2018. november 16. péntek
Ödön, Edmond
Holnap: Hortenzia, Gergő napja lesz

Kitüntetettek

Majorné Koczkás Zsuzsanna

1981-ben szerzett felsőfokú óvodapedagógusi végzettséget Kecskeméten.
Kezdő éveit az akkori lakóhelyéhez közel, Diósdon töltötte, majd több éves gyakorlatot egy budapesti gyakorló óvodában szerzett, melyet későbbi munkahelyén kamatoztatni tudott. 1997 januárjától dolgozik Gyónon. Rövid idő alatt megszerették kollégái, elismerték szakmai tudását, bátran kértek tőle tanácsokat. Hamar munkaközösség-vezetővé választották. 2000 szeptemberétől felkérésre elvállalta a vezetőhelyettesi teendőket.

Az intézmény szakmai irányítójaként tevékenyen vesz részt minden olyan dokumentum kidolgozásában, mely a haladást, a magas szintű minőségi munkavégzést szolgálta. A helyi óvodai program kidolgozásánál konstruktív javaslatokat tett annak érdekében, hogy óvodai programunk a helyi sajátosságokat is figyelembe véve a legjobb legyen az oda járó gyerekek számára.

Nemcsak a kötelező továbbképzéseken vett részt, elsőként érdeklődött az új pedagógiai módszereket bemutató tanfolyamok iránt. Csoportvezető óvónőként, minden lehetőséget megragad, hogy a képességeinek megfelelő felkészítést kapja meg minden kisgyermek. A szülők is elismerik munkáját, egyre többen kérik beiratkozáskor abba a csoportba gyermeküket, ahol ő dolgozik.

(Hizsnyai Péterné intézményvezető jellemzése alapján)


Képanyagok a díjátadásról

 

Print Friendly, PDF & Email

VÁROSHÁZA

hivatal01

Elérhetőségek:

Postacím:
2370 Dabas
Szent István tér 1/B.

Telefon:
29/561-201
Fax:
29/561-291
E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13-16
Szerda: 8-16
Péntek: 8-12

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.
BŐVEBBEN ELFOGADOM