Dabasi civil szervezetek és magánszemélyek szervezésében 2010. május 30-án immár hetedik, alkalommal kerül sor a Dabasi Futónap megtartására, amely a térség egyik legnagyobb tömegsport rendezvénye.
A futóverseny 3 km-es és negyed maratoni táv (10,548 km) teljesítésére nyújt lehetőséget négy korosztály (alsó- és felsőtagozatosok, középiskolások valamint 18 év felettiek) számára.
A rajt és a cél Dabasi-Diego Sportcsarnok előtti területen helyezkedik el, a 3 km-es távon indulók a Dabas Motel -Yamaha Surman kereszteződésben elhelyezett forduló megkerülésével, a negyed maratoni távon indulók, pedig a Sári és a Gyóni városrészben elhelyezett fordulók megkerülésével érkeznek vissza a Sportcsarnokhoz.
Rajt:
3 km-es táv: 9 óra 30 perc
negyed maratoni táv: 10 óra
Regisztráció, és az ajándék póló felvétele 8 órától a helyszínen, közvetlenül a rajt előtt, pedig közös zenés bemelegítést tartunk. A futás útvonala Dabas város belterületén van, a verseny ideje alatt a forgalmat időszakosan lezárjuk. A futás útvonala rendőri felvezetéssel és rendezőkkel biztosított. A rendezvény teljes időtartamára orvosi ügyeletet biztosítunk. A már hagyományosnak tekinthető utcai futóversenyt minden évben igyekszünk emlékezetessé tenni. A mostani versenyen is minden induló emblémázott, egyedi pólót kap ajándékba.
Az idei esztendőben a létszámarányosan a legtöbb diákkal résztvevő három iskolát egyenként 70 ezer, 50 ezer, és 30 ezer Ft. értékű sportszervásárlási utalvánnyal díjazzuk. A futónap kiegészítő programjaként lehetőséget biztosítunk arra, hogy a résztvevők ügyességi játékokban vegyenek részt és zenei programmal szórakoztatjuk a megjelenteket.
A Futónap teljes költségét szponzori adományokból gyűjtjük össze, ezért a verseny minden résztvevő számára ingyenes.
Örömmel fogaduk minden olyan felajánlást, támogatást, amely hozzájárul a 7. Dabasi Futónap sikeréhez, és színvonalasabbá tételéhez. A rendezvény alatt megfelelő helyszínt biztosítunk szponzorainknak a bemutatkozáshoz, kiállítási sátor felállítására és céges reklámanyagok osztására is van lehetőségük.
Pénzbeli felajánlásukhoz a Budapest Bank dabasi fiókjánál vezetett 10103829-47338400-01000006 számú bankszámlánk áll rendelkezésükre.
Bízunk benne, hogy térségünk fiataljai, lakossága a 2010-es esztendőben is nagy számban vesznek részt az utcai futóversenyen.
Dabas, 2010. 04. 27.
A szervező bizottság nevében üdvözlettel:
Dr. Ács Ferenc
Dabasi Lokálpatrióta Egyesület elnöke
További információk:
Tel.: +36-30-9608-507
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.dabasifutonap.hu