötelező az adatfelvételre kijelöltek számára.
Újabb fejezetekkel bővült a Települési Értéktár gyűjteményünk. A tartalmak elérhetőek az alábbi címekre kattintva az oldalainkon:
1. Dr. Csajághy Béla (1842-1899) császári és királyi vezértörzsorvos életútjának dabasi vonatkozásai
Összeállította: Valentyik Ferenc
2. Orci József „Egy égbebámuló” című kötete, verseivel és rajzaival, 2018
Összeállította: Valentyik Ferenc
3. Segesváry Sámuel (1797-1856) katonai pályája
Összeállította: Valentyik Ferenc
4. Mitták Ferenc (1949-2025) életújának és munkásságának dabasi vonatkozásai
Összeállította: Valentyik Ferenc
5. Halász István és Halász Ödön hadnagyok helytállása az 1848/49. évi szabadságharcban
Összeállította: Valentyik Ferenc
6. A Katolikus Szeretetszolgálat Zárdakert Idősek Otthona kápolnája
Összeállította: Valentyik Ferenc
Dabas Város Önkormányzata támogatást kapott a TOP_PLUSZ-1.2.1-21-PT1-2025-00109 számú, „Kerékpárút építése Dabasi-szőlők és Dabas-Gyón között” című projekt megvalósításához a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz program keretében, 300 millió forint vissza nem térítendő támogatási összeggel.
A Támogatási Szerződése 2026. március 23-én lépett hatályba. A projektnek része a tervezés is, így 2026-ben a tervek elkészítése és a közbeszerzési eljárás előkészítése történik meg. A kivitelezés 2027-ban kezdődik.
Képgalériánkba feltöltésre kerültek és tömörített .ZIP formátumban letölthetőek a 2026 évi városi rendezvényekről, eseményekről készűlt képanyagok IDE KATTINTVA.
Az előző évek képanyagainak a feltöltése is folyamatosan történik az elkövetkező hetekben.
Magyarország Kormányának Versenyképes Járások Programja keretében " Dabas járás északi településeinek kerékpáros összeköttetése címen Bugyi, Dabas, Inárcs, Kakucs és Újhartyán települések önkormányzatai közösen, konzorciumi formában 2025. első félévében fejlesztési igényt nyújtottak be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.
A konzorcium egészére megítélt támogatás összege bruttó 20.574.000 forint.
Örömmel tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Dabas Város Önkormányzatának hivatalos weboldala teljes körű megújuláson esik át.
A korábbi honlap egy elavult szoftveres környezetben működött, amely már nem felelt meg a mai biztonsági és működési elvárásoknak, így elkerülhetetlenné vált a weboldal teljes körű átalakítása. A régi keretrendszer támogatása is megszűnt, ezért szükségessé vált egy korszerűbb, biztonságosabb és hosszú távon fenntartható megoldás bevezetése.
A DÁP számos lehetőséggel bővült az elindulása óta: az alábbi tájékoztatóban összegyűjtöttük a legfontosabb funkciókat, amelyekkel egyszerűbben intézheti ügyeit digitális állampolgárként.
A vidéki Magyarország élhetőségének és népességmegtartásának támogatása, a városok és községek kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítása, valamint a települések közötti térségi együttműködések ösztönzése érdekében Magyarország Kormánya Versenyképes Járások Programot indított a Versenyképes Járások Program megvalósításának kérdéseiről szóló 1446/2024. (XII. 30.) Korm.határozat alapján.
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, mint támogató az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás által a Versenyképes Járások Program II. üteme keretében benyújtott "Dabasi Járás mentőállomásainak fejlesztése" című Támogatási igényt elbírálta, és 2026. január 28. napján annak támogatásáról döntött.
A vidéki Magyarország élhetőségének és népességmegtartásának támogatása, a városok és községek kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítása, valamint a települések közötti térségi együttműködések ösztönzése érdekében Magyarország Kormánya Versenyképes Járások Programot indított a Versenyképes Járások Program megvalósításának kérdéseiről szóló 1446/2024. (XII. 30.) Korm.határozat alapján.
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, mint támogató az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás által a Versenyképes Járások Program II. üteme keretében benyújtott "A Dabasi Járás művészeti iskoláinak épületfelújítása, eszközbeszerzése" című Támogatási igényt elbírálta, és 2026. január 28. napján annak támogatásáról döntött.
A Monori Katasztrófavédelmi Kirendeltség felhívja a lakosság figyelmét a vízelvezető árkok rendszeres karbantartásának és tisztításának kiemelt fontosságára.
Az elmúlt évek tapasztalatai világosan megmutatták, hogy a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék bármelyik településünkön képes rövid idő alatt komoly károkat okozni – különösen akkor, ha a víz nem tud akadálytalanul elfolyni.
Dabas Város Önkormányzata a TOP_PLUSZ-1.2.1-21-PT1-2024-000102 számú, „Zöldfelület rekonstrukció Dabas-Gyón településrészen” című projekt megvalósításához támogatást kapott.
A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg. A projekt megvalósításához rendelkezésre álló forrás 144,94 millió forint vissza nem térítendő támogatás.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2026-ban Dabason is végez önkéntes, kérdőíves lakossági adatgyűjtéseket.
Az adatfelvételek többek között a foglalkoztatottságra, a lakosság életkörülményeire, jövedelmi viszonyaira, digitális eszközhasználatára, valamint utazási szokásaira vonatkoznak.
Az adatgyűjtések célja, hogy megbízható statisztikai adatok álljanak rendelkezésre a társadalmi folyamatok elemzéséhez.