A Kamlah-házaspár képzőművészeti tevékenysége

Elöljáróban

A világhírű Müncheni Képzőművészeti Akadémiát 211 éve, 1808. május 13-án alapították. Működése meghatározó befolyást gyakorolt a magyar művészeti életre is, hiszen hazai művészeink százai képezték itt magukat (néhányan pedig még oktatóként is gyarapították az alma mater hírnevét). Benczúr Gyula, Csók István, Ferenczy Károly, Feszty Árpád, Hollósy Simon, Iványi Grünwald Béla, László Fülöp, Mednyánszky László, Munkácsy Mihály, Székely Bertalan, Szinyei Merse Pál, Vaszary János. Elképesztő ez a névsor pusztán a legnagyobbak közül válogatva is, mely jól érzékelteti, hogy a müncheni akadémia magyar vonatkozásait nagyságrendileg csak kötetekben lehet mérni. Áttételes dabasi vonatkozás, hogy a köröstarcsai születésű és pályájával Békés megyéhez kötődő Szakál Albert (1829-1909) festőművész, akinek az édesanyja dabasi Halász Zsuzsanna volt, 1858-tól szintén itt tanult. Ugyanakkor a bronzkórban, fájdalmasan fiatalon elhunyt, nagytehetségű alsódabasi Domián Árpád (1909-1939) festőművész nem itt, hanem Párizsban végezte külhoni tanulmányait.

Életutak, találkozás

Kamlah Frigyes és felesége, Back Mária a XX. század kényszereinek poklában a megszokottól abszolút eltérő művészi utat jártak be, látásmódjuk, gondolkodásuk, döntéseik is egyediek, sajátosak voltak. Életükben a döntő fordulat éppen a müncheni akadémián történt 1928-ban, ahol csoporttársként találkoztak és kölcsönös vonzalom alakult ki közöttük.
 
Fritz Kamlah 1905. augusztus 19-én született Münchenben. Négyen voltak testvérek, egy leány és három fiú. Famíliájában tradíciónak számított a festészet, hiszen az édesapja és a nagyapja is jó nevű művész volt. Olyannyira, hogy édesapját még az uralkodói házban is számon tartották, mint azt egy mai napig őrzött 1899. júniusi meghívó tanúsítja. Alig volt hároméves, amikor édesapjuk idejekorán meghalt, így a négy gyermek felnevelésének minden terhe édesanyjukra hárult. Bár az alapokat, gyakorlati fogásokat az édesapjától nem tudta átvenni, a húszas éveiben így is nyilvánvalóvá vált, hogy a művészi tehetséget ő örökölte a családban. 1928-ban pedig minden bátorságát és addigi munkái legjavát összeszedve felvételre jelentkezett a helyi Képzőművészeti Akadémián.  

Back Mária 1903. október 20-án, családja harmadik gyermekeként született Szegeden. Szülei bégavári Back Bernát (1871-1953) és buziási Eisenstädter Erzsébet (1880-1954), testvérei Károly (1900-1979), Katalin (1902-1978, Szepessy-Schaurek Ottmárné) és Ottó (1908-1934). Back Bernát kora meghatározó üzletembere, a hazai malomipar prominens személyisége, politikus, műgyűjtő, Szeged város mecénása volt, családja kivételes anyagi körülmények között élt. Back Mária az 1920-es évek második felében sportteljesítményével érdemelte ki a tudósítók figyelmét, főként a szegedi négyes evezőscsapat tagjaként, de kitűnően lovagolt és a vadászatban is az élen járt. Egyiptomi, párizsi utak, tanulmányok után lett a Képzőművészeti Akadémia hallgatója. Művészeti tevékenységéről, képességeiről nem írtak a lapok. Érdeklődésének kialakulásában meghatározó szerepet játszhatott, hogy édesapja a nemzetközi műkincs kereskedelemben is számon tartott gyűjtő volt kiváló kapcsolatokkal, továbbá a kortárs hazai képzőművészeket is támogatta, s így kivételes művészi értéket képviselő alkotókra és alkotásokra volt rálátása.    

A két festőművész-hallgató szerelméből 1932. augusztus 15-én házasság lett, majd 1933. április 7-én megszületett első gyermekük, Anna. Mint azt későbbi életpályájuk igazolta, frigyük az élet alapértékeiről vallott nézeteik azonosságán alapult. Művészeti kérdésekben is egyetértettek minden lényeges dologban. Fontos volt számukra a művészetük függetlensége és szabadsága.

Gyónra költözés, megélhetés és alkotás

Pályájuk indításához és kibontakozásához ideális helyszín lett volna München és Németország, de ez Hitler hatalomra kerülése, az ordas eszmék rohamos térnyerése miatt nem volt lehetséges. Mária édesapja, Back Bernát mentességében és befolyásában bízva 1934-ben Magyarországra, Gyónra költöztek és a Halász Zoltán kúriában telepedtek le. Itt teljesedett ki a család Katalinnal (1935) és Jánossal (1941), megélhetésüket üvegházi zöldségtermelésre alapozták. Függetlenségüket a művészetben továbbra is őrizték, kizárólag a saját kedvtelésükre alkottak, kiállításokra és értékesítésre nem. A gazdálkodás rengeteg munkával járt, de az igazi megpróbáltatást a XX. század még címszavakban is elborzasztó őrültségei jelentették: a II. világháború, a magyarországi németek kitelepítése, a kuláklista, a beszolgáltatás és a kolhozosítás. Alkotásra kevés idejük maradt, de amikor úgymond mindenből elegük volt, akkor rajzoltak, festettek, a művészetbe menekültek. Gyermekeik visszaemlékezése szerint csendéletek, tájképek, portrék születtek a kezük nyomán. A műveket nem látták el szignóval, így a megmaradt grafikák, festmények alkotó szerinti beazonosítása szinte megoldhatatlan feladat. A családtagok az aprólékosabban kidolgozott munkákat általában édesanyjuknak tulajdonítják, illetve egyes esetekben személyes emlékeikre is támaszkodnak. A portrékhoz ők is modellt álltak, amiért pénzbeli „fizetség” járt. Segítségüknek köszönhetően az előterjesztéshez 5 csendéletet tudunk csatolni, melyek a színek és formák harmonikus alkalmazását, magabiztos ecsetkezelést tanúsítanak, visszaadják, hogy alkotóik tanult művészek voltak. Miután kiállításokon nem szerepeltek, így művészetkritikusok megállapításaira nem támaszkodhatunk. Ugyanakkor az egykori müncheni iskolatársaktól, már befutott művészektől származó vélemények szerint Fritz Kamlah az évfolyam legtehetségesebb hallgatóinak egyike volt.

Kamlah Frigyes művészeti kvalitásaival is összefüggésbe hozható, hogy 1949 augusztusában, a legendás Ludas Matyi című film gyóni forgatásán nagyon megtisztelő kerttervező-kertépítő feladatot kapott, ugyanis mindössze szóbeli instrukciók alapján a főhelyszín, a Halász Móricz kúria külső kerti díszítését, parkosítását, növényzetét kellett megterveznie és összeállítania. Munkájával annyira elégedettek voltak, hogy később a zuglói stúdiófelvételek készítésekor is ő kapta a megbízást.
    
A gyóni kertészetet üzemeltető festőművész házaspár földi pályája 1970-ben ért véget. Kamlah Frigyes október 26-án hunyt el, felesége két nappal később követte őt, a gyóni temető közös sírjában nyugosznak, a halál sem volt képes elválasztani őket.
Életútjuk, pályafutásuk egyedi adaléka, kuriózuma a dabasi kulturális örökségnek, egyben jelentős gyarapítója településünk értéktárának is.

Bibliográfia

Somogyi Miklós: Magyarok a Müncheni Képzőművészeti Akadémián. Művészet 1912/5; pp. 178-188.

Gulyás Gizella: A müncheni Képzőművészeti Akadémia és művészképzésünk 1809—1945. Hungarológiai Közlemények 1976. 26-27. szám; pp. 75-87.

Hamvay Péter: A honi festészet Münchenben született. Népszava 2009. október 6; p. 6.

Szalontai: Egy város tanítványai. München és a magyar művészet. Új Ember 2009. október 11; p. 12.

Wagner István: Kétszáz éves a müncheni akadémia. Barátság 2009/6; pp. 6294-6295.

Valentyik Ferenc:
- Back Bernát életútjának gyóni időszakáról. Dabasi Újság 2017. április; p. 22.
- Festőművész a kuláklistán. Kamlah Frigyes emlékére. Dabasi Újság 2019. február; pp. 20-21.

Verő Mária: Back Bernát, gyűjtő és mecénás. Ars Hungarica 2017/1; pp. 87-113.

Összeállította: Valentyik Ferenc