Dr. Czobor Andorné (1898-1953) közéleti tevékenysége

Lánykori neve Sipos Magda és 1898-ban a fővárosban, Budapesten született. Származásának konkrétabb adatairól, gyerekkoráról, fiatalsága éveiről mást sajnos nem tudunk. A Pesti Hírlap társasági rovatának híre szerint 1919 novemberében jegyezte el őt a Debrecenben praktizáló orvos, dr. Czobor Andor (1889-1945), aki a mai Dabas jogelőd települései közül Alsódabason kezdte meg magán orvosi működését az 1920-es évek első felében. Czoborné gyorsan beilleszkedett a helyi társasági életbe, melyet a Budapesti Hírlap 1925. augusztus 19-i híradása jól tanúsít: „A Magyar Nemzeti Szövetség alsódabasi köre e hónap 16-án alakult meg. A kör megszervezéséért Imreh József menekült erdélyi főszolgabírót illeti az elismerés. Délután a kaszinó udvarán gyűlt össze a városka és a széles környék hazafias társadalma, ahol Vörösmarthy Károly földbirtokos megnyitója után az országos központ képviseletében megjelent Pongrácz Aladár dr. h. igazgató mondott beszédet a Magyar Nemzeti Szövetség hivatásáról és céljairól. Alsódabas és környéke társadalmának nevében Perczel szolgabíró jelentette be a csatlakozást a Magyar Nemzeti Szövetség táborához. Este műsoros ünnep folyt le, amelyen dr. Czobor Andorné, Katona József és Blanka, Gundéné Dinnyés Etelka, Nagy Kornél, Károlyi János, Katona Ilonka, Hanzély Vilmos és Pintér Gyula adtak elő zongora- és énekszámokat, szavaltak hazafias költeményeket és adták elő nagy tetszés mellett a Rákóczi című színdarabot.” Czobor doktor az évtized végén már a szomszédos Gyón községben gyógyított, s a helyi emlékezet is ezt az időszakot őrizte meg leginkább. Orvosi rendelőjében a falu apraja-nagyja megfordult, feleségével együtt a község társadalmi életének meghatározó szereplői voltak. Czobor doktor a Gyóni Izraelita Hitközség gondnoki teendőit látta el, míg Czoborné elnöke az Alsódabas és Vidéke Izraelita Nőegyletnek. Ezen felül az egyik legaktívabb alapító tagja volt az 1930-as évek elején alakult Gyóni Géza Irodalmi Társaságnak is. Főként a gyóni és dabasi rendezvények előkészítésében és lebonyolításában járt élen, gyakran saját maga is szerepelve, s ezzel nagy segítségére volt a társaság elnökének, Gyóni Géza egykori krasznojarszki rabtársának, Balogh Istvánnak.  Fáradhatatlan és igényes szervezőmunkáját jól örökíti a Pesti Napló 1933. június 29-i rövidhíre: „A Gyóni Géza Irodalmi Társaság Balogh István elnöklete mellett most tartotta évzáró felolvasó ülését és díszközgyűlését. A költő halálának 16. évfordulóján megkoszorúzta szülőházának emléktábláját, ahol Sziráki Pál méltatta a község nagy szülöttjének érdemeit. Szerepeltek még: Balogh István, Mészáros Sándor, Remport Elek, Gergelyffy Gábor, Kovách Erzsi, Thoma Klári. Az énekkar Hajnal László vezetése mellett hazafias dalokat énekelt. A Gyón-Dabas községekben tartott felolvasó ülésen szerepeltek: Szabad Antal, dr. Czobor Andorné, Gergelyffy Gábor, Selymesi Seide Rezső, Straub Béláné, Kőszeghy István, Kardoss Tilda, Remport Elek. A díszközgyűlésen Sziráki Pál és Magyari Béla ajánlotta, hogy a felállítandó Gyóni szobor költségeinek előteremtését részben magára vállalja. A társaság megkoszorúzta Kossuth Lajos atyjának, Kossuth Lászlónak a dabasi temetőben levő sírját. Az emlékbeszédet a Társaság elnöke mondta. A rendezés Czobor Andorné alapító tag érdeme.”
Czoborék egy fiúgyermeket neveltek, Mihályt, akire csak a „Totó” becenéven emlékeznek a helyiek. Ő az alsódabasi polgári iskolában végezte elemi tanulmányait. Az egykori osztálytársak, jó ismerősök ma is élénken emlékeznek rá, nemcsak a magasságával emelkedett ki az osztályból, intelligens, közvetlen, udvarias fiú volt, akit szülei az édesapa mintájára, orvosnak szántak.

1936-ban az irodalmi társaság, tagjai adakozásából népkönyvtárat alapított Gyónon, melynek kezelését dr. Czobor Andorné vállalta, akinek saját irodalmi ambíciói is voltak. Sajátos módon azok realizálására 1944-ben került sor, amikor a társaság lapja, a Magyar Gondolat egymás utáni számaiban négy verset közölt szerzeményei közül. A német megszállás időpontjának figyelembevételével különösen a márciusi és áprilisi számok publikáció közlései minősíthetők bátor, értékes gesztusnak. A vidéki deportálások megindulása előtt közvetlenül a Czobor család a fővárosba menekült. Rájuk és bújtatóikra rendkívüli megpróbáltatások vártak, hiszen a deportálások után következett a nyilas-őrület és a főváros ostroma egészen február 13-ig, majd a győztesek három napos szabadrablása, amit mind túl kellett élni valahogyan. Mindenesetre 1945 júniusában Czoborné már ismét Gyónon készítette elő az emléktábla koszorúzását és alkalmanként a községházán is segédkezett. Összeállította a teljes műsort, összekötő szöveget írt, igyekezett a helyiek közül minél többeket szerephez juttatni, gyakorlatilag helytállt az irodalmi társaság helyett ebben a nehéz időszakban. Szeretett volna visszaépülni a helyi közösségbe. De a dolgokat nem lehetett teljesen ugyanúgy és ugyanott folytatni, mint korábban. Czoborék személyében ugyanis a gyóni izraelita hitközség gondnoka és a nőegylet elnök asszonya tért vissza, egyeseket éppen arra emlékeztetve, amit akkor már szerettek volna elfelejteni, meg nem történtté tenni. Szűk körben ugyan, de alaptalan, rosszindulatú pletykák, gyanúsítgatások keltek szárnyra Czoborné bosszúját sejtetve a régi közigazgatás szereplőire kiterjedő politikai igazolások mögött.   „Mire a szemfödelet reám hajtják, be fogják látni, hogy nem voltam gonosz, magyarnak meg éppen jó voltam”- írta június 20-i levelében reménykedőn, majd borúlátóan (realistán?) így folytatta: „még az a kis balzsam sem gyógyít, hogy előbbre jutok az emberek között. Tudja-e, milyen szörnyű egy éltet végigélni kisebbségben, elütve minden érvényesüléstől és ezerszer áldozni s talán csak az áldozatért elismerve lenni – néha. Itt már örök bólya marad a tradíció, hogy nekünk egy hülye korszak megnyomorította az érvényesülésünket”.  A család gyóni kötődése közel sem a lakásból és a rendelőből állt, hiszen több mint két évtizede éltek itt és a fiuk is itt nőtt fel. Az újrakezdést illetően mégis sokatmondó tény, hogy Czobor doktort nem alkalmazták körorvosként, és végül a kilátásba helyezett járási tisztiorvosi beosztást is más kapta meg. A gyóniak közkedvelt orvosa, bár más munka- és szakmai karrierlehetősége is volt a fővárosban, nem tudta feldolgozni a mellőzést, és 1945. október 6-án elhalálozott. Özvegyére az őrjítő fájdalmon túl is nagy teher szakadt, hiszen Mihály fiúk egyetemi tanulmányairól is gondoskodnia kellett. A rendelő bérletén kívül a gyóni ház több helyiségét is kiadta albérlőknek, de nem sok haszon származott belőle, mert a csekély lakbér nem fedezte az épület és a bútorok folyamatos állagromlását. A nagy családi veszteséget a folyamatos pusztulás látványa tetézte, és az önemésztő folyamat törvényszerűen vezetett testi-lelki egészségi állapota romlásához, mely a Balogh Istvánnak küldött levelekben is visszatükröződött. Czoborné 1951 májusában férje elhalálozása utáni helyzetéről számolt be, jelezve, hogy gyakori megbetegedéseit a szakemberek összefüggésbe hozták a vészkorszakkal: „Az orvosok azt mondták, hogy olyan a szervezetem, mint az akkori koncentrációs táborokból visszatérteké.” Ennek ellenére a megélhetés miatt járási iskolai fogorvos asszisztensként munkába kellett állnia. A gyóni családi ház körül pedig mindinkább szaporodtak a gondok, így Balogh István tanácsát kérte, hogy továbbra is küzdjön-e az egyre inkább erőn felülinek látszó lakóépület megtartásáért, avagy adja el és az árából Pesten vásároljon lakást.  Az élet végül az utóbbi megoldást hozta, egy, a lőtérből betelepülő család vásárolta meg a Luther-utcai házat, melyet Czoborné 1953. decemberi levelezőlapja is igazol az új fővárosi lakás Budapest, V. kerület, Veres Pálné utca 29. feladási címéről. Halálozási adatát figyelembe véve ez a lap lehetett az utolsó híradása Baloghéknak.   

Magda asszony nevéhez nagyszabású községi rendezvények, kitűnő művelődési-szórakozási lehetőségek fűződnek, melyeken ott tolongott a helyi fiatalok apraja-nagyja. Rengeteg emlék és a kor minden baja ellenére maga a fiatalság nosztalgiája, ami még őrzi alakját a gyóni szép korúak emlékeiben.  Közéleti tevékenységéből a fennmaradt adatok nagy többsége a Gyóni Géza Irodalmi Társasághoz kötődik, az Izraelita Nőegylet élén végzett munkája, bár nem kevésbé fontos, de jóval kevésbé dokumentált. Irodalmi ambícióiból sajnos csak néhány vers maradt fenn, melyek közül kiemelkedik a kor vészterhes hangulatát tükröző Apám sétabotja. Czobor Andorné sokszínű kultúraszervező munkája elsősorban Gyón község életében hagyott nyomot. Végső nyughelye a fővárosban, a Kozma utcai Izraelita Temetőben, férjével közös sírhantban van. Közéleti tevékenysége jelentősen gyarapítja településünk értéktárát.

Bibliográfia
Czobor Andorné:
- Apám sétabotja (vers). Magyar Gondolat 1944. január; p. 3.
- Esküvődön (vers). Magyar Gondolat 1944. február; p. 5.
- Az aranydoboz románca (vers). Magyar gondolat 1944. március; p. 3.
- A mi utcánk (vers). Magyar Gondolat. 1944. április; p. 2.
- Elszállott az édesapám lelke (zenéjét szerezte Morvay Károly). Csendül a nóta 4. Régi és új magyar nóták. Kottafüzet, Bába és Társai Kiadó, Szeged, 1998; pp. 12-13.
Balogh László Tibor: „GYÓNI GYÜJTEMÉNY”. Gépiratos katalógus, Budapest, 1977. 155 p. Lelőhelye: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára, Budapest; p. 61, 78, 98, 124, 128.
Czagányi László: Emlékezés egy megtizedelt közösségre egy gyóni család dokumentumainak tükrében. In: Cz. L. (szerk.): Ezer dabasi pillanat. Dabas, Pressman Nyomdaipari Bt., 2010; pp. 375-391. (A Czobor családról, az „Apám sétabotja” vers közlésével: p. 377.)
Czagányi László - Valentyik Ferenc: A zsidóság 18-20. századi története Dabason és környékén. Dabas Város Önkormányzata, 2015; pp. 159-163.
Házasság. Pesti Hírlap 1919. november 15; p. 6.
A Magyar Nemzeti Szövetség Alsódabason. Budapesti Hírlap 1925. augusztus 19; p. 8.
Gyóni Géza emléke. Pesti Napló 1933. június 29; p. 14.
Összeállította: Valentyik Ferenc
Czobor Andorné

          Apám sétabotja

Az utcán, ahol minket keresve járt,
Az őszi fuvallat égbe emelte,
Angyali mosolyát, hűvös homlokát
Isteni jólét kegyelembe vette.
Sétabotja szálltában lehullott rám
És simogató malaszt lett belőle.
Ez a bot támogat, míg a testem jár
S míg a lelkem a fényt várja Őtőle!

Mondják, hogy enyészet a sorsunk vége,
Hogy nyugalmat egyszer a sír mélye ad,
De én várom az utca szegletébe,
Honnan a drága nekem célt mutat.
Nagy útra ment! S a botját, jaj, itt hagyta!
Mérföldek ezreit megjárja mégis…
Ez a bot erőm, melybe kapaszkodva
Eljuthatok az Ő szent nyomába én is.

Az őszi fuvallat az égbe emelte…
A szívem azóta üszkösre égett.
Ha botja volna, most megfenyítgetne,
Hogy az Ő nagylánya sápadt árnyék lett.

(1944. január)

Összeállította: Valentyik Ferenc