2021. április 14. szerda
Tibor
Holnap: Anasztázia, Tas napja lesz

Archív híreink 2020

Rendőrségi tájékoztató

Nem hallgatta sokáig - elfogták a rendőrök

A dabasi zsaruk őrizetbe vették azt a 18 éves férfit, aki a gyanú szerint Örkényben vett el egy hangszórót egy 14 éves fiútól. A nyomozás során kiderült, társával több lopás is a számlájára írható.

 

Ahogy meghallotta a zenét, azonnal útját állta a sértettnek a fiatal férfi 2020. október 23-án este az örkényi vasútállomáson. A 14 éves fiúnál lévő hangszórót követelte, aki ennek nem tett eleget, ezért támadója a zsebéből előrántott egy kést. Miközben kinyitotta a bicskát, azzal fenyegetőzött, hogy összeszurkálja, ha nem engedelmeskedik.

A fiú próbált elfutni, támadója azonban a nyomába eredt, és hamar utolérte. A megrémült fiúra újra kést szegezett, aki ennek hatására odaadta a hangszórót, és elmenekült a helyszínről.

A rendőrök szemlét tartottak, adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak ki. Rövid időn belül azonosították B. Józsefet, akiről időközben kiderült, társával B. Ferenccel korábban már több betörést is elkövettek. A zsaruk november 2-án Dabason mindkét férfit elfogták, akiket előállítottak és kihallgattak. A gyanúsítottak a rájuk rótt bűncselekmények elkövetését elismerték, és elmondták, a betörések alkalmával kisállatot, szerszámokat, fagyasztott húst, laminált járólapot és kerékpárokat is elloptak, melyek egy részét elfogyasztották vagy adott esetben pénzzé tették.

A Dabasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya B. Ferenccel szemben többrendbeli lopás bűntettének, B. Józseffel szemben rablás bűntettének és többrendbeli lopás bűntettének gyanúja miatt  – őrizetbe vételük mellett  – folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezték letartóztatásukat.

Forrás: http://www.police.hu

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.