Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 29. péntek
Auguszta
Holnap: Zalán napja lesz

Archív híreink 2019

XIV. Rétes-utca és Halászléfőző fesztivál

“A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása” - Morus Tamás

Őseinktől örökölt hagyományaink, tudásunk olyan kincs, amit kötelességünk megőrizni és átadni a következő generációknak. Kitűnő alkalom erre a már 14 éve megrendezésre kerülő sári Rétes-utca Fesztivál, ahol a legkülönbözőbb generációk mutatják be néptánc és népzene tudásukat, ahol családok, barátok fognak össze, hogy évről évre megsüssék a dédszülőktől megörökölt receptek alapján készülő híres rétest. A közönség szavazatai alapján idén a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata vitte el a pálmát, a zsűri pedig a Csernák család csapatát díjazta.

Idén először a korábbi hagyományt felelevenítve, a MALÉV Horgászegyesült szervezésében Halászléfőző verseny is csatlakozott ehhez a naphoz. A jó hangulatú rendezvényen nagyszerű halászlevek készültek, és mindenki egyetértett, jövőre újra helyet kér magának az esemény a rétesutcában.

Kora este élő koncertet adott napjaink egyik feltörekvő zenekara a Soulwave, őket követte a színpadon Rakonczai Imre, aki egy szál zongorával is megtáncoltatta az utca népét. A látványos tűzijáték után a hagyományokhoz híven utcabállal zárult a rendezvény, amihez a Hawer Band szolgáltatta a zenét.

Köszönjük a vállalkozásoknak, hogy támogatták a rendezvényt!
Támogatóink: Dabas Food Kft., OBO BettermannHungary Kft., TESZ-97 Kft., DAKÖV Kft., Woy-Bau Kft., Metál 99 Kft., Vitafort Zrt., Meleghegyi és Társa Kft., Hungaro Pasta, Mosch Service Vadkerti Autójavító Kft., Gugyerás Bolt, K-elme Kft., MALÉV HE

Karlik Dóra

A rendezvényről készült felvételek megtekinthetőek a képgalériánkban ide kattintva.

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.