Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. április 19. péntek
Emma
Holnap: Tivadar, Odett napja lesz

Videogaléria 2014

November 8-án a dabasi-szőlősi parkban újabb köztéri alkotást avattak az 1944 novemberében az oroszok által kivégzett hat szőlősi civil áldozatnak, Dimitrov Péternek, Gazsík Sándornak, Havasi Gyulának, Kollár Pálnak, Kolompár Istvánnak, Rizmajer Jánosnak a tiszteletére.

Feldman László képviselő, aki régóta szorgalmazta az emlékmű elkészítését, beszédében felidézte a 70 évvel ezelőtti eseményeket. Kiemelte, hogy a szőlősieknek emlékezniük kell az áldozatokra, mert a múltunk és hagyományaink tiszteletével tudunk csak erős alapokon
álló közösséget építeni.
 
Ezt követően Török Boglárka szavalatát hallgathatták meg a jelenlévők. A kopjafát Kőszegi Zoltán polgármester, Feldman László, Kovács Istvánné nyugdíjasklub-vezető, az áldozatok leszármazottai nevében Precsinszki Józsefné és az alkotó, Varga László fafaragó leleplezte le. Végezetül a Kovács Sámuel Tüzércsapat tagjainak segítségével elhelyezték a megemlékezés koszorúit.

A kopjafa különlegesen drámai alkotás, hiszen a hat részre osztott oszlop leghangsúlyosabb oldalán művészien megformált golyónyomok láthatók, mellette egy-egy név, a hátoldalon pedig a hármas halomból kinövő életfa motívuma és nemzeti címerünk jelenik meg.

A parkban elhelyezett Dinnyés-emlékoszloppal együtt a 44-es áldozatok oszlopa a formálódó szőlősi településrész-központ egy újabb emblematikus emlékhelye.
Köszönet az emlékmű kialakításában önzetlenül segítséget nyújtóknak, Major Attilának, Pálinkás Jánosnak és Virbling Attilának.

Print Friendly, PDF & Email

Október 23-án szeles, hideg, esős idő köszöntötte az ünnepet, így az 56-os megemlékezés jól bevált forgatókönyve meghiúsult, újratervezésre volt szükség. A mostoha időjárás ellenére szép számban jelentek meg az emlékezni, ünnepelni, koszorúzni vágyó intézmények, egyesületek képviselői, hiszen az 58 évvel ezelőtti események résztvevőit sem gátolta meg az eső sem a szél abban, hogy utcára menjenek a szabadság ügyéért. Így hát természetes volt, hogy a hősökről és mártíroktól erkölcsi kérdés megemlékezni külső akadályok ellenére is.

A dabasi hagyományőrzők az obeliszk talapzatára helyezték az érkező koszorúkat, a rendezvény részvevőinek pedig a Halász Móricz-kúria nyújtott menedéket a megemlékezés idejére.

Az egybegyűlteket Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte, majd a Múzsák Alapfokú Művészetoktatási Intézmény volt diákjainak műsora következett Kotán Sándorné tanárnő szerkesztésében.

A rendezvény ünnepi szónoka Mitták Ferenc történész, Dabas város díszpolgára volt. A rendezvény végén a jelenlévők megtekinthették Orci József jubileumi kiállítását a kúria alagsorában.

 

Print Friendly, PDF & Email

Október 10-én tartottuk a Kossuth László-obeliszk és a kegyeleti park avatóünnepségét a Zlinszky utcai református öregtemetőben. A sír és a síremlék áthelyezésére Kossuth László halálának 175. évfordulója alkalmából került sor, ebből az alkalomból átalakult, új arculatot nyert a református öregtemető egy része, és kiegészült az eddig torzóban maradt első világháborús emlékmű is.

A rendezvényen a 48-as egyenruhákban pompázó hagyományőrző csapatok és lovas huszárok idézték meg Kossuth Lajos korának hangulatát, valamint  az eseményt neves előadóművészek produkciói tették még emelkedettebbé.

Az ünnepség elején Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte mindazokat, akik messze földről, a történelmi Magyarország különböző területeiről, az ország Kossuth-kötődésű intézményeiből és városunkból eljöttek erre az eseményre, a körülbelül ötszáz főt számláló közönséget.

A rendezvény ünnepi szónoka Pánczél Károly országgyűlési képviselő volt, aki a dabasi Kossuth-hagyományokról, a történelmi háttérről beszélt, és méltatta a városban zajló értékmegőrző tevékenységet.

A szalag átvágása után az elcsatolt területek jelenlévő delegáltjai, Zenta (Délvidék), Munkács (Kárpátalja), Kolozsvár (Erdély), Dunaszerdahely és Királyfiakarcsa (Felvidék) küldöttei szülőföldjükről hozott maréknyi földet szórtak az obeliszk talapzatára.

Az emlékhelyet és a gyülekezetet a keresztyén egyházak két képviselője, Balog Eszter evangélikus lelkész és Takaró András református esperes szentelte meg. A rendezvény a koszorúzással zárult.

A Kegyeleti park tervezője Ligetvári István építész volt.

 

Print Friendly, PDF & Email

Szeptember 28-án a XVI. Dabasi Napok rendezvénysorozat zárórendezvényén került sor a PRO URBE Dabas plakettek és díszoklevelek átadására az OBO Arénában.

Dabas Város Önkormányzata ezzel a díjjal ismerte el azoknak az egyesületeknek, vállalkozásoknak, személyeknek a munkáját, akik a 25 év valamelyik szakaszában, huzamosan sokat tettek Dabas közösségi életéért, kultúrájáért vagy a jelenlegi városkép, infrastruktúra és intézményrendszer kialakításán munkálkodtak. A PRO URBE Dabas bronzplakettje Pataky Miklós szobrász alkotása.

Print Friendly, PDF & Email

Szeptember 28-án, vasárnap a dabasi állomáson a motorosok közössége és az érdeklődők fogadták a nosztalgiagőzöst a Budapest-Lajosmizse vasútvonal létrejöttének 125. évfordulója alkalmából.

A 424,247-es pakura tüzelésű gőzmozdony által vontatott jubileumi vonat megérkezése után az egybegyűlteket Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte az állomáson, majd az érdeklődők megtekinthették közelebbről is a muzeális értékű szerelvényt.

Print Friendly, PDF & Email

2014. szeptember 27-én délután a 65 éves FC Dabas jubileumi ünnepségére látogattak el a sportkedvelők a sári focipályán.

A rendezvényen sporttörténeti kiállítással és mérkőzésekkel emlékeztek a legrégebbi dabasi sportklub eseményeire, és lerakták a készülő sportcentrum alapkövét.

Print Friendly, PDF & Email

2014. szeptember 26-án került sor a Dabasi-szőlősi Tájház avatóünnepségére a Kinizsi utcában. A szőlősiek legnagyobb örömére értékes helytörténeti, néprajzi gyűjtemény talált otthonra a kis parasztházban, ezt a megelégedést igazolta, hogy a közösség nagy számban képviseltette magát a rendezvényen.

A tájház alapötlete Feldman László közösségi ház vezetőtől származik, aki szemmel tartotta a restaurálás folyamatát, szorgalmazta a régi tárgyak gyűjtését, és ott volt a berendezés elhelyezésénél is. A rendezvényt Kőszegi Zoltán polgármester nyitotta meg, az ünnepi műsorban közreműködtek a városrész óvodásai és a Margaréta Citeracsoport.


Print Friendly, PDF & Email

Szeptember 23-án került sor a külsejében és funkciójában is megújult Nemes-kúria átadóünnepségére.

Az ünnepélyes átadó alkalmából sok felsődabasi polgár látogatott el a Bercsényi úti rendezvényre. A Kisdabasért Egyesület és Kosztolányi Gyula képviselő házigazdaként fogadta az érkezőket, hiszen a Nemes-kúria, az orvosi rendelő és a védőnői szolgálat mellett kulturált közösségi teret nyújt a városész lakóinak.

A rendezvényen Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Bujdosó Géza építész tervező, Kecskeméti Norbert építész társtervező, Kosztolányi Gyula képviselő és Dr. Deák Ferenc háziorvos osztotta meg gondolatait és emlékeit a közönséggel az épület megújításával kapcsolatban.

A rendezvény Kovács Éva brácsaművész és művészbarátainak hangversenyével zárult.

Print Friendly, PDF & Email

A XVI. Dabasi Napok rendezvénysorozat részeként szeptember 20-án került sor az új bringapálya és extrémsport-pálya avatójára  a Kossuth Lajos Általános Iskola udvarán.

A létesítmény tervezésében olyan fiatalok vettek részt, akik maguk is évek óta űzik az extrém kerékpározást és az Önkormányzattal, valamint a kivitelezőkkel együttműködve olyan pályát sikerült megalkotni a város extrém sportját kedvelőinek, ami benne van az ország öt legjobban elkészített pályái közt.

Print Friendly, PDF & Email

Az augusztus 20-i Szent István-napi megemlékezés városunkban az alsódabasi Magyarok Nagyasszonya Templomban megtartott szentmisével kezdődött, majd a római katolikus templommal szemben kialakításra került parkban, a  Szent István-szobor avatóünnepségével folytatódott.

A szoboravató rendezvényen Kőszegi Zoltán polgármester ünnepi beszédét követően Szalka Mihály plébános megáldotta a parkban elhelyezett Szent István szobrot, majd a rendezvény végén  a helyi intézmények, civil szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat a szobor talapzatánál. Az ünnepi műsorban közreműködtek a II . Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai.

Print Friendly, PDF & Email

A holokauszt 70 évfordulójának évéhez Dabas Város Önkormányzata is csatlakozott azzal a megemlékezéssel, amelyet június 29-én tartottak az Andrássy úti zsidó temetőben.

A rendezvényen egybegyűltek arról a 138 elhurcolt zsidó áldozatról emlékeztek meg, akik 1944-ig szerves részei voltak a város, az elődtelepüések közösségének.

Az egybegyűlteket Kőszegi Zoltán polgármester köszöntötte, majd Fehér Júlia egy részletet mondott el Anna Frank naplójából. A túlélők egyik leszármazottja, Tusák Frida emlékező beszéde után Gerendás Péter előadóművész dalait hallgatta meg a közönség. A megemlékezés egyik legmeghatóbb pillanata az volt, amikor Feldman László, Mész Adrienn, Fehér Júlia és Erdős Csilla felolvasta a 138 áldozat nevét.

Az emlékműsor végén Róna Tamás rabbi celebrált szertartást. A rabbi három követ hozott magával, az egyik a múltat, a másik a jelent, a harmadik a jövőt szimbolizálta kifejezve, hogy a pusztulás nem győzhet a remény és az élet folytonossága felett.

Print Friendly, PDF & Email

1884. június 25-én született a mártír sorsú költő, Gyóni Géza, a gyóni evangélikus lelkészházaspár idősebbik fiaként, a templomudvarban álló parókiaépületben. Emlékét ma is őrzi a ház falán elhelyezett emléktábla, amelyet minden esztendőben megkoszorúz a város közössége, hogy ily módon is kegyelettel adózzon emlékének.

Június 22-én, vasárnap egy bensőséges, csendes és ünnepélyes megemlékezés formájában tisztelegtek a résztvevők az évforduló alkalmából  az evangélikus templom falai között, majd az árnyas udvarban, az emlékszoba környezetében.
Úgy emlékeztünk Gyóni Gézára, mintha köztünk lenne, mintha egy kedves családtag születésnapját ünnepelnénk, egy olyan rokonét, akire felnézünk, akit tisztelünk, mert megjárta a világháború poklát, a fogolytábor bugyrait, maga mögött hagyva szülőföldet, szerelmet, barátságokat, fényes költői karriert.

Print Friendly, PDF & Email

A Bojt utcai temető zöld növényzete öleli körül a fehér falú, fényes tornyú kis kápolnát, amely immár megújult formában őrzi tovább a Lakrovics család emlékét, titokzatos, regénybe illő múltját.

A június 15-i rendezvényen a Salon Brass Kvintett és a Pátria énekegyüttes bűvölte el a közönséget azon a szép vasárnapi koraestén, amikor a lemenő nap sugarai bearanyozták a kis kápolna fehér falait, ragyogó tornyát és a jelenlévők lelkét. Azzal a nagyszerű érzéssel távoztunk, hogy újabb szakrális tér támadt fel hamvaiból ebben a városban, hála a nagylelkű adakozóknak, a sok szorgalmas kéznek és egy olyan közösségnek, amely fontosnak tartja az építészeti örökség életben tartását.

Print Friendly, PDF & Email

Parlamenti séta, beszélgetések és visszaemlékezések Kőszegi Zoltán polgármesterrel az Országház épületében, ahol országgyűlési képviselőként a 2010-2014. közötti 4 éves ciklusban tevékenykedett.

A következő gondolatokat a munkájával kapcsolatban megválasztásakor fogalmazta meg:

"Nem vágyom pozícióra, tisztségre. Egyéni célom az, hogy végig tisztességgel, lelkiismeretesen, kitartóan tudjam végezni a feladatomat.

Elvtelen kompromisszumokat nem szeretnék kötni, csak jó egyezségeket. Arra kérem az Istent, hogy alázattal és igazi szolgálattal végezhessem ezt a munkát. Csak erre vágyom."


Print Friendly, PDF & Email

Június 4-én a trianoni döntés 95. évfordulóján a magyar történelem egyik legszomorúbb napjára emlékezett a város közössége. A rendezvény a Hajcsár utca és a Szent István út kereszteződésében lévő trianoni emlékműnél zajlott, ahol a félárbocra engedett trianoni zászló alatt fiatalok és idősek egyaránt összegyűltek, hogy részt vegyenek az eseményeket felidéző eseményen.

A megemlékezés ünnepi szónoka Kőszegi Zoltán polgármester volt, majd az ünnepi műsor következett, amelynek résztvevői Mész Adrienn, a Pilinke Énekegyüttes, és a Hartyáni Dalkör tagjai voltak. A rendezvény végén az intézmények, egyesületek elhelyezték az emlékezés koszorúit a  II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola kis hagyományőrzőinek felvezetésével.

Print Friendly, PDF & Email

2014. április 25 - május 23 között került megrendezésre a dabasi Kossuth Művelődési Központ és a Galéria Alapítvány szervezésében Ghyczy György festőművész, grafikus kiállítása a Kossuth Ház Galériában.

A kiállítást Dr. Deák Ferenc, a kuratórium elnöke nyitotta meg az alkotó, Ghyczy György tárlatvezetésével és Jasper Andor (szaxofon) zenei kíséretével.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata április 5-én 14.00 órakor tartotta a Szent Jakab sétány avatóünnepségét Sáriban, a Mánteleki út és a Láp utca kereszteződésében.

A Magyar Zarándokút részét képező cölöpjárdát Kőszegi Zoltán polgármester és Pánczél Károly országgyűlési képviselő avatta fel, de a szalag átvágásában közreműködött minden ott dolgozó mester és vállalkozó, valamint a Képviselő-testület tagjai.

Print Friendly, PDF & Email

Április 5-én, szombaton került sor a 2013 második félévében született csecsemők köszöntésére a sári Mánteleki úti  óvodában.

A rendezvényen közel 70 család volt jelen szinte kicsinek bizonyult az intézmény zsibongója. Kőszegi Zoltán polgármester köszöntőjét követően a szülők átvették a csecsemők emléklapját, ajándékutalványát és egy szál fehér rózsát.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata március 15-én délelőtt tartotta ünnepi megemlékezését az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 166. évfordulója tiszteletére.

A rendezvény a Kossuth Ház Galériában a dabasi óvodások rajzkiállításával indult, majd Kőszegi Zoltán polgármester és Tapodi Katalin intézményvezető elhelyezte a kegyelet koszorúját a Kossuth-ház falán lévő emléktáblánál. A koszorúzókhoz a baróti Zathureczky Gyula kórus tagjai is csatlakoztak.
Ezt követően az ünneplők átvonultak a dabasi református templomudvarára, ahol Csontos József tiszteletes köszöntötte őket és a Deo Volente kórus dalcsokra hangzott el. A Kossuth-koszorú megtekintése után a résztvevők átvonultak a Szent István térre, ahol 11.00 órakor megtartották a központi ünnepséget, amelynek szónoka Murányi László, Dabas díszpolgára volt.

A műsorban részt vett a baróti Zathureczky-kórus és Kotán Sándorné is, aki egy Wass Albert-verset mondott el a közönségnek. A rendezvény további részében díjátadásra került sor.

Idén két díszpolgárt is avattak, elsőként Tokai László családja vehette át az elhunyt képviselőnek szánt posztumusz-díjat, valamint díszpolgári címben részesült az Izraelben élő Bragyova György, sári származású holokauszt-túlélő.

Dabas Környezetvédelméért Télessy István-díjban részesült a 2. számú Óvoda munkaközössége, valamint díszoklevelet kapott a tízesztendős Dabasi Honvédtüzér Alapítvány is. Az elismerést Papst József hagyományőrző vehette át, a városi rendezvények örökös segítője.

Az ünnepség koszorúzással folytatódott, majd zárásként Murányi László elmondta a Szózatot. Az ünnepség egyik legfelemelőbb pillanata az volt, amikor a jelenlévők záróakkordként testvérvárosunk kórusával együtt elénekelték a Székely himnuszt.

A központi ünnepség programjában közreműködtek a II. Rákóczi Ferenc és a Gyóni Géza Általános Iskola kis hagyományőrzői dr. Szabó József János vezetésével.


Print Friendly, PDF & Email

1989. március 1-jén az addig járási központ, Dabas, megkapta a városi címet.

Várossá válásunk 25. évfordulója alkalmából február 28-án, a Városháza nagytermében Képviselő-testületi EMLÉKÜLÉS keretén belül is megemlékeztek a jelenlévők a 25 esztendő meghatározó eseményeiről, a városiasodás folyamatának legfontosabb állomásairól.

Print Friendly, PDF & Email

Az idei Kultúra-napi rendezvény Dabas Város Önkormányzata és a Kossuth Művelődési Központ közös szervezésében valósult meg, amelynek rendhagyó módon a Kossuth Ház Galéria adott otthont.

Az ünnepség január  24-én, pénteken 17.00 órakor kezdődött a Himnusz hangjaival, majd Tapodi Katalin intézményvezető köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően Révész Károly képviselő, az Emberi Erőforrás Bizottságának elnöke mondott megnyitóbeszédet. A rendezvényen átadták a Dabas Kultúrájáért Karacsné Takács Éva-díjat, amelyet idén a Dabasi Fotóklub Egyesület tagjai vehettek át.

A délután második felében került sor Kohán György Kossuth-díjas gyulai festőművész-grafikus kiállításának megnyitójára. A művész munkásságát Ibos Éva művészettörténész méltatta.

A rendezvény során Zsíros Réka fuvola- és Farkas-Barabás Szabolcs gitárjátékában gyönyörködhetett a közönség.

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.