2019. szeptember 16. hétfő
Edit, Ditta, Ludmilla
Az Ózon Világnapja
Holnap: Zsófia, Hildegárd napja lesz

Kitüntetettek

Kovács Éva

Kovács Éva az erdélyi Székelyudvarhelyen született, nagyon fiatalon, még általános iskolás első osztályosként kezdett el hegedülni tanulni. A Székelyudvarhelyi Zeneiskola hegedű szakát szülei bíztatására végezte el eredményesen, majd ezt követően a kolozsvári Zenelíceum Mélyhegedű szakán tanult, ahol megerősödött benne a zeneművészet iránti elköteleződése. 1983-1987 között a „G. Dima „ Zeneművészeti Főiskolán tanult Kolozsvárott, ahol Mélyhegedű-művész, tanár diplomát szerzett. Azt követően egy Bukarest melletti Filharmonikus Zenekarban kezdett el dolgozni, majd két év elteltével, 1989-ben áttelepült Magyarországra. Még ebben az évben a Sugár Rezső Zeneiskolában helyezkedett el, mint zongora és szolfézs-zeneelméleti oktató, majd az intézmény hegedű és kamarazene tanára lett.

 
A Sugár Rezső Zeneiskolában eltöltött évek során több intézményben is tevékenykedett. 1989-1995 között a Honvéd Művész Együttes Szimfonikus Zenekarában brácsa szólamvezető volt, 1996-1997-ben a Magyar Állami Operaház zenekarának zenésze a brácsa szólam tagja, majd 1997-1998 között a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola brácsa-és mélyhegedű tanára volt. Ezt követően két évet tanított a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti karán, valamint az Újpesti Erkel Gyula Zeneiskolában.

A Múzsák Alapfokú Művészeti Iskola egyik alapító pedagógusa, kezdetektől a zenei tanszak vezetője, majd 2007-től az intézmény igazgatóhelyettese, 2008-tól igazgatója. Az intézményvezetői feladatok ellátása mellett folyamatosan képzete magát, 2010-ben közoktatás vezetői végzettséget, majd 2014-ben tanfelügyeleti, pedagógusminősítési szakértői végzettséget is szerzett.
 
Eddigi művészi pályafutása során a világ számos országában felléphetett már, játszott az Amerikai Egyesült Államok, Spanyolország, Hollandia, Németország, Svájc, Görögország, Olaszország, sőt Korea koncerttermeiben.  Zenepedagógusként sok száz tanítványával ismertette meg, szerettette meg és mélyítette el a hangszerek, a zene, különösen is a komolyzene iránti fogékonyságot. Zenetanári, kultúraközvetítő munkásságával sokat tett Dabas város kulturális életének fejlesztéséért, iskolája művészeti programjai, versenyei, továbbképzései a térségben is meghatározó események. Iskolája növendékei a városi kulturális és közösségi élet résztvevői, megannyi kulturális esemény művészeti programjának megálmodója, szervezője.
 
30 évvel ezelőtt, éppen abban az évben kezdte el munkásságát településünk zeneművészeti képzésében, amikor Dabas városi rangot kapott. Az azóta eltelt három évtizedben szűkebb pátriája hűséges polgáraként példamutatóan szolgálja a közösséget, a kulturális élet folyamatos fejlődését, amelyet önkormányzatunk idén a dabas Kultúrájáért Karacsné Takács Éva díj adományozásával is szeretne megköszönni.
 
A díjátadásról készült fényképek megtekinthetőek képgalériánkban ide kattintva.
Print Friendly, PDF & Email

VÁROSHÁZA

hivatal01

Elérhetőségek:

Postacím:
2370 Dabas
Szent István tér 1/B.

Telefon:
29/561-201
Fax:
29/561-291
E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13-16
Szerda: 8-16
Péntek: 8-12

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.
BŐVEBBEN ELFOGADOM