A Metelka-medvelepke (Rhyparioides metelkanus) a hazai lepkefauna legértékesebb és leghíresebb lepkéi közé tartozik. Állatföldrajzi szempontból egyik legjelentősebb természeti értékünk, melyet Magyarországon, helyileg konkrétan a Pest-vármegyei Gyón és Alsódabas községek határában fedeztek fel 1859-ben, és a természetkutató magyar lepkész, Metelka Ferenc nevét viseli.  Kivételes esztétikai-genetikai adottságai, alkalmazkodó- és túlélőképessége ismertté válása óta nemzetközi jelentőséget adnak a fajnak. Bárhol tűnik fel a Kárpát-medencében, vagy azon kívül, - mint azt tudományos publikációk és település honlapok tanúsítják - mindenhol számon tartják és büszkén mutatják fel a világnak. Romániában – ahol Temesvár környékének mocsaras vidékein és a Duna-deltájában bukkant fel – még bélyeget is adtak ki tiszteletére 1964-ben.

Mérete 38-44 mm, repülési időszaka június-július hónapokban van. Elülső szárnyainak alapszíne sárga vagy vajszínű, halvány és intenzív barna vagy fekete foltokkal és egy vörösesbarna hosszanti folttal. Hátulsó szárnyai pirosak, fekete foltok díszlenek rajta. Tápnövénye a mocsári gólyahír, a mocsári kutyatej és a gyermekláncfű.

Rendszertanilag az Ízeltlábúak törzsébe, azon belül a Lepkék rendjébe tartozó, fokozottan védett faj, melynek természetvédelmi értéke 250 000 Ft. Védetté 1982-ben, fokozottan védetté 2001-ben nyilvánították.  A Vörös Könyvben veszélyeztetett fajként szerepel, és a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer minimális programjába ajánlott.

Az európai és kelet-ázsiai fauna alkotóeleme. Elterjedése sajátos, szaggatott, élőhelye szakirodalmi adatok szerint a Rhone-völgyében, az Atlanti-óceán melletti síkságok pontjain Belgiumban és Észak-Franciaországban, a Német-Lengyel Alföldön, a Kárpát-medencében és a Duna keleti mocsárvidékein, továbbá az Amur mentén és a Csendes-óceán partvidékén ismeretes. Magyarországon fő előfordulási helye a Duna-Tisza közének mocsarai és turjánvidékei, de megbízható adatok igazolják jelenlétét a Hanságban és a Nyírségben is. Pest megyében a Turjánvidék ócsai láprétjein fordul elő.   

Összességében a Pest megyében felfedezett Metelka-medvelepke fokozottan védett, nemzetközi jelentőségű fajként jól jelképezi a megye élővilágának sokszínűségét, természeti értékeinek gazdagságát, felfedezője és felfedezése pedig polgárainak döntően természetbarát gondolatvilágát, természetszeretetét. Adottságaival, értékeivel jelentősen gyarapítja településünk és megyénk értéktárát.

Felfedezésének körülményei

Az 1859-es felfedezés Metelka Ferenc (Hatvan, 1814. július 21. – Alsódabas, 1885. március 9.) patikaalapító alsódabasi gyógyszerész érdeme. A nemzetközi ismertségű természetkutató már fiatalon élénken érdeklődött az élővilág iránt, főként növény- és rovar különlegességeket gyűjtött, de igazi sikereit családi harmóniában élő gyógyszerészként érte el. A Duna-Tisza közi fauna kivételesen eredményes kutatását 1855-ben kezdte meg Frivaldszky Imre (1799-1870) akadémikus útmutatása alapján. Számos ritka és érdekes rovarfaj felfedezésével gyarapította a rovartan ismereteit, fogásaival gazdagítva a kor leghíresebb gyűjteményeit Európa szerte. Legnagyobb, világhírű sikere azonban kétségkívül az új faj, a Metelka medvelepke felfedezése, melynek „alanya” egy hím szövőlepke volt, melyet a Gyón és Alsódabas közötti réteken történt befogás után otthon tovább nevelt. Nem sokkal később sikerült nőivarú példányt is begyűjtenie. Már az első lepkét elküldte Bécsbe, Julius Lederer (1821-1870) osztrák professzorhoz, aki Nemeophila Metelkana néven örökítette meg a rovartan számára az új felfedezést (Wiener Entomolog, 1861). Mindössze egyetlen évvel később az Amur mentén is begyűjtötték az újonnan felfedezett medvelepke ottani változatát, így publikáció hiányában kizárólag a nagy nemzetközi ismertséggel rendelkező Lederer leírása biztosította Metelka felfedezésének elsőségét. Az orosz entomológus, Ottó Vasilievich Bremer, az Orosz Tudományos Akadémia kiadványában Nemeophila flavida néven számolt be a véleménye szerint új fajról. Az Amur mentén élő populáció külön fajként kezelése azonban máig vitatott. Metelka Ferenc megfigyelés céljából a továbbiakban is befogott évente néhány példányt. Konkrét lelőhelyüket, életmódjukat, átalakulási viszonyaikat, gazdanövényeiket részletesen, tudományos pontossággal jegyzeteiben rögzítette. A publikáció továbbra is elmaradt, sőt az ismeretek jó részét a legnagyobb titokként kezelte. A felfedező titoktartását az új faj első hazai leírása is tényként közölte. A Magyar Tudományos Akadémia 1865-ös évkönyvében Metelka mentora, azaz maga Frivaldszky Imre ismertette a felfedezést, kizárólag Magyarországhoz kötve a lepke előfordulását.  Terjedelmes, abszolút részletes leírást adott a nőnemű és hím példányról egyaránt, fekete-fehér rajzos ábrázolást is mellékelve. Lelőhelyként a felfedező lakhelye körüli vizenyős réteket tüntette fel. Igazi kuriózum az új faj első magyar neve: „Metelka Lipenye”. A felfedező titkos feljegyzései tartalmát kizárólag a fiatal pályatárs Vángel Jenővel osztotta meg 1878-ban, de azon ígéret fejében, hogy az adatok csak halálát követően tehetők közzé. Álláspontjának legvalószínűbb az a magyarázata, miszerint tisztában volt az általa felfedezett lepkefaj ritka előfordulásával, féltette és hallgatásával védte a populációt a gyűjtők mohóságától. Azaz egy kicsit a jövőbe látott. Vángel Jenő megtartotta az adott szót, sőt Metelka halála után még egy évvel megtoldotta hallgatását. Megszólalását 1886-ban egy, a „Bulletin entomologique” című szaklapban megjelent beszámoló kényszerítette ki, melyet Louis Demaison (1852-1937) jegyzett. A francia lepkész 1885 májusában Dél-Franciaországban a Reim mellékén észlelte a Nemeophila Metelkana előfordulását és felfedezését rögvest közzé is tette. Vángel Jenő (1864-1918) a Rovartani Lapokban (1886. évi 8. szám) ismertette a lelőhelyre, életmódra, fejlődésmenetre vonatkozó megfigyelések összegzését. A lepke Frivaldszky általi leírása kiegészült a hernyó és bábállapot, a gazdanövények és az átalakulás jellemző időpontjainak ismertetésével. A hernyó nagyon hasonlít a többi Nemeophila lepkefaj hernyójához, 35-40 mm hosszú, szőrös. A vizes réteken, május végén, június elején polifág volta miatt többféle gazdanövényen megjelenhet. A dabasi réteken a mocsári gólyahír (kácsa virág), sáslevelű nőszirom virágait, mocsári kutyatej- és útifűféléket részesítette előnyben. Fogságban a salátát is elfogyasztotta. Június közepén alakult bábbá. A báb normális körülmények között 20 nap alatt alakul át lepkévé.

Metelka Ferenc halála után a gyűjtők kapzsisága és az „Átok-csatorna” létesítése, azaz a lecsapolás együttes hatása új fejezetet nyitott a lepke történetében, ugyanis az 1940-es évek elején az eredeti lelőhelyéről valóban eltűnt a szép rajzolatú Metelka medvelepke. Szerencsére később lokálisan az ország más részein, főként a Duna-Tisza közén (Ócsa, Orgovány, Bugac) újból megjelent. Így például Gozmány László 1973-ban újra „felfedezte” az orgoványi réteken, de előkerült a Duna deltából és a Temesvár környéki mocsarakból is. Bár a lepkekülönlegességet idővel Franciaországban és Belgiumban is megtalálták, a piac mindig felárral díjazta a magyar példányokat.

Legenda a csodalepke körül

Metelka Ferenc évtizedekig tartó titoktartását kortársai kezdettől fogva értetlenül és rosszallással fogadták. A misztikus hallgatás ténye viszont már önmagában is fokozta a gyűjtők érdeklődését, és felhajtotta a piaci árat. A kialakult magas árat látva a lepkészek viszont végképp nem értették Metelka hallgatását. Természetesen voltak kísérletek, felderítő kutató utak Metelka titkának megfejtésére, melyek sorozatos sikertelensége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy valóságos legenda támadt a lepke körül. (A történeteket Abafi Aigner Lajos (1840-1909) irodalomtörténész, lepkész gyűjtötte össze és publikálta.)
A legjobban Metelka mentorát, Frivaldszky Imre természettudóst bosszantotta a kialakult helyzet, ezért 1864 kora tavaszán elsőként döntött úgy, hogy utánajár a titoknak. Emich Gusztáv (1843-1911) zoológus társaságában két napot töltöttek Dabas környékén a lepke hernyóját kutatva. Egy példányt begyűjtöttek, amit Emich Gusztáv nagy gonddal, „papsapkában” tovább nevelt. Ellátogatott hozzá Pável János (1842-1901), a Nemzeti Múzeum preparátora, akinek örömmel közölte a jó hírt. Pável megtekintette a hernyót, és nem osztotta vendéglátója lelkesedését, mert véleménye szerint a hernyó valójában a közönséges medvelepke lárvája, amelyből akár a Gellért-hegyről is hozhat bőséggel. Szavai megütközést okoztak, de még aznap vagy hat darab ugyanolyan hernyóval tért vissza. A hitetlenkedő Emich ennek ellenére felnevelte a hernyót, és akkor kiderült, hogy valóban a közönséges medvelepke lárváját gyűjtötték be.
A legendát Anker Lajos (1822-1887) budai lepkész kudarca gyarapította tovább. Ő szintén jó kapcsolatban állt Metelkával. A titok miatt annyiszor zaklatta a felfedezőt, hogy az végül – látszólag, de valójában helytelenül - csak megosztotta vele a lepke gyűjtésének fortélyait. Az ilyen típusú félrevezetés akkoriban a régi rovarászoknál általános divat volt. Metelkának ezúttal azonban oka is volt a bizalmatlanságra. Ankerrel találkozott ugyanis egy ízben a peszéri buckákban és kérésére megmutatta a talált hernyókat. Erre Anker dobozostul kiütötte őket a kezéből, azzal, hogy „ez csupa szemét”. Ezzel el is váltak, de Metelka gyanúsnak találta Anker furcsa magatartását és lesben állva figyelt egy bokor mögül. Bejött a számítása, mert a budai lepkész visszatért és gondosan összekeresgélte a hernyókat. Azaz valójában ezzel a trükkös megoldással akart a titok birtokába kerülni, de a fűből összegyűjtött egyedek között aligha lehetett a keresett lepke hernyója. Ennek ellenére Anker 1864 májusában a budapesti kincstári erdőben megtalálni vélte egy fűszálon a Metelkana hernyóját. Leírása azonban nem illett az új fajra, nyilvánvalóvá vált a tévedése és felhagyott a további kutatással.   
1865-ben Frivaldszky Imre felülemelkedett sérelmén és a Magyar Tudományos Akadémia évkönyvében részletes leírást adott az új fajról, fekete-fehér rajzot is mellékelve.
A titok után az Emich Gusztávot felvilágosító Pável János is sóvárgott, de 1878-ban végül megelégedett azzal az ígérettel, hogy azt Metelka halála után örökül fogja kapni.
A legszerencsésebbnek Vángel Jenő (1864-1917) zoológus bizonyult. A buzgó fiatalember azzal érdemelte ki Metelka bizalmát, hogy minden évben gyalogszerrel felkereste őt Alsódabason. A közös természetbúvárkodás közben Metelka annyira megkedvelte, hogy féltett titkát is megosztotta vele, de azzal a szigorú megkötéssel, hogy míg ő él, senkivel nem közli. Minden rovarászati feljegyzését is végrendeletileg rá hagyományozta.
Abafi Aigner Lajos leírása szerint „annyira rajongott az öreg úr az ő állatjáért”, hogy olajfestményen is megörökíttette. Amikor már egészségi állapota nem engedte a terepkutatásokat, a hernyók gyűjtését megbízottai végezték, reszketett az örömtől, amikor meghozták őket és nagy gonddal, szinte dédelgetve ápolta és gondozta kedvenceit.

Metelka Ferenc végakaratának megfelelően, halála (1885. március 9.) után egy évvel a fiatal pályatárs, Vángel Jenő minden részletet megosztott a nyilvánossággal a Rovartani Lapok hasábjain a már leírt körülmények, azaz a francia lepkész, Louis Demaison leletének és publikációjának hatására. Később azonban felhagyott a lepkészettel és az 1890-es évek elejéig nem foglalkozott a Metelka medvelepkével senki sem. A csendet két budapesti lepkész, dr. Uhryk Nándor és Kosztka László törte meg, akik Vángel Jenő útmutatása alapján az inárcsi pusztán keresték a hernyót, de vállalkozásuk teljes kudarccal végződött.    
Éppen a sorozatos balsikerek ösztönözték magát a tanulmányszerző Abafi Aigner Lajost is, hogy ő maga is vállalkozzon a hernyó felkutatására. Először szintén Vángel Jenőhöz fordult, de a kapott útbaigazítást túl általánosnak találta, mely alapján bajos lett volna a kutatást elindítani. Végül Uhryk Nándor társaságában felkereste Alsódabason Rátz József gyógyszerészt, Metelka vejét, aki szívesen nyújtott támogatást, mindent elmondott a Metelkana-hernyóról, amit csak tudott. Sőt, segítségként elhivatott egy embert, aki még Metelka részére gyűjtötte a hernyót, következésképpen pontosan tudta, hogy hol és miként kell keresni. Másnap kora hajnalban kimentek a Sári és Puszta-Babád közötti turjánba, ahol állítólag a leggyakoribb a hernyó előfordulása. Metelka egykori segítője térdig járt a nádasban, míg a két budapesti lepkész a parton vizsgált át minden fűszálat, de hiába: a naptár ugyanis már júliust mutatott, azaz kifutottak az időből.
A következő év június elején Uhl Józseffel és Metelka segítőjével újabb próbát tettek és szép számmal gyűjtöttek hernyót, akárcsak rövidesen harmadízben. Az állatokat azonban nem sikerült felnevelnie, mert nem volt megfelelő a tápnövény és a lakás klímája is kedvezőtlennek bizonyult. A háromszori kudarc elvette Abafi Aigner Lajos kedvét a további kutatástól, pedig mint utóbb kiderült, jó nyomon jártak.

Az elejtett fonalat ugyanis Pável János vette fel a Nemzeti Múzeumból. 1899. április 25-én Uhl József preparátorsegéddel Dabasra, majd a babádi pusztára mentek. Hosszas eredménytelenség után merítő bogárhálóval sikerült egy vedlésen átesett példányt begyűjteniük. Második alkalommal május 13-án és 14-én már a vízben járva kutattak, ekkor a hernyó már a második vedlés állapotában volt. Május végén és június elején Bartkó József preparátorsegéddel kiegészülve az immár harmadik vedlés alatt álló hernyót gyűjtötték. Tették ezt a vérük árán, ugyanis a turjánban járkálva a piócák tömege csípte őket. A négy alkalommal összesen 24 hernyót gyűjtöttek, de ezt a tápnövényért Babádra kijáró Bartkó József további 3 példánnyal növelte. Pável csak akkor volt biztos a dolgában, amikor július 11-én a bábállapotból kikelt az első Metelkana-lepke, melyet július 25-ig újabb 21 példány követett.
A felfedező halála után 15 évvel újra megkerült a lepke, és kinevelésének módját is kidolgozta Pável János. Ennek ellenére nem volt teljesen elégedett, ugyanis valójában a szabadban kifejlett lepkét szeretett volna fogni, a szabadban való fejlődésének, viselkedésének figyelését tervezte, de ez minden fáradozása ellenére nem sikerült, és ezzel a Metelkana kutatásait befejezte. Útmutatása alapján Cerva Frigyes szigetcsépi gyűjtő 1900-ban és 1901-ben szintén nagyobb számban tenyésztette ki a lepkét.

Abafi Aigner Lajos a történetek összegyűjtésével és publikálásával, előadások tartásával kárpótolta magát kutatási kudarcaiért, írásaihoz felhasználta az 1901-ben elhunyt Pável János jegyzeteit is. Lehet mondani, hogy sokat tett a legenda létrejöttéért, hiszen az életben megtörtént eseményeket, az egyes epizódokat ő fazonírozta kultúrtörténeti színvonalúvá. Komoly szerepe van abban, hogy a hőskorszak szereplőinek utódai a XX. és XXI. században mindig megkülönböztetett figyelmet szenteltek a „csodalepkének”. Jól igazolható ez napjaink információjával is, miszerint legutóbb 2016-ban maga a Magyar Rovartani Társaság elnöke, Víg Károly entomológus tartotta fontosnak összefoglalni a Metelka Ferenc életével és leghíresebb felfedezésével kapcsolatos ismereteket.

Röviden Metelka Ferenc más irányú tevékenységeiről és emlékének ápolásáról

Metelka Ferenc nevét az entomológián kívül a gyümölcstermelők is számon tartják a „Metelka díjazottja” őszibarackfajta országos elterjesztésében játszott szerepe miatt. Reformkori közéleti szerepvállalását bizonyítja, hogy alapító tagja volt a Dabas-Gyóni Olvasó Társaságnak 1843-ban. Természetesen alaphivatása, a gyógyszerészet szakterületének is megbecsült alakja. Vángel Jenő nekrológja szerint: „Metelka Ferencz a magánéletben általában kedvelt ember, jó hazafi, szabad szellemű, mívelt lelkű és vendégszerető férfiú volt, aki mindig híven és becsületesen betöltötte azt a szerény kört, melyet a gondviselés számára kijelölt. […]… emléke abban a szűkebb körben, amelyben működött, mindig áldott marad, nevét pedig a szakirodalomban a Nemeophila Metelkana örökre fenn fogja tartani.”
Vángel Jenő jövőbe látását az utóbbi évtized eseményei kiválóan igazolják. A jeles 19. századi természetkutató emlékápolásának lehetősége és felelőssége valóban arra a szűkebb körre maradt, amelyben egykoron működött. Szülővárosában, Hatvanban a Széchenyi Zsigmond Könyvtár időszaki kiállítást rendezett születésének 200 éves jubileumi éve tiszteletére. Ezt meghaladóan emlékének ápolása gyakorlatilag Pest megyében összpontosul. Leszármazottai közül a Gyál városában élő Rátz Ilona sziklakerti szakértő és hóvirág-nemesitő folyamatosan kutatja munkásságát. Dabason a városi kiadványok és a helyi önkormányzati lap rendszeresen visszatérő szereplője, továbbá a Táncsics Mihály Gimnázium új büszkesége, az Öveges József Természettudományos Központ nagytermét is róla nevezték el. A közreműködésével híressé vált őszibarackfajta dabasi javaslatra 2014-ben bekerült Pest megye Értéktárába, míg patikaalapító tevékenysége a város értéktárát gyarapítja. A szürke hétköznapokban pedig a „Reményhez” patika mai jogutódja, a dabasi „Arany Kígyó” gyógyszertár munkatársai őrzik és ápolják emlékét a rendelkezésükre álló eszközökkel és módszerekkel, melyről dr. Heneráry László, Dabas város díszpolgára a következőket jegyezte fel: „Élete és munkássága üzenetet is hordoz nekünk, késői gyógyszerész utódainak, akik a mai súlyos értékválsággal terhelt, globalizált világban gyakoroljuk hivatásunkat. Azt üzeni, hogy szakmai munkánk csak akkor lehet sikeres, ha azt etikusan, elkötelezett hivatástudattal, a beteg ember szolgálatában, az alapvető emberi eszmények (hit, család, haza) jegyében, nemzeti elkötelezettséggel végezzük”. E szakmai hitvallás még sokáig biztosíthatja Metelka Ferenc szellemi örökségének fennmaradását.  

V. F.

Bibliográfia:

Metelka Ferencz: Gyógyszeres értekezés az etzetsavas horgagrol (Zincum Aceticum) és a dárdagrol (Stibicum). Pesten, 1837. Ny. Trattner-Károlyi. 14 p.

Frivaldszky Imre: Jellemző adatok Magyarország faunájához. (A Metelka medvelepke első hazai leírása). A Magyar Tudományos Akadémia Évkönyvei, XI. kötet. Pest, Emich Gusztáv, 1865; p. 4, 86, 146-147. + IV. tábla 6. ábra.

Magyarország rovarászainak czímjegyzéke. Rovarászati Lapok, 1883. évi 3. szám, p. 53. „37. Metelka Ferencz, Gyógyszerész Alsó-Dabas, Pest-megye. – Lepidopt. – „

Vángel Jenő:
- Metelka Ferencz életrajza. (1814-1885) Rovartani Lapok, 1885/7, p. 129-133. (Huszka Lajos metszetével.)
- A Nemeophila Metelkana Ld. életmódja. Rovartani Lapok, 1886/6; p. 123-125.

Pallas Nagy Lexikona XIII. kötet. Budapest, Pallas Rt., 1896. A „Pillangók” címszóban Metelka Ferencről és a medvelepkéről, a szócikkhez csatolt ábramellékleten 15. sorszám alatt a Metelka medvelepke rajza. p. 1059.

Abafi Aigner Lajos: A lepkészet története Magyarországon. Budapest, Királyi Magyar Természettudományi társaság, 1898; p. 90-92.

- sz.: A magyar zoológusok működése. Természet, 1901. november 1; p. 5-7.

Abafi Aigner Lajos:
- Egy érdekes szövő-lepke (Nemeophila Metelkana Ld.) története. Természetrajzi füzetek, 1902/3-4; p. 417-435.+ XVIII. tábla (Méhely Lajos rajza).
- A Nemeophila Metelkana története I., Rovartani Lapok, 1902/8; p. 156-161.
- A Nemeophila Metelkana története II., Rovartani Lapok, 1902/9; p. 181-185.

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái VIII. kötet. Budapest, Hornyánszky Viktor Könyvkereskedése, 1902. Metelka Ferencz növendék gyógyszerész…p. 1187.

Ulbrich Ede: Rhyparioides Metelkana Led. ab. nov. vulnerata. Rovartani Lapok, 1913. július-augusztus; p. 118-119.

Gozmány László: Újra felfedeztem a „metelkánát”. Folia Entomologica Hungarica, 1973/1; p. 236-238.  

Dr. Kolozs Csaba: Metelka Ferenc és Pillich Ferenc – két magyar entomológus gyógyszerész. Gyógyszerészet, 1974/2; p. 68-70.

Németh Ferenc: Dabas környékének természeti értékei. Honismeret 1976/5; p. 21-22.

Szeőke Kálmán: Rhyparoides flavida metelkana Led. Izsákról (Lepidoptera). Folia Entomologica Hungarica, 1982/1; p. 250.

= Gombostűn a medvelepke. Somogyi muzeológus sikeres gyűjtőútja Bulgáriában. Somogyi Néplap, 1985. augusztus 3; p. 16.  

Rakonczay Zoltán (szerk.): Csévharaszttól Bátorligetig. Budapest, Mezőgazdasági Könyvkiadó, 1988. Dabasi turjános; p. 125-129.

Gy. A.: Természeti értékek. A dabasi gyógyszerész lepkéje. (Rakonczay Z. könyvéről.) Pest Megyei Hírlap, 1989. március 20; p. 4.

Czagányi Lászlóné: A dabasi régió természetvédelmi értékei. In: A régió évkönyve 1995. Dabas, Schulcz Bt., 1995; p. 87-89.

Ronkay László: Lepkék. Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer VII. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest, 1997; p. 47-48.

Varga Zoltán: Ők élnek Pannóniában. Miskolc, Well-Press, 2002. Metelka medvelepke (Egész oldalas, művészi grafika); p. 25.

Baranyi Tamás: A keleti lápibagoly (Arytrura musculus) és a Metelka-medvelepke (Rhyparoides flavidus metelkanus) előfordulásai a Dél-Nyírségben (Lepidoptera). Folia Entomologica Hungarica, 2003/ p. 357-361.

Valentyik Ferenc: Egy szenvedélyes természetbúvár a 19. századból. Metelka Ferenc (1814-1885). Dabasi Újság, 2006. augusztus; p. 18.

Dr. Heneráry László: A gyógyszerészet története Dabason. In: Sztavinovszky Győző (szerk.): Dabas természeti értékei 4. Budapest, Mesterprint Kft., 2007; p. 126-134.

Szabóky Csaba: A lepkészet története Magyarországon. Budapest, Inkart Kft., 2007. A Metelka medvelepke felfedezése az orgoványi réteken (Gozmány László, 1972); p. 222-223.

Dr. Heneráry László: Egy méltatlanul elfeledett természetkutató gyógyszerész a XIX. századból: Metelka Ferenc (1814-1885). Gyógyszerészet, 2008. május; négy színes ábrával,
p. 297-301.

Valentyik Ferenc:
- Egy 150 éves felfedezésről. Dabasi Újság, 2009. november; p. 18.

Dr. Heneráry László: 170 éve a betegek szolgálatában. I. rész – Az alapítástól az államosításig. [Nagy László festőművész Metelka-portréjával.] Dabasi Újság, 2010. február; p. 16-17.

Valentyik Ferenc: Metelka Ferenc. In: Czagányi László (szerk.): Ezer dabasi pillanat. Dabas, Pressman Bt., 2010; p. 402, 404. (Metelka Ferenc arcképe, a Rovartani Lapok 1885. júliusi számának metszete; p. 403. A Metelka medvelepke (fotó); p. 403. A Metelka díjazottja őszibarack Angyal Dezső Pomológia című művében; p. 403.)

Centeri Csaba, Gyulai Ferenc: A világ természetvédelmének története 1966 és 1970 között (védett területek alapítása). Gödöllő, Tájökológiai Lapok, 2011/1; p. 127-143. (140).

Rátz Ilona: Szűkebb pátriámban Dabason tevékenykedett Metelka Ferenc…(olvasói levél, két bélyeg fényképmásolatával). Bélyegvilág – Filatéliai és numizmatikai szemle, Budapest, 2014. január; p. 33.

Valentyik Ferenc:
- Kétszáz éve született a természetkutató Metelka Ferenc. Honismeret 2014/2; p. 3-5.
- Kiállítással emlékeznek Metelka Ferencre. Dabasi Újság, 2014. május; p. 12.
- Kétszáz éve született Metelka Ferenc. Dabasi Újság, 2014. július; p. 18-19.

Bálint Zsolt – Katona Gergely: Kétszáz éve született Metelka Ferenc. In: Lepkeírások. Széchenyi Zsigmond Könyvtár, Hatvan, 2014; p. 81-82.

Zelenák András: Helyi értékeink. Dabasi Újság, 2014. szeptember; p. 9.

V. F. [Valentyik Ferenc]: Metelka Ferenc évfordulói 2015-ben. Dabasi Újság, 2015. március; p. 4.

Pastorális Gábor – Buschmann Ferenc – Ronkay László: Magyarország lepkéinek névjegyzéke. Pannon Intézet, e-Acta Naturalia Pannonica, Pécs, 2016. május 9. p. 127.

Valentyik Ferenc: Kétszáz éve született a természetkutató Metelka Ferenc. In: A földem nem ereszt. Antológia Kiadó, Lakitelek, 2016. június 8; p. 139-145.

Vig Károly: Metelka Ferenc élete és leghíresebb felfedezése, a Metelka-medvelepke, Rhyparoides metelkana (Lederer, 1861). Savaria - A Vas megyei múzeumok értesítője 36. Szombathely, 2016; p. 51-68.   

Metelka Ferenc alakja Vay Sándor/Sarolta történeteiben:

D’Artagnan: A bűvös czipő. Országos Hírlap, 1898. február 20; p. 17-18. (A szerző mint alsódabasi postamestert említi Metelka Ferencet a történetben.)

Vay Sándor: Kászonyi Dániel. Pesti Hírlap 1904. június 5; p. 33-34. („Néhai való jó Metelka Ferenc, az öreg postamester, aki maga is jeles tudós volt, annyira jeles, hogy more patrio, csak külföldön méltányolták s nevéről egy pillangófajt neveztek el Metelcanusnak” – írja a történetben, mely megjelent 2011 márciusában, a Dabasi Újságban is, p. 24.)

Gróf Vay Sándor: Ősökről – unokáknak. Budapest, Országos Monografia Társaság, 1909.
- „Az utolsó uras patikárus” című történet bevezetőjében megemlékezik Metelka Ferencről,
p. 108.  Az írás első megjelenése: Pesti Hírlap, 1899. november 1; p. 17.