Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulójára emlékezve köszöntötte a település önkormányzata a város egészségügyi dolgozóit. Az eseményen Klemencz Györgyné intézményvezető az intézet történetének mérföldköveit idézte fel, majd egyperces csenddel adóztak Kapui Ágota emlékének. Dr. Sándor István főorvos ezt követően megemlékezett Semmelweis Ignácról, valamint bemutatta az egynapos sebészet működését az elmúlt 10 év statisztikái alapján.
Kőszegi Zoltán polgármester a dolgozók egészéves szolgálatáért mondott köszönetet, kiemelve, hogy az egészségügy országosan és városi szinten is a legfontosabb stratégiai ágazatok közé tartozik. Az ünnep alkalmából Kátai Ferencné, a védőnői szakszolgálat vezetője egy új nagyértékű hallásvizsgáló készüléket vehetett át, amely a kisgyermekek korai szűrését segíti.
A Dabas Egészségügyéért Dr. Halász Géza-díjat dr. Jákli Györgyi, gyermekgyógyász vehette át, aki több mint 20 éve dolgozik fáradhatatlanul a gyóni körzet gyermekgyógyászaként a betegek megelégedésére. Csonka Lászlónénak is köszönetet mondtak a doktornő mellett végzett munkájáért. Az ünnepi műsort Demeniv Mihály harmonikaművész, a Virtuózok tehetségkutató műsor különdíjasa adta.
A Dabas Televízió felvétele