2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
Holnap: Auguszta napja lesz

Slider testvervarosi

PÁLYÁZATI ANYAGOK

Testvér-települési együttműködés pályázati felhívás 2021

„TESTVÉR-TELEPÜLÉSI PROGRAMOK ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSEK”
PÁLYÁZATI KIÍRÁS
testvértelepülési programok és együttműködések támogatására

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap (a továbbiakban: Alap) 2021. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint:

1. A pályázat célja
Jelen pályázati kiírás célja a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal fennálló sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudata megerősítésének támogatása a testvértelepülési együttműködések erősítése útján.

2. A pályázati kiírás tárgya
Magyarország és a Kárpát-medence magyarok lakta települései közötti magyar-magyar kapcsolatok ápolását és fejlesztését célzó testvértelepülési programok és együttműködések (a továbbiakban: program) támogatása, így különösen:

magyarországi helyi (települési, megyei) önkormányzat és Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Ausztria helyhatósága (települési önkormányzata, települése) között
 
a) meglévő együttműködések kölcsönös fejlesztése;
b) a tapasztalatcsere, a tudás és a legjobb gyakorlatok átadásának támogatása;
c) a magyar történelemhez kapcsolódó esemény és a magyar nemzeti ünnepekhez kapcsolódó közösen megvalósítandó program támogatása;
d) a testvértelepüléseken működő oktatási és nevelési intézmények együttműködésének támogatása, a kulturális örökség ápolása, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző tevékenységek megvalósításának támogatása;
e) új testvértelepülési kapcsolatok kiépítése.
 
Felhívjuk figyelmüket, hogy a programok előkészítése, illetve megvalósítása során különösen legyenek tekintettel a megvalósítás helyszínén érvényben lévő, hatályos járványügyi szabályokra, illetve azok betartására.
 
A jelen pályázati kiírásra egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be. Azon települési vagy megyei önkormányzat, amely 2020-ban az Alapkezelő által megjelentetett testvértelepülési pályázati kiírás keretében támogatásban részesült, de a támogatott programot a járványügyi helyzetre tekintettel nem tudta megvalósítani és a megvalósítási időszak 2021-re tolódott, pályázatot kizárólag a korábban támogatott testvértelepülési programtól eltérő program megvalósítására nyújthat be.

3. Támogatható kiadások
A pályázat keretében a 2. pont szerinti programok lebonyolításának a megvalósítási időszakban — azaz 2021. július 1. és 2021. december 31. között — keletkezett költségei: a programokhoz kapcsolódó anyagbeszerzés, szolgáltatások, személyi kifizetések és azok járulékai számolhatóak el az Általános útmutató a 2021. évi külhoni pályázati kiírások felhasználásához (a továbbiakban: Pályázati és elszámolási útmutató) 1. mellékletében foglaltaknak megfelelően.

4. Nem támogatható kiadások
 
• egyéb személyi juttatások (prémium, végkielégítés);
• pályázatírás költségei;
• ingatlan- és gépjárművásárlás;
• alkohol, dohányáru;
• késedelmi kamat, bírság;
• nagyértékű tárgyi eszköz;
• adótartozás, valamint járulék-, illeték- vagy vámtartozás (együtt: köztartozás).
 
 
5. A pályázat benyújtására jogosultak köre
A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény figyelembevételével magyarországi székhelyű települési és megyei önkormányzat (a továbbiakban: pályázó) nyújthat be pályázatot.

6. Együttműködő határon túli helyhatóság
A pályázatban be kell mutatni, hogy mely (legalább egy) határon túli helyhatósággal együttműködve kívánja a pályázó a megpályázott programot megvalósítani.

7. A megvalósítandó programok helyszíne
A támogatott tevékenységeket a 2. pont szerinti programban részt vevő országok (Magyarország, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Ausztria) valamelyikének területén kell megvalósítani.
 
8. Nem részesülhet támogatásban azon pályázó,
 
8.1. amely az adott pályázat megjelentetését megelőzően az Alap vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzat terhére kiírt támogatások igénylése vagy a támogatásokkal kapcsolatos beszámolási kötelezettség teljesítése során valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított tartalmú okiratot használt fel,

8.2.
amely korábban létrejött támogatási jogviszonyból eredő valamely kötelezettségét nem teljesítette (ide értve különösen a beszámolási kötelezettség nem teljesítését), vagy amely a támogatást nem a támogatási célnak megfelelően használta fel, és az ebből vagy más kötelezettségszegésből eredő visszafizetési kötelezettségének nem tett eleget,

8.3. amely nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek,

8.4. amellyel szemben adósságrendezési eljárás van folyamatban.
 

9. Igényelhető támogatás

9.1. Az igényelhető támogatás összege 500.000,- Ft és 2.000.000,- Ft közötti támogatási összeg.
9.2. A teljes támogatási keretösszeg 500.000.000,- Ft, melyről a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján az Alap Bizottsága dönt.
9.3. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
9.4. A támogatás rendelkezésre bocsátása 100%-os támogatási előlegként, egy összegben, utólagos beszámolási kötelezettséggel történik, vagy a támogatás felhasználását igazoló beszámoló Alapkezelő általi elfogadását követően történő utófinanszírozás formájában.
9.5. Az Alapkezelő fenntartja magának a jogot, hogy azon pályázók esetében, akik a korábbi támogatási jogviszonyukból eredő, beszámoló benyújtására vonatkozó kötelezettségüknek késedelmesen tettek eleget, támogatási előleget nem biztosít. Ebben az esetben a támogatás folyósítására a támogatás felhasználását igazoló beszámoló Alapkezelő általi elfogadását követően történő utófinanszírozás formájában kerül sor.
9.6. A támogatási intenzitás legmagasabb mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.
9.7. A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását.
 
 
10. A pályázat megvalósítási paraméterei
 
10.1. Megvalósítási időszak: 2021. július 1. – 2021. december 31.
10.2. A pályázat benyújtásának kezdő napja: 2021. július 1.
10.3. Benyújtási határidő: 2021. augusztus 2. 16.00 óra.
10.4. Beszámoló benyújtására előírt határidő: a nyertes pályázónak (a továbbiakban: kedvezményezett) a támogatott tevékenység megvalósítását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2022. január 30-ig szükséges a szakmai és pénzügyi beszámolót benyújtania a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren (a továbbiakban: NIR) keresztül.
 
 
11. A pályázat benyújtásának formája
A pályázat benyújtása elektronikus formában történik a NIR felületén. Elérhető: https://nir.bgazrt.hu oldalon vagy az Alapkezelő honlapjáról (http://bgazrt.hu).
 
A pályázati csomag elemei:
 
• pályázati kiírás,
• pályázati (elektronikus) adatlap és mellékletei,
• Általános útmutató a 2021. évi külhoni pályázati kiírások felhasználáshoz (a továbbiakban: Pályázati és elszámolási útmutató),
• A határon túli magyarsággal kapcsolatos egyes támogatásokra vonatkozó Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: Általános Szerződési Feltételek).
 
 
12. A pályázat benyújtásához szükséges adatok, dokumentumok, a pályázat formai követelményei
 
12.1. Pályázati adatlap és mellékletei
 
A NIR-ben kizárólag magyar nyelven kitöltött és beadott pályázati adatlapot, valamint annak mellékleteit kell feltölteni. Több oldalas mellékletet egy PDF-fáljba foglalva kérjük feltölteni a NIR-ben megadott helyre.

A pályázóknak az alábbi dokumentumokat szükséges feltölteniük az elektronikus pályázati adatlap mellékleteként a NIR-be:
 
12.2. Általános nyilatkozat
 
A pályázó törvényes képviselője, vagy annak meghatalmazottja által cégszerűen aláírt nyilatkozat arról, hogy a pályázatban megadott információk, valamint a benyújtott mellékletek teljes körűek, valósak és hitelesek. A használt nyilatkozat sablon a NIR-ben a mellékletek között elérhető.
 
Az általános nyilatkozat eredeti példányát a pályázat benyújtásával egyidejűleg a pályázóknak postázniuk kell az Alapkezelő postafiók címére (Postacím: 1253 Bp. Pf.: 70).
 
Meghatalmazás esetére annak sablonja a NIR-ben elérhető, illetve a http://bgazrt.huoldalról a pályázati dokumentációból letölthető. Meghatalmazás esetén mind a meghatalmazó, mind a meghatalmazott 12.3. pont szerinti aláírási igazolását csatolni szükséges.
 
12.3. Aláírás igazolása
A pályázó törvényes képviselőjének vagy az általa meghatalmazott személy vagy személyek ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírás mintája vagy az aláírás minta hitesített másolata. A 12.6. pont szerinti nyilatkozat megtétele kivételével, az aláírás igazolás kiállítási dátuma nem lehet a benyújtástól számítva 90 napnál régebbi.
 
12.4. Fizetési számlaszám igazolás (banki igazolás)
A pályázó fizetési számlájának fennállására vonatkozó igazolása. (Magyarországon vezetett fizetési számlák esetében minden fizetési számlára vonatkozóan kérjük becsatolni). A támogatott pályázóknak a döntést követő adategyeztetés során a NIR-be fel kell töltenie a 30 napnál nem régebbi fizetési számlaszám igazolást (banki igazolás vagy bankszámla kivonat).
 
12.5. Együttműködési megállapodás vagy testületi döntés szándéknyilatkozattal
A határon túli partnerrel kötött testvértelepülési megállapodás, újonnan létesítendő testvértelepülési kapcsolat esetén az együttműködésre vonatkozó pályázói határozat feltöltése szükséges, kiegészítve a határon túli helyhatóság testvértelepülési kapcsolatok kialakítására vonatkozó szándéknyilatkozatával.
 
12.6. Ha a pályázó az elmúlt három éven belül nyújtott be támogatási igényt (pályázatot vagy támogatási kérelmet) az Alapkezelőhöz a NIR felületen, akkor az alábbi mellékletek benyújtásával is pályázhat:
 
• a 12.2. pont szerinti általános nyilatkozat (a NIR-ben a mellékletek munkalapon lévő a Nyilatkozat sablon szövege),
• együttműködési megállapodás a testvértelepüléssel,
• adatváltozatlansági nyilatkozat a NIR felületen arról, hogy az aláírás igazolásban foglalt aláíráskép és adatok nem változtak.
 
Az aláírási igazolásban időközben bekövetkezett változások esetén a pályázó új igazolást köteles benyújtani.
 

13. Hiánypótlás
Hiányosan és/vagy nem megfelelően kitöltött pályázat esetén a hiányosság rendezésére a pályázónak egyszeri lehetősége van, melyre az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított legfeljebb 15 naptári nap áll rendelkezésre.
 
14. A pályázat érvénytelensége

A pályázat érvénytelen, ha
 
14.1. a pályázó a pályázatot nem a kiírásban közzétett tárgyban, illetve céllal nyújtotta be;
14.2. a pályázó nem tartozik az 5. pontban meghatározott pályázói körbe;
14.3. a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat adott meg, vagy hamis/hamisított dokumentumot nyújtott be;
14.4. a pályázat nem a kiírásban meghatározott feltételeknek megfelelően került benyújtásra;
14.5. a pályázó határidőre nem tett eleget vagy nem megfelelően tett eleget a hiánypótlási felszólításnak.

 
15. A pályázatok elbírálásának szempontjai
Az Alapkezelő az alábbi szempontrendszer alapján vizsgálja meg a beérkezett pályázatokat:
 
15.1. Tartalmi értékelés szempontjai:
 
• A pályázatban foglaltak megfelelnek a pályázati kiírás alapvető célkitűzésének, a - testvértelepülési együttműködések erősítését szolgálják, a megvalósítandó program hozzájárul a partnerség megerősítéséhez,
• A megvalósítandó program a testvértelepüléseken élő polgárok széles rétegei számára biztosít találkozási alkalmat,
• A pályázat kellően kidolgozott, felépítése logikus, elemei között követhető tartalmi összefüggés van.
 
15.2. Pénzügyi értékelési szempontok:
 
• A szöveges indoklás alátámasztja a részletes költségtáblázatban tervezett összegeket,
• A tervezett kiadási költségsorok a program megvalósításához indokoltak és összhangban vannak a vállalt szakmai feladatokkal,
• A vállalt szakmai feladatok és a szöveges indoklás alátámasztják a tervezett költségek mértékét.
 
 
16. A támogatás jogviszony létrejötte
A pályázók a Bizottság támogatási döntését követő 8 napon belül elektronikus levél formájában értesítést kapnak.
 
A kedvezményezettek részére a támogatást az Alapkezelő támogatói okirat alapján biztosítja. A támogatás folyósításának feltétele a kedvezményezett részéről történő biztosíték nyújtása. Biztosítékként az Alapkezelő javára szóló, valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó beszedési megbízásra felhatalmazó nyilatkozatot kell benyújtani, fedezethiány miatt nem teljesíthető beszedési megbízás esetére annak legfeljebb 35 napra való sorba állítására vonatkozó rendelkezéssel együtt. A felhatalmazó nyilatkozat visszavonásig érvényes, és annak visszavonásához az Alapkezelő írásbeli hozzájárulása szükséges.

Az Alapkezelő azon kedvezményezett esetében, amely a Magyar Államkincstárnál vezeti fizetési számláját, eltekint a biztosítékadási kötelezettségtől.
 
A támogatás felhasználására vonatkozó feltételeket, ideértve a támogatási jogviszony megszegésének eseteit, a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait, az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatására irányuló kötelezettségre történő utalást, a támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségre, valamint a nyilvánossági követelményekre vonatkozó tájékoztatást az Általános Szerződési Feltételek és a Pályázati és elszámolási útmutató tartalmazzák.
 
17. A támogatási jogviszony megszegésének következményei
Amennyiben a kedvezményezett a támogatási összeget a támogatói okiratban meghatározott céltól eltérően használja fel, vagy egyéb, a támogatási jogviszonnyal kapcsolatos kötelezettségét megszegi, az Alapkezelő jogosult a támogatás jogosulatlanul felhasznált összegének visszafizetéséről rendelkezni.
 
18. Kifogás, jogorvoslat
A pályázó részéről a pályázati eljárásra, a támogatási igény befogadására, az érvénytelenségi, vagy kizárási támogatási döntés meghozatalára, a támogatói okiratok kiadására, a támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozóan kifogásnak, egyéb jogorvoslatnak helye nincs.
 
19. A benyújtott pályázatokkal kapcsolatos tájékoztatás
További információk az Alapkezelő www.bgazrt.hu honlapján, az Általános Szerződési Feltételekben, valamint a Pályázati és elszámolási útmutatóban találhatóak.
Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.