Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
Holnap: Auguszta napja lesz

Kitüntetettek

Pelikán Petra

Pelikán Petra a Gyóni Géza Általános Iskola 2012-l3-as tanévének meghatározó 8. a osztályos diákja volt.
Tanulmányi eredménye kitűnő, eddig összesen 1 jó érdemjegy szerepelt év végi bizonyítványában, a többi természetesen példás volt. Ehhez a kitűnő tanulmányi eredményéhez társul példás magatartása és szorgalma, amelynek következtében a tanév végén többször is nevelőtestületi dicséretben részesült.

Petra határozott célokkal rendelkezik, feladatait lelkiismeretesen, nagy odafigyeléssel végzi. A tanítási órákra mindig jól felkészül, szorgalmával, aktivitásával segíti az iskolai munkát. Jó ötleteivel és azok ügyes megvalósításával hozzájárul a közösség erősítéséhez, alakításához. Játékos vetélkedők, farsangi műsorszámok kitalálója, tehetséges szervezője és rendezője egyben. Diáktársai hallgatnak szavára, bátran, de tapintatosan nyilvánít véleményt. Társaival. tanáraival szemben tisztelettudó. Megértő türelemmel segít a többieknek.

Érdeklődési körének középpontjában a sport áll, amelyre szabadidejének jelentős részét áldozza. Petra óvodás korában kezdett el sportolni, azóta is rendszeresen jár edzésekre. Kitartó szorgalommal és példamutató magatartással végzi munkáját; amelynek köszönhetően kimagasló eredményeket ért el a Magyar Fitnesz Szövetség által rendezett országos Fit-Kid versenyeken. Tehetségét, ügyességét a városi rendezvényeken már többször is megcsodálhattuk.

Tanulmányi eredményével és kimagasló sportteljesítményével tanév végén már többször megkapta a Gyóni Géza Általános Iskola ,,Jó tanuló, jó sportoló díját,,.  Az általános iskolai tanulmányainak megkoronázásaként az iskola legrangosabb elismerésében részesült megkapta a Gyóni Géza-díjat.

Petra precíz, pontos, megbízható' kreatív' az iskolában és a Top Fitness Sportegyesületben egyaránt. Mindezeket figyelembe véve az Év Dabasi Diákja Díj odaítélésével, a Képviselő Testület Petra személyével megfelelő mintát állít az iskolatársak és a dabasi fiatalok elé egyaránt.


Képanyagok a díjátadásról

 

Print Friendly, PDF & Email

VÁROSHÁZA

hivatal01

Elérhetőségek:

Postacím:
2370 Dabas
Szent István tér 1/B.

Telefon:
29/561-201

E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13.00-16.00 óráig
Szerda: 8.00-12.00 óráig,
és 13.00-16.00 óráig
Péntek: 08:00 – 12:00

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.