A válogatott török katonák, a janicsárok hamarosan betörtek a külső várba, sőt élcsapataik már a belső vár nagy központi terén harcoltak. A helyzet válságos volt. Hunyadi kétszer is kivetette nehézlovasaival a várudvarról az ostromlókat. A harcok egyik szünetében Hunyadi hajóra szállt és új, friss csapatokat vitt be a várba. A harc este és éjszaka is folytatódott. Éjfél felé újra nagy rohamot indítottak a törökök. A janicsárok most is betörtek a várba, más helyeken pedig a falakat vívták. A belső vár falán egy török zászlót kitűzni akaró janicsárt Hunyadi régi vitéze, Dugovics Titusz próbálta ebben megakadályozni, s mivel másként nem bírt vele, zászlóstul együtt magával rántott a törököt a mélységbe, mindketten ott haltak meg a falak tövében. Ez a hőstett is megsokszorozta a várvédők erejét, kitartását.
Amikor Hunyadi János látta, hogy az ostromlók fáradnak, a lovasságával rácsapott a belső vár udvarán harcoló janicsárokra, és teljesen széttörte az ellenállásukat. Kiverte a törököket a várból, sőt a falakon túl is üldözte őket. A védők július 22-én hajnalban győzelmet arattak.
A török sereg nagy veszteségeket szenvedett, a pasák azt tanácsolták a szultánnak, hogy az ostrom felhagyásával vonuljon vissza. Mohamed azonban pihenőt rendelt el, a további döntést attól tette függővé, hogy mit tesznek a magyarok. Hunyadi és a védők is pihentek, mivel súlyosak voltak az ő veszteségeik is.
A keresztesek azonban – mivel a harcokban még nem vettek részt – július 22-én délután a Száván átkelve, Hunyadi tilalma ellenére megtámadták a szultán táborát. A kialakuló harcban mindkét részről egyre többen kapcsolódtak be. Az ütközetben a kereszteseknek sikerült elfoglalniuk az ázsiaiak táborát. Erre a szultán az ágyúi fedezetére rendelt ruméliai lovasság élén megindult a keresztesek ellen. Hunyadi felismerte a lehetőséget, a várból kitört nehézpáncélos lovasságával és a védelem nélkül maradt török ágyúállásokat elfoglalta, s azokat a törökök ellen fordította. A rohamot folytatva, Hunyadi lovassága oldalba támadta a szultán keresztesek ellen rohamozó szpáhijait. A két tűz közé szorított törökök nem sokáig állták a harcot, súlyos veszteségeket szenvedve, megfutottak. A vert had és a harcban megsebesült szultán csak valahol Szófia környékén állt meg.
1456. július 22-én Nándorfehérvárnál Hunyadi János fényes győzelmet aratott, a magyarok zsákmánya lett a teljes ostromtüzérség és mintegy 300 kisebb ágyú, az egész török tábor, a kincseivel együtt. A törökök Nándorfehérvár alatti veszteségét a kortársak 35-40 ezer főre becsülték. A vert török sereget Hunyadi nem üldözte, mert tudta, hogy a gyakorlatlan keresztesekkel kétes lenne a további siker.
A nagy győzelem adta lehetőséget Hunyadi János később sem tudta kiaknázni, mivel a haditáborban dúló pestisjárvány őt is elérte, és 1456 augusztus 11-én Zimonyban elhunyt. A nándorfehérvári diadal azonban közel 70 évre távol tartotta a Török Birodalmat Magyarországtól és Európától.
A déli harangszó pedig , amelyet III. Calixtus pápa még 1456. június 29-én rendelt el a Nándorfehérvár elleni török támadás kivédésére irányuló könyörgésként, a diadal után a győzelem jelképe lett. 1456 július 22-e óta minden délben, minden templomban a nándorfehérvári diadal emlékére kondulnak meg a harangok, és hirdetik a magyar hősöket szerte a világban.
1456 óta Nándorfehérvár a hősiesség, az akarat, az összefogás győzelmének jelképe. Ilyenekre szükség van a 21. században, napjainkban is.
Bízom benne, hogy a dabasi Kapisztrán-torony a nemzeti emlékezés, az összefogás összetartó jelképe lesz, és mindannyiunkat a további helytállásra, az alkotásra ösztönöz.
Mitták Ferenc
történész, Dabas Város díszpolgára
Az írás megjelent a Dabasi Újság 2011. évi júliusi számában.