2018. november 16. péntek
Ödön, Edmond
Holnap: Hortenzia, Gergő napja lesz

Kitüntetettek

Weisz Kft.

A céget egy testvérpár vezeti Weisz Lajos és Weisz Anita. A cég alapítói a Weisz házaspár, néhai Weisz Lajos és felesége Weisz Lajosné. Néhai Weisz Lajos 1993-ban kezdte meg igen szerény körülmények között saját családi háza melléképületében az első műanyag termékek gyártását. Gépész végzettséggel rendelkezve szakértelmét és leleményességét kamatoztatva, éjszakákat átdolgozva és átelmélkedve építette meg első saját gépét, majd később bővítette gépparkját.

Kinőve a család melléképületeit, épületet bérelt, majd 1997-ben telephelyet vásárolt. Ekkor már a család mellett új munkatársak is bővítették "családi vállalkozásunkat". A sári ipari területen fekvő egykori TMK műhely bővítésébe kezdett. Ekkor a termékek köre főként a kiskereskedelmi háztartási vegyipar és kozmetikumok körére korlátozódott polietilén alapanyagokból.

Tragikus és hirtelen halála után vette fel a cég a Weisz Kft. nevet és fiú, ifj. Weisz Lajos vezetésével folytatta az alapító megkezdett munkáját. Lajos édesapjától elsajátított műszaki érzékkel sikeresen irányította tovább a céget. A tulajdonosi kört bővítette még édesanyja Weisz Lajosné és húga Weisz Anita. Jelenleg a Weisz testvérpár irányítja a vállalkozást.
2010 óta jelentős és látványos változásokon ment keresztül mind a termék paletta, mind a telephely megjelenése.
Beszállítói az élelmiszeripar mellett, gyógyszeripari, kozmetikai- és vegyipari vállalatoknak is. Európán belül szállítják termékeinket Romániába, Olaszországba, Spanyolországba.

Jelenleg 17 korszerű berendezéssel gyártják termékeinket. Cégük 13 alkalmazottjával a családias vállalkozás hangulatát megtartva igyekszik megőrizni piaci stabilitását és megfelelni az új kihívásoknak. A tulajdonosok fontosnak tartják, hogy az édesapa által megálmodott vállalkozás büszke maradhasson mindig nevére, a Weisz Kft.-re.


A díjátadásról készült felvételek megtekinthetőek képgalériánkban ide kattintva.

 

Print Friendly, PDF & Email

VÁROSHÁZA

hivatal01

Elérhetőségek:

Postacím:
2370 Dabas
Szent István tér 1/B.

Telefon:
29/561-201
Fax:
29/561-291
E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13-16
Szerda: 8-16
Péntek: 8-12

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.
BŐVEBBEN ELFOGADOM