Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. október 3. csütörtök
Helga
Holnap: Ferenc, Edvin, Zóra napja lesz

Archív híreink 2020

Július 2-án a Köztisztviselők Napja alkalmából a Sári Zarándokházban szervezett eseményen köszöntöttük a  Polgármesteri Hivatal dolgozóit.

Az eseményen először a hivatal jubiláló munkatársai, Fehér Ágnes és Talapka Tamás 10, Tóth Tamás 20, Jelenik Mária, Unyi Erzsébet valamint Mészárosné Szondi Aranka 25 éves szolgálatuk elismeréseként vehették át az emléklapokat.

Ezt követően adtuk át a Dabas Közszolgálatáért Köztisztviselői Díjat, amelyet idén Ballabásné Takács Máriának adományozott az önkormányzat, aki 35 éve végez közszolgálati munkát Dabason.

Print Friendly, PDF & Email

A gyóni Szent Péter katolikus templom búcsúja idén rendhagyó eseménnyel gazdagodott. Gyón és Dabasi-szőlők egykori plébánosa, Dabas Város Díszpolgára, Bisztrai László plébános mellszobrát leplezték le és szentelték fel június 28-án.

Bisztrai atya születésének 100., halálának 10. évfordulója alkalmából kezdeményezte Dabas Város Önkormányzata a Gyóni Katolikus Egyházközséggel egyetértésben a szobor elkészítését. A búcsúi szentmisét követően Bisztrai Tibor, Laci bácsi unokaöccse idézte fel Bisztrai atya lelkiségét, az imádság erejébe vetett hitéről beszélt. Elmondta, hogy már gyermekkorában megnyilvánult mély hite, amikor beteg testvére mellett virrasztva imádkozva töltött egy éjszakát, majd testvére csodálatos módon gyógyulni kezdett.

Print Friendly, PDF & Email

A Magyar Honvédség toborzó napot tart 2020. július 22-én 9 órától Dabas-Sáriban, a Sári Zarándok- és Kulturális Központ épületében(2371 Da-bas-Sári, Mánteleki út 8.).

A toborzóiroda munkatársai fogják bemutatni az álláslehetőségeket, a különféle szolgálati formákat. A tájékoztató után lehetőség van a helyszínen jelentkezni, pszichológiai és orvosi alkalmassági vizsgálatot elvégezni, a belépéshez szükséges nyomtatványokat kitölteni.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzata nevében szeretettel és tisztelettel meghívom Önöket SEMMELWEIS-NAPI ÜNNEPSÉGÜNKRE, amelyet 2020. július 16-án (csütörtökön) 15.00 órától tartunk a Sári Zarándokház kertjében, rossz idő esetén a Zarándokház nagytermében.

Ünnepi műsort ad Janza Kata EMeRTon-díjas színésznő, musicalénekes.

Az ünnepség keretében adjuk át a Dabas Egészségügyéért Dr. Halász Géza-díjat.

Klemencz Györgyné             Kőszegi Zoltán
intézményvezető                    polgármester

Print Friendly, PDF & Email

Július 7-től újra várja a DABASI STRAND a fürdőzni vágyó vendégeit. Dabas-Gyóni Strand - Igazi nyári élmények, itthon, az egész családnak!

Nyitvatartás: június 7-től a hét minden napján 10.00 órától 19.00 óráig.

Az árak továbbra is változatlanok:
- felnőtt jegy: 1.200.- Ft/fő
- gyermek/diák jegy: 600.- Ft/fő
- családi jegy: 1.800.- Ft/család (2 felnőtt + 2 gyermek)
16 óra után a belépést fél áron biztosítják!

Print Friendly, PDF & Email

Szeretettel meghívjuk önt és kedves családját Bábel Antónia Janka útja című mesekönyvének bemutatójára.

Időpont: 2020. július 10., 17 óra
Helyszín: Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, 2370 Dabas, Szent István tér 2. - Metelka-terem
A bemutató vendége dr. Ablonczy László, a Gyermekszív Központ gyermekellátásért felelős orvosigazgatója, illetve dr. Somogyvári Zsolt, a Peter Cerny Alapítvány szakmai vezetője.

Print Friendly, PDF & Email

A Pest Megyei Kormányhivatal Dabasi Járási Hivatala munkatársakat keres gyámügyi szakterületre.

Munkavégzés helye: Dabasi Járási Hivatal, Dabas, Szent István tér 1/b.

Jelentkezés:
e-mailben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
telefonon: 06-29-561-217

Print Friendly, PDF & Email

Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a Képviselő-testület 6/2020 (II. 18) önkormányzati rendelet 3. §-a értelmében 2020. július 1. Köztisztviselők napja, munkaszüneti nap.

Ezen a napon a Polgármesteri hivatal zárva tart!
Megértésüket köszönjük!

Tisztelettel:
Rigóné dr. Roicsik Renáta,  jegyző

Print Friendly, PDF & Email

Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2020. június 30-án (kedden)  17 .00 órai kezdettel ülést tart,  MELYRE TISZTELETTEL MEGHÍVOM.

Az ülés helye:  Polgármesteri Hivatal III. emeleti tárgyaló (Dabas, Szent István tér l/b.)

A Gyóni Katolikus Egyházközség és Dabas Város Önkormányzata szeretettel meghív minden érdeklődőt a június 28-án tartandó búcsúi szentmisére, valamint Bisztrai László atya, Dabas díszpolgára mellszobrának felszentelésére.

Időpont: június 28. 11.00 óra
A szobrot felszenteli: Láng András prépost, kanonok, plébános
A szobor Gábor Emese alkotása

Print Friendly, PDF & Email

Az időszakosan, hirtelen, nagy mennyiségben lezúduló csapadék számos vízelvezetési problémára hívja fel az önkormányzat és a lakosság figyelmét.

A település számos közterületén nem folyik el a csapadékvíz, amelynek oka gyakran a csapadékvíz-elvezető árkok hiánya, gondozatlansága vagy annak elzáródása, esetleg rossz műszaki kialakítása. Jelentős problémát okoz az eredetileg mélyen fekvő ingatlanokon megrekedt belvíz, esővíz, az illegálisan csatornába kötött csapadékvíz-bevezetések. Nagyon sok ingatlan esetében pedig a csapadékvíz egyszerűen a közterületre került kivezetésre, rontva a közterületi utak műszaki állapotát.

Print Friendly, PDF & Email

A Gyóni Evangélikus Gyülekezet és Dabas Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és családját Gyóni Géza születésének 136. és halálának 103. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi istentiszteletre és az azt követő koszorúzásra a Luther Udvarba.

Időpont: június 21. vasárnap
10.00 óra istentisztelet
10.30 koszorúzás
Az eseményen közreműködnek a Gyóni Géza Általános Iskola diákjai és a Gyóni Géza Nyugdíjasklub tagjai.

Print Friendly, PDF & Email

Dabas városban 56 férőhelyes bölcsőde létesítése valósul meg, a VEKOP-6.1.1-15-PT1-2016-00050 azonosító számú pályázat keretében elnyert 584,71 MFt európai uniós támogatás segítségével.

Dabas Város Önkormányzata a „Kisgyermeket nevelő szülők munkavállalási aktivitásának növelése” című pályázati felhívásra 2016. május 30-án pályázatot nyújtott be „Bölcsőde létesítése Dabason” címmel, a 2370 Dabas, Parragh utca 30. szám alatti önkormányzati tulajdonú ingatlanon létesítendő bölcsőde megvalósítására. A sikeres pályázat Támogatási Szerződése 2017. augusztus 22-én került aláírásra.

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.