2018. április 24. kedd
György, Debóra
Holnap: Márk, Márkó, Márkus napja lesz

Kiadványaink

kiadvany zsidosag

Cím: A zsidóság 18-20. századi története Dabason és környékén
Szerző: Czagányi László és Valentyik Ferenc
Kiadás éve: 2015
A szerzők munkatársai: ifj. Erdélyi Zsolt és Feldman László
 
A zsidó népesség 20. századi sorsának alakulása - mindenekelőtt a holokauszt tragédiája - emberöltőkön keresztül a dabasi térség történetének elhallgatásra ítélt témái közé tartozott. Napjainkban, hetven év után a feledéssel szemben haladva, különösen nagy hiányérzettel lehet rögzíteni a tényt, hogy az évtizedekkel korábban készült alapművek nem szakították meg a kollektív amnézia kísérletét, pedig akkor még jobb esélye lett volna az emlékek rendszerezett gyűjtésének és tudományos alaposságú feldolgozásának.

Print Friendly, PDF & Email

gyoni geza kiadvany

Cím: Gyóni Géza

A költő verseit tartalmazó audió CD és borító.

 Kiadás éve: 2014

Dabas Város Önkormányzatának támogatásával került kiadásra az alábbiakban weboldalunkon digitális formában is közreadott audio CD , mely Gyóni Géza születésének 130. évfordulójának tiszteletére készült és a költő verseit tartalmazza. A kilenc megszólaló művet városunk előadói szavalják el a felvételeken.
 
 
 

naptar01

Cím: A dabasi Miloszerni vendégház hagyományőrző naptára

Készült:  Dabas Város Önkormányzatának támogatásával.
Kiadás éve: 2011

Az idő országútján a hagyományok mérföldkövek, jelzik az eltelt időt, biztosítják, hogy vándorlásunk során meg-megállva, visszapillantsunk múltunkba és előretekintsünk jövőnk felé. Hagyományaink tartalmas életünkhöz, személyekhez, emberi cselekedetekhez és eseményekhez kapcsolódnak, közös vonásuk, hogy sokszor már jó előre készülünk rájuk, vagy éppen megszokásból átörökítve tesszük őket. Szívmelengető érzés a régmúlt működő eszközeit, értékeit látni, hallani, használni. A dabasi Miloszerni vendégházban hónapról hónapra élhetünk át őrzött hagyományokat, itt fogékonyak lehetünk a szépre, erősíthetjük értékeink iránti tiszteletünket, régi ízeket kóstolhatunk, és megpihenhetünk elődeink lakóhelyén.
 

szkapolna

Cím: ,,Szent Szűzanyánk, őrizzenek őrzőangyalaid!" 
Emlékkönyv a dabasi-szőlősi kápolna 60. évfordulójára

Szerkesztette: Feldman László
Lektorálta: Czagányi László, Csonka Csaba, Kapui Ágota
Készült:  Dabas Város Önkormányzatának támogatásával, a 60 éve működő dabasi-szőlősi kápolna alapításának évfordulójára, a IV. Szőlősi Napok alkalmából
Kiadás éve: 2010

Az idei évben, 2010-ben ünnepelheti a szőlősi városrész közössége a kápolna fennállásának 60. évfordulóját. A hatvan év különleges, hiszen a magyar történelem egyik legviharosabb, emberpróbáló századának közepén, az akkori kommunista ideológiákkal szembefordulva, ebben a kis településrészben, csendben, halkan, egy – a régi diákok elmondása alapján is nagyszerű pedagógus – felajánlotta házát a közösségnek kápolna céljára.

Print Friendly, PDF & Email

ezer dabasi pillanat

Cím: Ezer dabasi pillanat
Négy falu története a kiegyezéstől
a második világháborúig
családi fotográfiák tükrében

Szerző: Czagányi László
Kiadás éve: 2010

Háromesztendős aktív gyűjtő- és alkotómunka után, Dabas Város Önkormányzatának támogatásával, készült el a monográfiaértékű kiadvány amelynek szerzője, szerkesztője Czagányi László helytörténész. A szerző munkatársai Valentyik Ferenc, Szavinovszky Győzőné, Feldman László, Kapui Ágota, és a kiadvány tervezőszerkesztője, Paálné Szűcs Mária voltak. Kiadója a Pressman Nyomdaipari Bt.

Print Friendly, PDF & Email

Kiadvanyok kicsi04

Cím:  Vay Sándor/Sarolta - Virág borul minden rögre
Szerkesztette:Kapui Ágota és Valentyik  Ferenc, adatgyűjtő: Valentyik Ferenc, előtanulmányok: Czagányi László és Sztavinovszky Győzőné
Kiadás éve: 2009

Dabas múltjával és jelenével egybeforrott azoknak a történelmi családoknak az élete, amelyek tagadhatatlanul rányomták bélyegüket a különböző településrészek fejlődésére, alakították ezek arculatát, irányították közéletét, öregbítették jó hírét a történelmi Magyarország minden táján. A Zlinszkyek és Halászok mellett a Vay családnak is két olyan utódot köszönhetünk, akik a maguk korában és szakterületén országos, sőt nemzetközi hírnévre tettek szert.

Gróf Vay Péter püspök misszionárius világutazó és útikönyvek szerzője lett, a maga idejében páratlan szaktekintély volt a Kelet-kutatásban. Nővére, Vay Sarolta, a kalandos életű, bizarr és excentrikus teremtés nemváltó magatartásáról lett hírhedt. Mégsem emiatt emlékezünk rá, hiszen egy kerek írói, újságírói életművet hagyott hátra, amelyet kiegészítenek gyöngéd, romantikus, olykor szatirikus hangütésű költeményei. Ezekből válogattunk össze egy kötetre valót, reménykedve abban, hogy igazi irodalmi kuriózumot teszünk le az irodalmi csemegékben búvárkodni szerető, a témát kutatni vágyó fiatal bölcsészhallgatók, vagy a versszerető olvasók asztalára.

Print Friendly, PDF & Email

Kiadvanyok kicsi03

Cím:  Egekbe törő tempó, istenkísértõ gyorsaság - A hazai autó-, motorsport hőskorának gyóni fejezete 1934-1938
Szerző: Valentyik Ferenc
Kiadás éve: 2009

Dabas város múltjához, fejlődéséhez és ismertségének növekedéséhez szervesen hozzátartozik az 5-ös főút gyóni szakaszának előélete, amely az utóbbi évtizedekben már-már feledésbe merült.

 

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Kiadvanyok kicsi07

Cím:  A ,,Szőlősi Iskola" kiállítási katalógus/emlékfüzet
Szerkesztette: Feldman László
Készült: Dabas Város Önkormányzatának támogatásával, a III. Szőlősi Napok alkalmából.
Kiadás éve: 2009

 

 

 

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Kiadvanyok kicsi05

Cím:  Gróf Vay Péter emlékére...
Szerkesztette: Pálinkásné Balázs Tünde, Kapui Ágota, Háda Csaba, Valentyik Ferenc
Kiadás éve: 2008

Dabas Város Önkormányzata ezzel a kis kiadvánnyal idézi fel gróf Vay Péter emlékét, ugyanis a jeles férfiú életműve szempontjából a 2008-as esztendő kettős évforduló. Száz éve jelent meg főműve, a Kelet császárai és császárságai, amely rövid időn belül igazi sikerkönyvvé vált, és idén száz éve, hogy a Wekerle-kormány megbízásából 2600 keleti műtárgyat vásárolt a Szépművészeti Múzeum számára. Reméljük, hogy ez a kis kiadvány kedvet csinál majd ahhoz, hogy az érdeklődők utánanézzenek egy elfeledett életmű morzsáinak, csemegézzenek a sajátos hangulatú útleírások között, belefeled­kezzenek a leheletfinom ecsetkezeléssel megalkotott, kínai stílusú festményeibe, vagy megtekintsék a Hopp Ferenc Múzeumban kiállított szerény gyűjteményt, amely Vay Péter által került Magyarországra.

 

Print Friendly, PDF & Email

Kiadvanyok kicsi06

Cím:  Hagyományos ízek - Dabasi asszonyok kedvelt receptjei
Készült: Dabas Város Önkormányzatának támogatásával az Idősek Világnapja alkalmából
Kiadás éve: 2008

Dabas Város Önkormányzata 2008-at a Hagyományok, Hagyo­mányőrzés Évévé nyilvánította. Ez alkalomból s az Idősek Világ­napja közeledtével egy hagyományos ízekből összeállított szakács­könyvet szeretnénk Önöknek ajándékozni. E kis kiadvány fő­leg egészséges alapanyagokat, mézet és almát felhasználó süte­ményrecepteket tartalmaz, de találnak benne húsalapú főételeket is. Az alma a teljesség, az egészség, az élet jelképe, melyből állí­tólag, ha naponta egyet elfogyasztunk, meghosszabbítja életün­ket, vitamintartalma pedig gondoskodik arról, hogy jó erőben maradjunk és mindig jókedvűen, derűvel fogadjuk a hétköz­napok apró ajándékait.

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Search