INFORMÁCIÓK
Javaslati adatlap: letöltés
Jegyzőkönyv: letöltés
TÉB határozata: letöltés
Pest Megyei Értéktár Bizottság határozata:
Pest Megyei Értéktár nyilvántartása:
Javaslattevők: Valentyik Ferenc
Felvétel ideje: 2016.06.07.
Megyei értéktárba továbbítva:
Kategória: természeti környezet
Megyei Értéktár döntése:

 

Karacsné Takács Éva életútja:

Takács Éva 1780. március 10-én született. Édesapja Takács Ádám, református lelkész családból származott, ő maga is református lelkész volt, nyelveket beszélő művelt férfiú, aki lelkészi munkája mellett vallástörténeti műveket is írt. Takács Éva felmenői közé tartozott anyai ágon Bessenyei György, a híres bibliafordító is.

Takács Évát az elemi iskola elvégzése után édesapja tanította, műveltségét ő alapozta meg. Takács Ádám korán elhunyt, a családja támasz nélkül maradt, el kellett hagyniuk a gyóni parókiát, ahol addig éltek. Takács Éva 17 éves korától egyedül gondoskodott özvegy édesanyjáról és három fiú testvéréről. Mosást és varrást vállalt, a nemes kisasszonyokat hímezni tanította. A gyóni uraság és felesége, látva ügyességét és talpraesettségét, munkát ajánlott neki az uradalomban. Elvállalta az uradalmi cselédség ellátását. Hatalmas kondérokban ebédet főzött és másnaponként 30-40 kenyeret is kellett sütnie. Az uraság és családja változatlanul egyenlő rangúnak fogadta el a volt papkisasszonyt és vendégségbe is elhívták, ha rangos és művelt látogatóik érkeztek az uradalomba. Egy ilyen összejövetelen ismerkedett meg Karacs Ferenccel és első látásra kölcsönös vonzalom alakult ki közöttük. Karacs Ferenc művelt fiatalember volt, a debreceni Református Kollégiumban tanult, Csokonai Vitéz Mihály és Márton József (a későbbi bécsi professzor) voltak a diáktársai. Rézmetsző művészként vált országosan ismertté.

1802-ben házasodtak össze, Éva követte férjét Pestre. Először a mai Ötpacsirta utcában laktak, majd ahogy anyagi helyzetük stabilizálódott, az Ősz utcában (ma Szentkirályi utca) építettek egy emeletes házat, melyet Karacs Ferenc tervezett. Az Ősz utca akkor a város szélének számított, közelében a Nemzeti Múzeumot, csak 18 évvel később építették fel. A ház erkélyéről a budai hegyekre láttak, a keleti ablakokból a Rákos mezejére. A ház végében egy békákkal teli nagy tó terült el, távolabb kukoricaföldek húzódtak. Módosabb polgárok, kereskedők, hentesek építkeztek itt akkoriban.

A házaspárnak 9 gyermeke született, de csak 5 érte el a felnőttkort, Mária, Teréz, Ferenc, Zsófia, Róza. A gyermekek közül Teréz volt az, aki felnőttként nevet szerzett magának, sikeres és elismert pedagógus lett. A lányokat kenyérkereső munkára taníttatták, a fiúk értelmiségi pályára készültek.

A Karacs család a magyar nyelvű irodalom és színjátszás lelkes pártfogója volt. A XIX. század első évtizedében még kevesen olvastak magyar szépirodalmat. Pesten sok német ajkú polgár lakott, akik németül írott könyveket olvastak és német színházba jártak. A magyar íróknak, költőknek, de a magyar színjátszásnak sem volt igazi közönsége. Karacsék vendégszerető házában megfordult minden jelentős író, költő, festőművész, ahol irodalomról, művészetről, tudományos kérdésekről folyt a szó. Baráti körükhöz tartozott többek között Fáy András, Virág Benedek, Kazinczy Ferenc, Vitkovics Mihály, Döbrentei Gábor, Kovács Pál, Bajza József, Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály.

A Karacs házaspár, később gyermekeik is a pest-budai magyar színészek minden előadásán részt vettek. Déryné és Kántorné a család mindennapos vendége volt. Déryné így írt a családról naplójában: „Próba végeztével egyenesen röpültem Karacsékhoz. Ez egy igen érdemes polgárház volt. Az úr igen nevezetes nagyhírű rézmetsző, az asszonyság derék háziasszony, egyszersmind írónő volt.”

Karacsék szívesen adtak ingyenes szállást vidékről Pestre került tehetséges fiatalembereknek, így náluk lakott 1811-től 1813-ig Katona József is, aki Kecskemétről jött Pestre jogot tanulni. Itt fogalmazódott meg benne a Bánk bán című művének megírása, ebben az itt kialakult pezsgő szellemi légkör is inspirálta. Az  Ősz utcai ház helyén azóta egy több emeletes ház épült. A ház homlokzatán ma is ott van a márványtábla, mely arról tudósít, hogy 1811 és 1813 között itt lakott Katona József a Bánk Bán szerzője. A felirat azt is tartalmazta, hogy Katona József Karacs Ferenc rézmetsző házában lakott ekkor. A márványtábla mára nagyon elkopott és ez a megjegyzés nem olvasható rajta. A márványtábla megérdemelné a helyreállítást!

Karacs Ferenc színes egyénisége, sokoldalú érdeklődése, vendégszeretete sok barátot vonzott a házhoz. Estefelé a napi munkája befejeztével szerette a vendégeit fogadni egy kis sült és saját termelésű bora mellett, oldott hangulatban sok hasznos kezdeményezést elindítottak. Ebben a baráti körben határozták el a Tudományos Gyűjtemény megalapítását és a nőolvasók örömére az Auróra havi lap kiadását. A társaság lelke azonban a művelt és elegáns Karacsné volt, aki nemcsak a jó falatokat készítette el, de nagy figyelemmel és okos szóval kapcsolódott a társalgásba, akit nemcsak a férje, de a társaság tagjai is elismertek, szerettek és nagyra becsültek.

A család egyik barátja Prepeliczay Samu, aki a Tudományos Gyűjtemény segédszerkesztője volt, a férje közvetítésével felkérte Éva asszonyt, hogy Sebestyén Gábor (aki Veszprém megye főügyésze volt) két színdarabjáról írjon kritikát. Karacsné elolvasta a színdarabokat és kemény kritikát gyakorolva fércműveknek nevezte őket. Abban az időben azt hirdették, az írás nem nőnek való, a nő akkor erkölcsös, ha tudatlan. A darabok is ezt hangsúlyozták és ő szembeszállt ezzel a szemlélettel, fellépett a nők védelmében. A cikk olyan heves vitákat gerjesztett, hogy öt évig szóltak hozzá a Tudományos Gyűjtemény hasábjain. .Karacsné Takács Éva népszerű írónő lett. Értekezéseket írt a nőnevelésről, a házasságban élő nők kötelességeiről, a földművelő nép helyzetéről, szót emelt a paraszt gyerekek iskoláztatása érdekében. Nevelési vitairatokat írt ”Egy barátnémhez írt levelem nemünk ügyében” és „Barátnémhez írt második levelem nemünk ügyében” címekkel. Sürgette leányiskolák alapítását, ahol magyar nyelven oktatnak és felhívta a figyelmet arra, hogy a közügyeket saját anyagi eszközökkel szolgálni mindenki kötelessége.

Műveit 1829-ben két kötetben kiadta Budán. Az első kötet a Tudományos Gyűjteményben megjelent írásait tartalmazta, a második kötetben elbeszéléseit adta közre. 1830-ban nagy megtiszteltetés érte. Gróf Széchenyi István megajándékozta Hitel című könyvének tiszteletpéldányával. A művet ”Honunk szebb lelkű asszonyainak” ajánlotta, olyan hölgyeknek, amelyekhez Karacsné is tartozott.

Ezt követően azonban Karacsné felhagyott az írással. A családot olyan sok csapás érte, hogy nem érzett többé erőt hozzá. Ferenc fiát, aki sikeres mérnökként tevékenykedett, súlyos kór támadta meg, öt évig ápolta magatehetetlen gyermekét. Közben férje egészsége is megrendült. Az 1838. évi nagy pesti árvíz viszontagságai úgy anyagilag, mint egészségben megviselték a családot. Még ebben az évben eltemette férjét, majd 4 hónapra rá 29 éves Ferenc fiát, majd egy hét múlva a 17 éves Árpád fiát, aki az árvizet követő tífuszjárványnak esett áldozatul. Karacsné Takács Éva 1845. október 19-én hunyt el, szerető családja körében.

Az általa megkezdett munkát Teréz lánya folytatta és vitte sikerre.

Dr. Pánti Irén

Takács Éva sorsfordító gyóni évei:

Több, mint 200 év megszépítő távlatából akár nagyvonalú, rózsaszín képet is vázolhatnánk a Takács család gyóni éveiről, de nem tehetjük, mert az elfedné az igazságot. Ez Takács Éva írónő 1831 októberében készített (a nyilvánosságnak szánt s neveket diszkréten nem tartalmazó) önéletrajzából egyértelműen kiderül. A „Karacs Ferenczné élete” című kéziratot a közel múltban fedezték fel a MTA Könyvtárának Kézirattárában, melyben a Gyónon töltött 14 év meglepően nagy terjedelmet kap. A kislánykori emlékekben az ideális helyszín Vác, ahol a tehetős gyülekezet jó körülményeket biztosított a lelkész családnak. Takács Ádám nagy figyelmet fordított leánya képzésére, szinte kényeztetve nevelte, fokozatosan tágította érdeklődési körét. Az idilli állapot egy barátnak hitt ellenlábas ármánykodása miatt szűnt meg s a családnak el kellett hagyni a váci parókiát. A családfő tudta, hogy a népes családhoz mérten a gyóni eklézsia szegény, de kénytelen volt elvállalni a felkínált állást. Itt bizony csak a szűkös napi megélhetésre futotta és a nagyobb gyerekeket is be kellett fogni kétkezi munkára. A mindössze 8 éves Éva kisasszony életében is drámai változások történtek, a legdurvább házi és mezei munkákat kellett végeznie. Mégsem tragédiaként élte meg a történteket, nem roppant össze, sőt egyes munkákban még örömét is lelte, ami édesapját is meglepte. Takács Ádám azt is felmérte, hogy leánya házasságkötési esélyeit az új helyzet kedvezőtlenül befolyásolja.

A férjhez menési illúzióktól, hiú reményektől úgy gondolta megóvni, hogy már nem oktatta őt külön, sőt egyes vallási témájú könyvek kivételével eltiltotta az olvasástól. Társasági érintkezését ellenőrizte, az egyszerű helyi lakosokon kívül mindössze egyetlen úri családdal tarthatott kapcsolatot. (Valószínűleg a Dabasi Halászokhoz tartozó családról van szó.) A családnak volt egy hasonló korú kislánya, akivel ünnepnapokon együtt játszottak s majd barátnők lettek. Ez a jólelkű barátnő később gyakran segített könyveket beszerezni, melyeket Éva kisasszony apja elől rejtve, titokban olvasott. A barátnő szülei is szinte sajátjukként szerették s a náluk töltött idő, az általuk sugárzott világkép segített abban, hogy igényességéből ne engedjen, az életben ne fogadja el a középszerű megoldásokat. Takács Ádám kétévi betegeskedés után hunyt el 1797 áprilisában. Anyja segítése, két öccsének taníttatása hárult a 17 éves lányra, hiszen a családnak mindössze egyetlen havi tartaléka maradt.  Szerette volna, ha városba költöznek, ahol elsősorban varrással képzelte el a család eltartását. Édesanyja azonban – akinek rokonai a közeli Bugyin éltek – ragaszkodott Gyónhoz. Így főként a téli időszakban varrásra, kézimunkára tanította a gyóni, dabasi földbirtokosok nemes kisasszonyait. Az év többi részében elvállalta a környék pusztabérlői béreseinek, munkásainak ellátását. Gyakran 25-30 kenyeret sütött naponta, éjt nappallá téve dolgozott.

Egy-egy nehéz nap után sokszor másnap reggel a varróasztalon ébredt. Kedélyén azonban ez nem látszott meg, nyugodtan, derűsen viselte sorsát, az apró sikereknek is tudott örülni. Öt évig tartott ez az embert próbáló időszak. Az életerős, sarkáig érő hajú, művelt ifjú hölgynek közben számos jó kiállású kérője akadt, de ő mindenkit kikosarazott. A fiatalembereknek elsősorban a szellemi kapacitása és jószívűsége találtatott kevésnek. Ezen a téren – néhai apja minden intelme ellenére - ugyanis nem engedett a saját igényéből, nem érte be az átlagos szinttel. Mércévé pedig egy gyermekkori barátságból nagy titokban szerelemmé érett kapcsolat szolgált. A négy évvel idősebb ideál 16 éves korától Debrecenben tanult, így általában évente egyszer tudtak találkozni. A közbeeső hosszú időszak levélváltással telt, mely az érzések fokozódásával vált mind gyakoribbá. A kapcsolat egyetlen szépséghibája, hogy a fiatalember az unokabátyja volt, azaz túl közeli volt a vérségi kapcsolat. Ezt a végtelenségig nem lehetett titkolni s özvegy édesanyja éppen a sorozatos kikosarazás okát keresve jött rá az igazságra. Minden lehetséges módon tiltotta a kapcsolatot, sőt a konfliktust tovább növelte azzal, hogy ő maga is eljárt egy kérő érdekében. A középkorú, vagyonos, köztiszteletben álló úr házasságban élt, de Éva kisasszony kedvéért még elválni (!) is hajlandó lett volna. Ő ezt a megoldást erkölcsi alapon, felháborodva utasította vissza. Ebben a feszültség teljes időszakban még a klastromba vonulás is felvetődött, de a sors végül más fordulatot hozott. A Dabasi Halász család egyik társas rendezvényén találkozott egy intelligens idegen férfival, aki néhány hónap multán megkérte a kezét, és ő jó szívvel tudott rá igent mondani. Az ismeretlen férfi Karacs Ferenc volt, az akkor már jó nevű rézmetsző művész. Házasságkötésükre 1802. január 14-én került sor az alsódabasi református templomban (Czagányi,1993).

A dabasi hagyományőrzés ékes példája a „Dabas Kultúrájáért Karacsné Takács Éva Díj” alapítása és adományozása (első alkalommal 1999-ben). A rendezvény köztünk élő főszereplői évről-évre változnak, de a láthatatlan főszereplő személye állandó. Takács Éva írónőt sajnos teljes joggal sorolhatjuk a magyarság elfelejtett jelesei közé, s a díjátadás jószerével egyedüli mécsesként világít az egykori gyóni tiszteletes kisasszony emlékéért, holott a nőnevelés terén végzett munkássága évszázadok múlva is példa lehet.

Valentyik Ferenc

Bibliográfia:

Takáts Éva munkái:

- A leánykák házi neveléséről. In: Tudományos Gyűjtemény, 1822/XII.
- A házasságban lévő asszonyok kötelességeikről. In: Tudományos Gyűjtemény, 1823/VIII.
-  Barátságos beszélgetés a földmívelő nép állapotjáról. In: Tudományos Gyűjtemény, 1824/VI.
- Egy barátnémhoz írt levelem nemünk ügyében. In: Tudományos Gyűjtemény, 1825/IX, 62–77.
- Barátnémhoz írt második levelem ismét nemünk ügyében. In: Tudományos Gyűjtemény, 1825/XI., 73–96.
- Feleletek a' Szent Gellért hegye mellől. Buda, Landerer Nyomda, 1828.
- Takáts Éva' munkái: némelly a' reá kijött feleletekkel együtt: I. Gondolatok a' nap alatt.
II. Eredeti elbeszéllések. Buda, 1829.
- Karacs Ferencné Takács Éva válogatott munkái. ( Sajtó alá rendezte: Evva Gabriella.) Budapest, Egyetemi Nyomda, 1935. 118 p., 16 cm.
- Takáts Éva: Karacs Ferencné élete. Café Bábel, 2001/41; p. 73-78.

Újságcikkek, tanulmányok Takáts Éva munkásságáról:

Ballagi Aladár: A főváros régi temetői. Vasárnapi Újság 1878/44; p. 702. (sírkövéről)

Czagányi László:

- A Dabasi Református Egyházközség története tulajdon iratai tükrében.  Dabas, 1993; p. 27.
- Bugyi község története I. Bugyi, 2000. p. 250-254.
- Karacsné Takács Éva. In: Cz. L. (szerk.): Ezer dabasi pillanat. Dabas, Pressman Nyomdaipari Bt., 2010; p. 397-398.

Déryné Széppataki Róza: Déryné naplójából VIII. Vasárnapi Újság 1877. május 13; p. 294-295.

Evva Gabriella: Karacs Ferencné Takács Éva élete. In: Karacs Ferencné Takács Éva válogatott munkái. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1934; p. 5-15.

Fábri Anna:

- Néhány szó Karacs Ferencné Takáts Éva önéletírásához. Café Bábel, 2001/41; p. 74-77.
- Magyar írónők a 18.-19. században. Rubicon 2001/6.

Karacs Teréz:

- A régi Pestről. Fővárosi Lapok 1880. február 29; p. 238.
- Anyámról. Fővárosi Lapok. 1888. január 3; p. 1.

Karacs Zsigmond: Karacs Ferenc és munkássága. Honismeret 1988/3; p. 9.

Kertész Erzsébet: Az első magyar színikritikusnő. Karacsné Takács Éva (1780-1845). Új Tükör, 1980/4; p. 26.

Konrádyné Gálos Magda dr.: Irodalmunk hajdani hajlékai Pesten, II. Budapest 1975. október; p. 36-37.

H. Lányi Piroska: A rézmetsző háza. Budapest, Móra Kiadó, 1969. 233 p; 20 cm.

Lenkey István: Kétszáz éve született Karacsné Takács Éva. Confessio 2014/4; p. 122-123.

Leszkay Iréne Éva: Első női közírónk és a demokrácia. Új Idők 1946. augusztus 24; p. 468.

Dr. Pánti Irén: Karacsné Takács Éva. Püspökladányi Hírek 2013. október 16; p. 15.

Pásztor Emil: Karacs Teréz a szülői házban. Honismeret 1996/5; p. 17.

Sebestyénné Stetina Ilona: Karacs Teréz (1807–1892). Magyar Pedagógia 1893/2; p. 1-10.

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XIII. (Steiner–Télfy). Hornyánszky Viktor Könyvkereskedése, Budapest, 1909. p. 1230-1231.

Sztavinovszky Győzőné: Nevezetes személyiségek Dabas múltjából: Karacs Ferencné Takács Éva. In: Kerekes László (szerk.): Dabas helytörténeti értékei. Dabas, Kossuth Művelődési Központ, 2011; p. 17.

Valentyik Ferenc:
- „Karacs Ferenczné élete” I. rész. Dabasi Újság 2008. július-augusztus; p. 16-17. II. rész: 2008. szeptember; p. 14; III. rész: 2008. november; p. 19, IV. rész: 2008. december; p. 18.
- Tudós prédikátor a gyóni szószéken. Takács Ádám (1733-1797). Dabasi Újság 2016. február; p. 13-14.

Vayk [Vay Sándor/Sarolta]: Leánynevelés. Új Idők, 1900. július 1; p. 18.
G. V. S. [Vay Sándor/Sarolta]: A debreceni rézmetsző diákok. Művészet 1902/4; p. 294-295.

Vámos Éva Katalin: Nők részvétele a természettudományos egyesületek munkájában Magyarországon a XIX. század második felében. Technikatörténeti Szemle 1985; p. 85-97.

Összeállította: Valentyik Ferenc