Ösztöndíj támogatásra való jogosultság feltételei
Ösztöndíj támogatásban részesülhet az az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszer keretében nappali tagozaton általános orvos szakon tanulmányokat folytató hallgató, aki hallgatói jogviszonyát igazolja és vállalja Ösztöndíj szerződés kötését.
A pályázónak vállalnia kell, hogy a szakképesítésének megszerzését követő 1 éven belül az Ösztöndíj folyósítás időtartamának megfelelő ideig Dabas Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) egészségügyi alapellátásában feladat-ellátási szerződés keretében, vagy a dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet (2370 Dabas, Bartók Béla út 61.) telephelyén, mint egészségügyi szolgáltatónál teljes munkaidejű foglalkoztatás keretében a szakképesítésének megfelelő szakorvosi tevékenységet végez.
Az Ösztöndíj a tanulmányok befejezéséig, de legfeljebb 12 tanulmányi félévre pályázható meg, melyre vonatkozóan a felsőoktatási intézmény által kiállított eredeti hallgatói jogviszony igazoláson „a hallgatói jogviszony megszűnésének – a tanulmányi teljesítmény és követelmények alapján – becsült időpontja” rovatban feltüntetett időpont az irányadó.
Az Ösztöndíj támogatás tanulmányi félévre, az első félév tekintetében szeptember 1. és február 28. közötti 6 hónapra, valamint a második félév tekintetében március 1. és augusztus 31. közötti 6 hónap időtartamra szól, folyósítására havonta kerül sor, amennyiben a támogatott jogosultsága nem szünetel, illetve nem szűnt meg, aktív hallgatói jogviszonyát a felsőoktatási intézmény által kiadott eredeti hallgatói jogviszony igazolással az adott tanulmányi félévre igazolta, és adott tanulmányi félév teljesítését hitelt érdemlően igazolta.
Ösztöndíj támogatás mértéke
Az Ösztöndíj támogatás mértéke havonta 100 000 forint.
Ösztöndíj folyósítása
A tanulmányi félévre járó Ösztöndíj a hallgató nevére szóló bankszámlára történő utalással kerül kifizetésre minden hónap 15. napjáig. Az Ösztöndíj kizárólag az aktív hallgatói, tanulói jogviszony időtartama alatt folyósítható. A hallgatói, tanulói jogviszony passziválása esetén az Ösztöndíj folyósítása felfüggesztésre kerül. Az Ösztöndíj folyósításának ideje alatt az Ösztöndíjban részesülő hallgató köteles az Önkormányzattal együttműködni, hallgatói jogviszonyát félévenként igazolni, a hallgatói jogviszonyában, a pályázati eljárás során kezelt adataiban bekövetkezett változást a változástól számított 30 napon belül az Önkormányzatnak írásban bejelenteni, illetve az Önkormányzat írásbeli felszólítására a hallgatói jogviszonyának fennállását eredeti hallgatói jogviszony igazolás benyújtásával igazolni. Az Ösztöndíjban részesülő hallgató a jogviszony igazolást az Önkormányzat felszólításának kézhezvételétől számított 15 napon belül köteles benyújtani.
A pályázat benyújtásának határideje és módja, a határidő elmulasztásának jogkövetkezménye
A pályázatot e pályázati felhívás melléklete szerinti hiánytalanul kitöltött és aláírt Pályázati adatlapon kell benyújtani.
A pályázat benyújtásához szükséges csatolandó dokumentumok:
- hallgatói jogviszony igazolás, mely tartalmazza „a hallgatói jogviszony megszűnésének – a tanulmányi teljesítmény és követelmények alapján – becsült időpontja” rovatban az időpont megjelölését,
- előző félévről/félévekről a lezárt leckekönyv másolata, vagy az azzal egyenértékű azonos információkat tartalmazó, az illetékes tanulmányi osztály által hitelesített eredeti dokumentum,
- amennyiben a hallgató még nem rendelkezik lezárt félévvel, akkor a felvételt igazoló okirat hitelt érdemlő másolati példánya.
A pályázat benyújtásának határideje: folyamatos.
Hiánypótlási felhívás elektronikusan kerül megküldésre a pályázati adatlapon feltüntetett elektronikus elérhetőségre. Hiánypótlásra 1 alkalommal, a hiánypótlási felhívás kézhezvételét követő 5 munkanapon belül van mód. A pályázatot papír alapon, a pályázati adatlapot és mellékleteit 1 eredeti példányban, zárt borítékban kell benyújtani. A borítékon szükséges feltüntetni a pályázó nevét, címét, valamint, hogy „Dabas Város egészségügyéért” ösztöndíj pályázat. A papíralapú pályázatokat az alábbi postacímre kell beküldeni: Dabas Város Polgármestere Polgármesteri Hivatal 2370 Dabas, Szent István tér 1/B. A pályázat személyesen is benyújtható a Polgármesteri Hivatal Titkárságán.
A pályázati felhívás és az annak mellékletét képező adatlap letölthető ezen ismertető végén oldalunkról..
A pályázatok elbírálásának határideje és rendje
A benyújtott érvényes pályázatokról az Emberi Erőforrás Bizottság javaslata alapján a Képviselő-testület soron következő rendes ülésén dönt. A testületi döntésről a pályázók írásbeli értesítést kapnak.
Érvénytelen a benyújtott pályázat, ha nem e pályázati felhívás melléklete szerinti Pályázati adatlapon került benyújtásra, a pályázó nem csatolta a pályázat benyújtásához szükséges dokumentumokat.
Az Ösztöndíjjal járó lényeges kötelezettségek, valamint azok megszegéséhez fűződő jogkövetkezmények
A döntést követő 15 napon belül az Önkormányzat a nyertes pályázóval Ösztöndíj keretszerződést köt, melynek főbb tartalmi elemei: a hallgatói jogviszony szünetelése (halasztás, külföldi ösztöndíj) vagy megszüntetése esetén az ösztöndíjas bejelentési kötelezettsége, a nem teljesített tanulmányi félév, vagy meg nem szerzett diploma esetén az ösztöndíjas bejelentési kötelezettsége, a hallgatói jogviszony félévenkénti igazolásának kötelezettsége, a képesítésének, szakképzettségének megszerzése esetén az ösztöndíjas bejelentési kötelezettsége, a tervezett szakképesítés megnevezése, megszerzésének várható időpontja, szerződésszegés jogkövetkezményei. A szerződésszegés tudomásra jutását követően haladéktalanul intézkedni kell az Ösztöndíj folyósításának felfüggesztése, megszüntetése, illetve a jogtalanul felvett Ösztöndíj visszafizetése iránt. A Képviselő-testület kérelem alapján a tervezett szakképesítés megnevezését, illetve a szakképzettség megszerzésének szerződésben vállalt határidejét módosíthatja, ha az ösztöndíjas vállalt kötelezettségét önhibáján kívüli ok miatt nem tudja teljesíteni.
Az Ösztöndíjban részesülő személy kötelezettsége
Az ösztöndíjban részesülő hallgató köteles a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényben meghatározott állam által támogatott tanulmányi időtartamon belül az általános orvosi képesítést megszerezni, és azt a megszerzést követő 30 napon belül a diploma másolatával igazolni.
Az Ösztöndíjban részesült általános orvosi diplomával rendelkező személy köteles a képesítés megszerzését követő 1 éven belül a szakképzését a szakképzés lefolytatására munkavégzési helyként elsődlegesen kijelölt, az adott szakképzés vonatkozásában akkreditációval rendelkező egészségügyi szolgáltatónál - amennyiben a választott szakterület alapján lehetséges, akkor a dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet (2370 Dabas, Bartók Béla út 61.) telephelyén - megkezdeni.
Az Ösztöndíjban részesült szakorvos és háziorvos köteles a szakorvosi képesítés megszerzését követő 30 napon belül a szakképzettséget igazolni és a szakorvosi képesítésének megszerzését követő 1 éven belül az Önkormányzat egészségügyi alapellátásában feladat-ellátási szerződés keretében vagy a dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet (2370 Dabas, Bartók Béla út 61.) telephelyén, mint egészségügyi szolgáltatónál teljes munkaidejű foglalkoztatás keretében a szakképesítésének megfelelő szakorvosi tevékenységet végezni.
A munkavégzési lehetőségről az Önkormányzat - szükség esetén a dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet (2370 Dabas, Bartók Béla út 61.) közreműködésével - írásban értesíti az Ösztöndíjban részesült személyt, aki köteles azt haladéktalanul elfogadni.
Az Ösztöndíjban részesült személy köteles a dabasi egészségügyi ellátás biztosítását elősegítő munkavégzésre irányuló jogviszonyát az Ösztöndíj folyósítással megegyező időtartamban fenntartani, és a jogviszony fennállását félévente munkáltatói igazolással igazolni.
Amennyiben az Ösztöndíjban részesülő a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésére megállapított határidő alatt gyermekgondozást segítő ellátásra, csecsemőgondozási díjra, vagy gyermekgondozási díjra jogosult, a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésének a határidejét az ellátásra való jogosultság megszűnésétől kell számítani.
Ösztöndíj visszafizetési kötelezettség
Az Ösztöndíjban részesülő személyt visszafizetési kötelezettség terheli, ha: tanulmányait megszünteti, vagy hallgatói jogviszonya egyéb okból a diploma megszerzése nélkül megszűnt, a Rendeletben meghatározott időtartamon belül nem szerez végzettséget, az Ösztöndíj szerződésben megjelölt szakképzésben tanulmányait nem folytatja, nem szerez szakorvosi végzettséget, a Rendeletben foglalt tájékoztatási és igazolási kötelezettségének nem tesz eleget, a pályázati eljárás során valótlan adatot közölt vagy az Önkormányzatot bármilyen módon megtévesztette, az Ösztöndíjra való jogosultság megszüntetését bármely okból kéri, az Ösztöndíjban részesülő hallgató a jogviszony fennállását a Rendeletben meghatározott határidőn belül nem igazolja és mulasztását az Önkormányzat igazolásra történő felszólításának kézhezvételétől számított 15 napon belül sem pótolja. Az Ösztöndíjat kamattal növelten egy összegben, 30 napon belül kell visszafizetni. A visszafizetési kötelezettség az ösztöndíjas számára folyósított támogatás összegére terjed ki, amely után a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény rendelkezése szerinti kamatot köteles fizetni.
A pályázattal kapcsolatban Csébi Orsolya nyújt tájékoztatást, aki elérhető az 06-70-932-9069 telefonszámon.
A pályázathoz szükséges adatlap és az orvosi ösztöndíj rendelet letölthető az alábbiakban:
Letölthető rendelet anyaga:
(PDF, új ablakban nyílik meg)
Letölthető pályázati kiírás anyaga:
(PDF, új ablakban nyílik meg)
Letölthető pályázati adatlap:
(DOCX, letöltődik)

