Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2025. március 16. vasárnap
Henrietta, Vidor, Herbert
Holnap: Gertrúd, Patrik napja lesz

Gyermek és Ifjúsági Önk.

GYIÖK választás - A te döntésed az ő lehetőségük!

Túl vagyunk a 2015-ös év Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat választás első mérföldkövén. Mindezidáig jelöltethették magukat azok a dabasi fiatalok, akik kedvet éreztek ahhoz, hogy szervezett körülmények között, hatékonyan képviseljék kortársaik érdekeit az őket érintő közügyekben. Minden választókörzetből az első 8 legtöbb ajánlást gyűjtő kerül fel a szavazólapra.

A jelölteknek a választások előtt mindössze annyi dolguk van, hogy minél jobban, célravezetőbben kampányoljanak, ugyanis a GYIÖK-be iskolánként 4, míg a városból legfeljebb 3 dabasi fiatal kerülhet be.

A kampányra 4 nap áll a jelöltek rendelkezésére , melynek eszközeit a jelölt maga választja meg. Lehet szó szórólapozásról, gyűlések szervezéséről, de még a Dabas Rádióban is lehet nyilatkozni. Sőt a jelöltek írásos anyagaikat, hanganyagaikat Dabas város honlapján is közzétehetik.

A választás napja április 24.

A választókörzetek valamint a jelöltek listája és a választás helyszíne:

 

 

Választókörzetek

Jelöltek

A választás helyszíne

1.

Kossuth Zsuzsanna

Szakképző Iskola

Majoros Annamária

Bennárik Tamás

Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola

10-14.-ig

4.

Táncsics Mihály Gimnázium

Kőszegi Blanka

Radácsi Viktória

Svájer Orsolya

Tar Petra

Táncsics Mihály Gimnázium

10-14.-ig

5.

Dabas

Pokornyik Lilla

Polgármesteri Hivatal

10-18.-ig

 

A jelöltekre 10.00-től 14.00-ig lehet majd szavazni a kijelölt helyszíneken!

A választást követően 2015. május 5.-én eredményt hirdetünk, majd pedig az új GYIÖK tagok alakuló ülést tartanak. Az alakuló ülésen a tagok esküt tesznek, maguk közül ifjúsági polgármestert választanak majd elfogadják Szervezeti és Működési Szabályzatukat.

Kedves Olvasó! Ha Te magad is érdekelt vagy és szavazójoggal bírsz ezen a választáson, menj el és szavazz! Legyél részese az eseménynek, és dönts arról, hogy a legalkalmasabb emberek kerüljenek be a GYIÖK tagjai közé!

Ne feledd, társaid számítanak a szavazatodra!

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.