Mezey Katalin: Ahogy fény-ezredéveket

Ahogy fény-ezredéveket
átrepül egy kis sugár,
s régi csillagtörténetet
távcsőbe diktál a kvazár,

sok nemzedéknyi télen át
idefénylik egy kisgyerek,
aki karácsony éjszakán
megváltásunkra született.

Remény született általa:
Isten fia a csecsemő,
akinek hideg jászola
szalmáján szunnyad az idő.

Mezey Katalin Holdének című kötete 2007-ben jelent meg a Széphalom Könyvműhelyben Budapesten. A könyvet Oláh Katalin és Oláh Mátyás László illusztrálta.

 Az igényes kivitelű kötet gyermekverseket tartalmaz. Az első vers a Kékestető, amely szép természeti képpel jeleníti meg a Mátra legmagasabb pontját. Majd a madarak röpülésének szinte képi finomságú érzékeltetése következik. A cinke a rigó, a varjak és a pacsirta, mind-mind szemlélődéseink kedves pillanatait idézik. Szinte látjuk, amint a „cinke úgy repül, ahogy a víz színén szökken a kő.” Aztán a Téli mondogatók következnek Mondogatók, és nem mondókák. Így írja Mezey Katalin.  Pl. a Kiszámoló. „Jég, hó, fagy. Befagy az ablak. Rozsda a jégen, jégpor az ágon, nyúlnyom a hóban, épp tizenhárom.”  Ezeknek szinte dallama van, énekelni is lehetne őket.  Az üdítő, fehér friss hó látványa jókedvre derít mindenkit. Néha ennyi is elég, hogy szebbnek lássuk a világot.A címadó vers, a Holdének mélyebb gondolatokat takar, aggodalmat, félelmet érzünk az ismeretlentől, a titokzatostól. De ha közelebbi barátságba kerülünk, pl. a megszemélyesítés által, már nem is olyan félelmetes az éles penge.