2018. november 16. péntek
Ödön, Edmond
Holnap: Hortenzia, Gergő napja lesz

Kitüntetettek

Yellow Divatstúdió

Az Őrhegyi házaspár közös munkájának, kitartásának és kreativitásának eredménye ez a prosperáló vállalkozás, amelynek fő támasza segítője mindig Őrhegyi István volt. A vállalkozás lelke azonban Őrhegyiné Kovács Zsuzsnna. Több mint 20 éve tervez és készít ruhákat. 1978-ban a nyolcadik osztály elvégzése után Budapestre került és a Vámos Ilona Szakmunkás Képző Intézetben folytatta tanulmányait.

 

1981-ben szerezett francia női szabó bizonyítványt. Az érettségi után, több munkahelyen is dolgozott.
Minden helyen sok tapasztalattal gazdagodott bepillantást nyert a szakma rejtelmeibe. Dolgozott mérték utáni szabóságon, menyasszonyi ruha szalonban, divatáru készítőnél, játék és ajándékgyártó kisiparosnál.

2000-ben miután Középfokú Kereskedelmi és Üzletvezetői végzettséget szerzett, indította el saját vállalkozását Yellow Divat Stúdió néven. Eleinte csak ruhákat varrt, majd később a hozzájuk való méterárut és kiegészítőket is beszerezte, ezzel bővítette a választékot.

Régi álma vált valóra, amikor 2007-ben divattervezést tanult a Jarenker Kft Divat és Stílus tervezői szakán. Divattervezői képesítés után a stylist vizsgát is letette. Mára az egyedi ruha készítés mellett jelmeztervezéssel és színpadi ruhák varrásával is foglalkozik.

AZ Őrhegyi házaspárnak gyermeke van, egy 20 éves fiú és egy 16 éves lány.


Képanyagok a díjátadásról

 

 

Print Friendly, PDF & Email

VÁROSHÁZA

hivatal01

Elérhetőségek:

Postacím:
2370 Dabas
Szent István tér 1/B.

Telefon:
29/561-201
Fax:
29/561-291
E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13-16
Szerda: 8-16
Péntek: 8-12

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.
BŐVEBBEN ELFOGADOM