Papp Sámuel (1811-1897) református lelkész életútjának dabasi vonatkozásai

Dabasi Papp Sámuel református lelkész gyakorlatilag teljesen elfeledett alakja városunk helytörténetének. Nevének fennmaradása leginkább Szinnyei József (1830-1913) bibliográfusnak köszönhető, aki életrajzi lexikonában megörökítette az egyik 1855-ben elmondott és Révész Bálint (1816-1891) debreceni lelkésszel közösen, különnyomatban is megjelentetett gyászbeszédét.

Alsó-Dabason, 1811. február 8-án, nemes, református családban született. Édesapja Pap István, édesanyja Segesváry Mária (1790. Alsó-Dabas – 1870. június 24. Balmazújváros), akik az előző évben, 1810. április 24-én kötötték házasságukat Alsó-Dabason. Vezetéknevét az anyakönyvekben és egyéb forrásokban „Pap” és „Papp” változatban egyaránt írják, de az utóbbit jóval gyakrabban. Gyermekkoráról, iskoláztatásáról jelenleg nincs ismert adat, mely egyúttal a további kutatások lehetséges és kívánatos irányát is jelzi.

Lelkészi pályája 1841. áprilisától 1855. április végéig a tiszalöki, majd azt követően a balmazújvárosi református egyházközségekhez kötődik.

Tiszalökön alapított családot 1844. október 1-én Kazay Rebeka kisasszonnyal, Kazay László és Czeglédi Rebeka leányával, aki 1824. január 21-én, Hajdúszoboszlón született. Rá egy évre, 1845. október 6-án látta meg a napvilágot elsőszülött leányuk, Etelka. 1847. április 10-én László, 1849. június 10-én pedig Sámuel érkezése hozott örömet a családnak. A következő szülés 1850. április 6-án azonban vérömlés miatt tragédiába torkollott, a mindössze 26 éves fiatalasszony földipályája véget ért és a magzat is odaveszett.

A három kisgyermekkel megözvegyülten 1850. október 16-án másodszor házasodott, megboldogult felesége húgát, a 22 éves, szintén hajdúszoboszlói születésű Kazay Amáliát (1828. október 29. Hajdúszoboszló -1883. január 20. Balmazújváros) vette nőül. Frigyüket gyakran kísérte gyermekáldás: Gizella (1851. augusztus 8.); Ernő (1852. december 5.); Lajos (1854. június 21. – csecsemőként meghalt); Lajos (1856. augusztus 29.); Amália (1860. január 10.); Mária (1865. január 10.).

Szinnyei József figyelmét kiérdemlő irodalmi tevékenysége az 1850-es évek közepére összpontosult. 1855. április 3-án, Tiszatardoson gyászbeszéddel búcsúztatta az idejekorán elhunyt mezőszentgyörgyi Matkovich Albert (1809-1855) nyugalmazott katonatisztet, aki az 1848/49-es szabadságharcból is kivette a maga részét. A jeles katona özvegye, Rhédey Anna (1820-1895) úrasszony a temetést követően rögtön új sírboltot készíttetett és oda helyeztette át férje tetemét már 1855. július 26-án. Az imákat, beszédeket ezúttal Révész Bálint (1816-1891) debreceni református hittanár tartotta. Az emlékezés részeként a két eseményről összefoglaló különnyomat készült a debreceni városi nyomdában, mely ma már számos közgyűjtemény honlapján hozzáférhető.

A következő évben az ország népszerű és igényes hetilapja, a Vasárnapi Ujság két költeményét is közölte. A szerző beazonosítását támogatja a lelkész titulus feltüntetése is. E formai jegyen túl azonban a tartalom is segít, mert mindkét vers akár példázatként is felolvasható a szószékről.

A 7 versszakos „Lassú Peti” című alkotásban a családi nevelés, példaadás, motiváció fontosságát hangsúlyozza, az idejét múlt gondolkodás sutba dobására biztat:

„Lassú Peti utczán, mezőn
Töltötte gyermekkorát,
Magán meg nem szenvedhette
Az iskolának porát.
De azért apjától soha
Se érte őt semmi vád.
Apja mindig igy oktatta:
„Ne légy különb mint apád."

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Majd ha egyszer Petikének
A tespedő lomhaság
Megsúlyosodott lábakkal
Egészen nyakára hág, —
Tán meggyorsul, s gyermekének
Akkor ily oktatást ád:
„Fiam! te légy különb ember
Mint amilyen volt apád."

A 17 versszakos „Szózat a népemberéhez” az olvasás alapvető voltát, fontosságát hirdeti, mint a felemelkedés nélkülözhetetlen eszközét a mindennapokban. Mindezt több, mint egy évtizeddel 1868 előtt, amikor Magyarországon kötelezővé vált az alapfokú népoktatás, mely az analfabetizmus fokozatos csökkenését eredményezte:

„Nép embere! olvass,
A kaszát és kapát
Ha leteszed, nyisd fel
A jó könyvek lapját.

. . . . . . . . . . . . . . . . . .

Nép embere! olvass,
A magyar Kánaán
Különben benned vak
Koldust hordoz hátán.”

Dabasi Papp Sámuel 86 évesen, 1897. november 11-én, Hajdúszoboszlón ért földi útja végére, amelynek során közel két emberöltőn át hirdette Isten igéjét. Balmazújvárosban helyezték végső nyugalomra, halálának hírét a Pesti Napló, a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, és a Vasárnapi Ujság tudatta a nagynyilvánossággal.

Életútja főképpen születésével és anyai ágú rokonságával – a Segesváry családdal - kötődik településünkhöz. Pályája gyarapítja helytörténetünket, ahogyan értéktárunk kulturális örökség kategóriáját is.

Bibliográfia

Összeállította: Valentyik Ferenc