„Nem lehet tisztességes emlékezés nélkül NEMZETET építeni!”
Széchenyi István (Csepreg)
Az emlékmű amit január 13-án avattunk, aminek a szobrászművész „A lélek szobra” nevet adta, többen többféleképpen hívjuk. A tudatalatti kiált a megosztottság ellen. Eme magasztos dolog „Emlékmű a második világháború áldozatainak” (körülbelül 1 millió ember). Szinte mindenki talál hozzá közel állót!
A tudatalatti az „Isteni lényünk” az igazi, aki nem téved, akit egónkkal igyekszünk elnyomni, elhallgattatni. Ez sarkallt ezen sorok megírására. Kérem, mindenki tegye fel a kérdést igaz énjének! Helyes cselekedet-e „kiemelni”, akár egy embert is az 1 millióból? Bocsánatot kell kérnem azoktól az áldozatoktól, kiket „kiközösítettünk” a dabasi második világháborús emlékmű avatásakor és a ”Mennybe emelkedet lelkek” újságcikk írásában, még ha jó szándékkal is történt. (A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.) Ha valaki érezte már ezt a rettenetes érzést, tudja, miről beszélek. Emberi mivoltunk egyik jellemzője a társas lénység, a bűnelkövetés legnagyobb visszatartó ereje, a közösségből való kitaszítottság félelme.
Nem vagyok hajlandó senki kedvéért szembe fordulni egyetlen csoporttal sem. Legkevésbé, akiknek emlékére az emlékmű neve utal: „II. világháborús áldozatok”.
Lehet-e valakinek is olyan az anyanyelve, bőrszíne, (jelen esetben) vallása, nemzetisége, hogy kizárjuk az „áldozat” fogalomköréből?
A magasztosság érzését rombolja a megosztottság!
Mit tettek ők értünk és mit tehetünk mi ő értük?
A csepregi világháborús hősök emlékművén ez a felirat: Mi küzdöttünk értetek! Ti imádkozzatok érettünk!
Ronga József