2018. szeptember 20. csütörtök
Friderika
Holnap: Máté, Mirella napja lesz

Kitüntetettek

Padlás- c. musical

Az Év kulturális eseménye 2011-ben a Padlás- c. musical. A Zentai Színtársulat 1990-ben jött létre, s az együttes hamarosan gyűjtőfogalma lett a színházi kísérletezésnek és műhelymunkának. Ennek a két évtized alatt fokozatosan kialakult egy 20–30 főből, főleg középiskolás diákból álló élgárda.

Ifjúsági színházi központként vallják a játék komolyságát és őszinteségét, céljuk pedig a szép magyar beszéd, az olvasóvá nevelés, a nemes irodalmi élményeken való nevelődés, a mozgás és mozdulatok kultúrája; másrészt a színpadhoz és a szerepléshez való szoktatás, valamint a Délvidéken élők sorskérdéseinek színpadi megfogalmazása.

A diákszínjátszók közül a kezdetek óta már többen elvégezték a Színművészeti Akadémiát és jelenleg Újvidéken, Zentán, Szabadkán, vagy éppen Budapest valamelyik színházában tevékenykednek, mint színészek, de vannak innen kikerült dramaturgok, rendezők, díszlettervezők is.

A Zentai Színtársulat számos rangos díjban részesült az elmúlt húsz évben. A legnagyobb elismerést 2006-ban érte el, amikor egy előadásával szerbiai országos első díjat nyert, amit se addig, se azóta egyetlen magyar előadásnak, egyetlen magyar nyelven játszó társulatnak sem sikerült.

A Padlás rendezője MÁCSAI Endre, a darab elnyert díjai:

  • A Középiskolások Szín- és Filmművészeti Vetélkedőjén: A legjobb előadás: A Padlás, a Legjobb női főszereplő (megosztott díj): Surányi Emese és Molnár Gábor Nóra, Legjobb női mellékszereplő: Kanyó Fruzsina, a Legjobb férfi mellékszereplő: Katona Gábor lett. Tanyaszínház különdíj: Verebes Judit
  • A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XVI. Találkozóján: Bambach Róbert-díjat nyertek a legjobb alternatív vagy új formákat kereső előadásért.  A Forum Könyvkiadó Intézet különdíját Surányi Emese kapta. A gyermekzsűri díját valamint a szabadkai Népszínház különdíját, amely vendégszereplést jelent, szintén ez az előadás nyerte el.



Képanyagok a díjátadásról

 

Print Friendly, PDF & Email

VÁROSHÁZA

hivatal01

Elérhetőségek:

Postacím:
2370 Dabas
Szent István tér 1/B.

Telefon:
29/561-201
Fax:
29/561-291
E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13-16
Szerda: 8-16
Péntek: 8-12

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.
BŐVEBBEN ELFOGADOM