DÍSZPOLGÁRUNK - 2005
Czagányi László Dabason született, majd itt töltötte iskolás éveit. Az itt elsajátított alapismeretek és gondolkodás is hozzájárult ahhoz, hogy a két nagy lehetőség közül - egyrészt a jogi pálya, másrészt a pedagógus pálya, ezen belül is a történelemtudomány - végül az utóbbi javára esett a választás.
Czagányi László helytörténészként mindig nagy érdeklődéssel fordult szülővárosa történelmi, kultúrtörténeti értékei felé. Megírta a Dabas környékén lévő települések monográfiáját, és magához, Dabashoz kötődő munkái is vannak. Ilyen például a Halász család története.
Folyamatosan ír cikksorozatokat, amelyek régebben a Tájszóban, esetenként az Odafigyelőben, utóbbi időben pedig a Dabasi Újság hasábjaiban olvashatók.
Czagányi László jelenleg Inárcson él, és idejének nagy részét történelmi, helytörténeti kutatással, írással tölti. Lexikális tudása, szerénysége és embersége példaértékű, ezekkel a tulajdonságaival örökre belopta magát volt tanítványai szívébe.