2018. november 16. péntek
Ödön, Edmond
Holnap: Hortenzia, Gergő napja lesz

Kitüntetettek

Az Év Kulturális Eseménye Dabason díj 2014.

A rangos elismerést egy olyan esemény kapta meg, amely a Tisztelet és Megbecsülés Évének egyik legmeghatározóbb eseménye volt. Kulturális jelentősége, történelmi évfordulóhoz, híres történelmi személyiséghez való kötődése miatt is kiemelkedő. Az esemény megvalósítása jelentős összefogással történt, amelyben minden résztvevő szakmailag kiemelkedőt alkotott.

Az esemény, amelyet a képviselő-testület 2014-ben jutalmazott a Kossuth-síremlékavató ünnepség, amelyet Kossuth László halálának 175. évfordulója alkalmából, az alsódabasi református temető helyreállítását követően 2014. október 10-én valósítottunk meg. Az emlékhely megtervezése három építész munkáját dicséri, Ligetvári István mellett Kovács Zoltán és Kántor Csaba építészek is kivették a részüket a tervezési munkálatokból. Az eseményen a protestáns egyházak vezetői mellett jelen voltak határon túlról, az elszakított területekről érkezett testvéreink is, akik egy-egy marék földet szórtak az emlékmű talapzatára.

A díjat mindazok a személyek vehetik át, akik az avatóünnepség megvalósításában részt vettek:
Ligetvári István építész, a kegyeleti park tervezője
Kapui Ágota, Kabinetiroda vezető, az avatóünnepség műsorának összeállítója
Papst József, hagyományőrző, aki a résztvevő, közreműködő közel ötven 48-as honvéd Dabasra szervezésén fáradozott
A leleplezésnél közreműködő négy dabasi fiatal hölgy: Mész Adrienn, Kőszegi Blanka Zoé, Feth Szandra és Kuli Dorka
A szervezőmunkában oroszlánrészt vállalt a Polgármesteri Kabinetiroda három munkatársa Bálint Katalin, Gogolák Mariann és Feldman László aki az esemény műsorvezetője is volt egyben.


A díjátadásról készült felvételek megtekinthetőek képgalériánkban ide kattintva.

 

 

Print Friendly, PDF & Email

VÁROSHÁZA

hivatal01

Elérhetőségek:

Postacím:
2370 Dabas
Szent István tér 1/B.

Telefon:
29/561-201
Fax:
29/561-291
E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13-16
Szerda: 8-16
Péntek: 8-12

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.
BŐVEBBEN ELFOGADOM