Dr. Szabó József János

Nyomtatás

Dr. Szabó József János hadtörténész 1953-ban született a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Csahocon. A Kossuth Lajos Katonai Főiskolán gépesített lövész – általános iskolai nevelőtanár szakon, majd a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán történelem – népművelés szakos szerzett végzettséget.

A Zrínyi Miklós Katonai Akadémián hadműveleti minősítésű összfegyvernemi tiszti, majd az ELTE, bölcsésztudományi karán történelem kiegészítő szakon szerzett diplomát. A hadtudomány kandidátusa, disszertációjának témája „A magyar katonai gondolkodás fő vonásai az első világháborút megelőző időszakban”.

2007-ig dolgozott hivatásos katonaként, nyugállományba vonulását követően is kutat és folyamatosan publikál.
Tudományos kutatásainak három fő témája:
- a XX. század ország erődítései
- a Keleti-Kárpátokban, Kárpátalján, Észak Erdély területén és a Felvidéken a magyar csapatok által folytatott hadműveletek a második világháború idején
- a magyarországi sorozású alakulatok harcainak tapasztalatai az első világháborúban.

Hadtörténészként több mint egy évtizede kutatja Európa XX. századi ország erődítéseit. Feltárta a Keleti-Kárpátokban a két világháború között kiépített magyar erődrendszert az Árpád-vonalat, az erről írt könyve több nyelven is megjelent és a Sorbonne Egyetemen tananyagként használják.

Számos világháborús témájában írt kötet szerzője, társszerzője.

Több, mint tíz éve, 2006 óta él városunkban. Tanár úr Dabasra kerülését követően azonnal beilleszkedett a helyi közösségbe. Óraadóként évekig dolgozott a sári és a gyóni általános iskolákban, emellett bekapcsolódott a Kovács Sámuel Tüzércsapat hagyományőrző tevékenységébe. Az iskolákban katonai hagyományőrző szakköröket szervezett, diákjai számos nemzeti ünnep, emléknap alkalmával járultak hozzá programjaink színvonalas megvalósításához. Megannyi rendkívüli történelemórán, előadáson, történelmi megemlékezésen hallhattuk ünnepi megemlékező beszédeit. Feleségével nem csak unkáikra szánnak sok és minőségi időt, hanem a helyi közösségre is, tagjai a többszörös "Aranypáva díjas" Bazsalicska citerazenekarnak. Sokszínű egyéniség, tagja az ÁSZ Színpad műkedvelő színjátszó körnek, legutóbb az Indul a bakterház című darabban láthattuk alakítását.
2016-ban a gyóni Zlinszky család jóvoltából Dabasra került, a mai kiállításon megtekinthető Sternegg-gyűjtemény áttekintését és feldolgozását első felkérésünkre önzetlenül elvállalta. A Gyóni Géza Emlékév meghirdetésekor bemutatott Bató József kamara-kiállításra is ő tett javaslatot, illetve a ma látható tárlat szakszerű összeállításában is mindvégig segítségünkre volt.
2014-ben Pro Urbe díjat vehetett át a várossá válás 25. éves évfordulója alkalmából.

A képviselő-testület a tudományos ismeretterjesztésben, a történelmi múlt feltárásában és megismertetésében Dabason végzett egy évtizedes, áldozatos, önzetlen tevékenységét ismeri el a Dabas Város Kultúrájáért Karacsné Takács Éva-díjjal.


A díjátadásról készült fényképek megtekinthetőek képgalériánkban ide kattintva.

 

Print Friendly, PDF & Email