2018. szeptember 19. szerda
Vilhelmina, Dorián
Holnap: Friderika napja lesz

Kiadványaink

A zsidóság 18-20. századi története Dabason és környékén

kiadvany zsidosag

Cím: A zsidóság 18-20. századi története Dabason és környékén
Szerző: Czagányi László és Valentyik Ferenc
Kiadás éve: 2015
A szerzők munkatársai: ifj. Erdélyi Zsolt és Feldman László
 
A zsidó népesség 20. századi sorsának alakulása - mindenekelőtt a holokauszt tragédiája - emberöltőkön keresztül a dabasi térség történetének elhallgatásra ítélt témái közé tartozott. Napjainkban, hetven év után a feledéssel szemben haladva, különösen nagy hiányérzettel lehet rögzíteni a tényt, hogy az évtizedekkel korábban készült alapművek nem szakították meg a kollektív amnézia kísérletét, pedig akkor még jobb esélye lett volna az emlékek rendszerezett gyűjtésének és tudományos alaposságú feldolgozásának.

 A korszak történelmi realitása, hogy a szocialista államrend a csendes asszimilációt preferálva tabutémaként kezelte a zsidókérdést, melyhez a helytörténet szintjén is igazodni kellett. Összetettebb a magyarázat a rendszerváltás utáni hallgatásra, melynek leglényegesebb összefüggése, hogy a települések közösségeiben egykor meghatározó népesség létszáma a töredékére esett vissza, kultúrája pedig teljesen eltűnt. Azon kevesek, akik tradícióikat kényszerűen feladva maradtak, nem kívántak változtatni kialakult életmódjuk békéjén, és helytörténettel foglalkozó szakember sem volt közöttük. Ugyanakkor a nem zsidók részéről, ha esetleg volt is érdeklődés, a kultúra idegensége, az alapvető ismeretek hiánya blokkolta a kutatási szándékot.

A holtpontról való elmozduláshoz 2007 nyarán egyenesen Izraelből jött a segítség: a holokauszt borzalmai után Izraelbe kivándorló felsődabasi szikvízüzem-tulajdonos, Bragyova György és családja kapcsolatépítő törekvései formájában. A régi adósság törlesztésének folyamatában számos olyan esemény volt, amely felvetette a térségben élő zsidóság történetének tudományos igényű feldolgozását.

A sorozatszerkesztő Czagányi László és munkatársai ennek jegyében kezdték el háttérkutatásaikat, melyek összegzése igazi hiánypótló kötetet eredményezett...

A könyv megvásárolható Dabas Város Önkormányzatának Kabinetirodájában vagy a Térségi Holokauszt Emlékpontban, információ: 06 29 561 212

 

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.
BŐVEBBEN ELFOGADOM