2018. július 16. hétfő
Valter
Holnap: Endre, Elek, Dzsesszika napja lesz

Kitüntetettek

Sikari József

Sikari József olyan ember, aki tiszteli a természetet és az épített környezetet, annak értékeit óvja, szívügyének tekinti gondozását, rendben tartását. Sok-sok éve ő és a családja tartja rendben Mánteleken a Mária-szobrot és a Kápolnát, illetve a környékét, amely nem csak a vallást gyakorló sári lakosoknak, hanem az arra kirándulóknak is fontos helyszín. A szép és rendezett Sári templomkert is az ő munkáját dicséri.

Az ő feladata a parkosítás, fűnyírás, télen a hóeltakarítás, a buszmegálló rendben tartása is. Nem véletlen, hogy ennyire fontos számára a szép környezet, hiszen hivatásszerűen foglalkozik virágokkal. Mezőgazdasági vállalkozó, több holdon virágokat termel. Abban is példát mutat másoknak, hogy földjén is mindig rendet tart, nem hagyja elgazosodni. Példás módon gazdálkodik. A földje környékét is rendben tartja. Nagy gondot fordít arra, hogy környezetét ne szennyezze olyan vegyszerekkel, amelyek a természetre káros hatással lennének.

Sikari Józsefet gyökerei Sárihoz kötik, ott született, ott járt iskolába. Azzal, hogy a Mánteleki út mellett lévő kápolnát gondozza, egy családi hagyományt visz tovább. Régóta, már 50 éve a Sikari család egyik tagja, Sikari Miklós gondozta, ápolta ezt a környezetet. Miklós bácsi idős korára való tekintettel Sikari József segített neki, majd halála után ő és családja vette át ezt a nemes feladatot, aminek már 10 esztendeje.

Az ünnepekre, az Anyák-napi és a szeptemberi Mária-körmenetre méltóképpen díszíti fel a kápolnát és környékét, s mindezt szívvel-lélekkel teszi. A templomba a húsvéti ünnepekre is ő készíti a virágdíszítést, a lourdes-i barlang díszítését, karácsonyra pedig a betlehemi jászlat és a karácsonyfát díszíti fel.

 

Print Friendly, PDF & Email

VÁROSHÁZA

hivatal01

Elérhetőségek:

Postacím:
2370 Dabas
Szent István tér 1/B.

Telefon:
29/561-201
Fax:
29/561-291
E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13-16
Szerda: 8-16
Péntek: 8-12

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.
BŐVEBBEN ELFOGADOM