2019. május 22. szerda
Júlia, Rita
Holnap: Dezső napja lesz

TÉB nyilvántartás

Halász Péter és Halász Zsigmond katonai pályafutása

INFORMÁCIÓK Halász Péter és Halász Zsigmond katonai pályafutása
Javaslati adatlap: letöltés
Jegyzőkönyv: letöltés
TÉB határozata:
Pest Megyei Értéktár Bizottság határozata:
Pest Megyei Értéktár nyilvántartása:
Javaslattevők: Valentyik Ferenc
Felvétel ideje: 2019.02.05.
Megyei értéktárba továbbítva:
Kategória:  Kulturális örökség
Megyei Értéktár döntése:

Halász Péter és Halász Zsigmond katonai pályafutása

A Magyar Huszár hungarikum volta ma már köztudott. A 2017-ben elfogadott, több évszázados szimbólumrendszer sok Pestvármegyei katona vitézségét is magába foglalja. A legjobb példák közé tartozik dabasi Halász Péter (1676-1741) kuruc ezredes és fia, Halász Zsigmond (1717-1792) katonai pályája, akik a magyar könnyűlovasság fénykorának kezdetén, a XVIII. században gyarapították katonáink dicsőségét. Ebben az időszakban Európa szerte nagy elismertséget szerzett a magyar könnyűlovasság harcmodora és taktikája, és valamennyi európai nagyhatalom a magyar minta szerint szervezte meg saját könnyűlovas fegyvernemét.

Dabasi Halász Péter: Rákóczi hadnagyából Pest vármegye katonája

A szarvasmarha és gabonakereskedelemmel jelentős vagyont felhalmozó, kezdetben Alsónémedin székelő dabasi Halász család katonai érdemeit I. Lipót (1640-1705) király 350 éve, 1669. szeptember 24-én, Ebersdorfban címeres nemes levéllel ismerte el. A család történelmi távlatban legismertebb katonája, a dabasi Halászok gyóni ágának alapítója, a hírneves dabasi Halász Péter e fontos dátumhoz képest hét évvel később, 1676. június 3-án született Gyónon. A família leszármazási táblája szerint édesapja II. Halász Ferenc, míg édesanyjáról sajnos nem maradt fenn adatunk. Péter testvérei: Pál (aki nem érte meg a felnőtt kort), János, István, Mihály, Kata és Zsuzsanna.

A fiútestvérek közül elsőszülöttként ő vitte tovább a katonai tradíciókat. Pályája a kurucvilágban bontakozott ki, előmenetele a szakirodalom összegzése alapján: II. Rákóczi Ferenc seregében 1704-ben lévai hadnagy, 1705-1706-ban százados a karabélyos regimentben, 1707-ben Palocsay György (1670-1730) generális vicéje, 1710-ben ezereskapitány.

1711. május 1-én, mint ahogyan azt a levéltári eredeti dokumentum tanúsítja, dabasi Halász Péter ezredes is aláírta a Rákóczi szabadságharcot lezáró szatmári békeszerződést, egyúttal felesküdött III. Károly (1685-1740) királyra és az osztrák seregben folytatta katonai pályafutását.

A genealógiai szakirodalom szerint a kuruc idők végeztével alapított családot: 1712-ben, Léván esküdött örök hűséget Bottyán Katalinnak, a legendás Bottyán János, vagy közismert nevén Vak Bottyán generális azonos nevű rokona leányának. Ők tekinthetők a Halász család gyóni ága alapítóinak. Házasságukból négy gyermek született: 1714-ben Mária, majd három évvel később, 1717-ben Zsigmond, 1719-ben Borbála és végül 1723-ban Péter. Az alsódabasi és gyóni földek 1720 júniusában nádori adománylevéllel kerültek a Halász testvérek birtokába, oly megoszlásban, hogy István, János és Mihály lett az alsódabasi határ tulajdonosa, a gyóni rész pedig Péter birtokába került. Lényeges információ, hogy akkoriban a gyóni határ gyakorlatilag a török időkben elnéptelenedett pusztákból állt. A betelepítés az 1730-as évek elején kezdődött, magyar anyanyelvű, református jobbágyokkal. A község első bíróját a Lakos-család adta, 1740-től már prédikátort is tartottak, az első templomot pedig 1751-ben építették. Azaz Halász Péter és Bottyán Katalin szerepe Gyón község betelepítésében is meghatározó.

Az osztrák zászló alatt 1716-ban és 1717-ben a törökök elleni harcokban tüntette ki magát Temesvár és Belgrád alatt Savoyai Jenő (1663-1736) herceg seregében. A korabeli krónikások több párbaját is feljegyezték, melyet a két szembenálló sereg előtt vívott török vitézekkel. Két alkalommal a törökök orvul meglőtték párbaj közben, súlyos-veszedelmes sebeket okozva. Tanúja volt e tekintélyt, respektet teremtő sikereknek hadvezére, Savoyai Jenő és Pálffy János (1664-1751) tábornagy is.
Az 1735-ös Péró-féle lázadás leverésében komoly szerepet vállalt magára.  Az 1735. április 27-én, Békésszentandráson kitört, de az ellenállás meghirdetése és szervezése révén már 1734-ben elkezdődött felkeléssel párhuzamosan zajlott gróf Károlyi Sándor (1669-1743) tábornok 1734 elején felállított huszárezred pótszázadai toborzása és kiképzése az Alföldön. Az új toborzás királyi rendelete 1734. október 24-én érkezett Erdődre, éppen azon a napon ért oda dabasi Halász Péter is, aki alezredesi rangban, de kapitányi fizetéssel beérve vállalta el egy teljes század felállítását. A tábornok már másnap Bécsbe küldte utasításaival, egyidejűleg megkezdte a katonafogadásra, lovak, lószerszámok vásárlására jogosító toborzópátensek kiosztását. Jellemző, hogy míg Károlyi tábornok minden esetben pontosan kijelölte a toborzási körzeteket, a nagy tapasztalattal rendelkező Halásznak szabad kezet adott, az ország teljes területéről felfogadhatta az alkalmas jelentkezőket. Halász Péter bécsi feladatai végeztével november elején, Nagykőrösön és Kecskeméten kezdte meg a toborzást. Nem volt könnyű dolga, mert a tábornoknak szigorú elvárásai voltak, kizárólag a 24 és 40 év közötti, tisztességes ábrázatú, izmos, lóra és kardra termett, egészséges férfiak felvételét engedélyezte. Ezen felül ki kellett szűrni a katonaszökevényeket, a testi fogyatékosokat, cigányokat, románokat, ruténokat, de a házasokat sem látták szívesen. Előnyt élveztek a katonai múlttal rendelkezők, de a mesterlegények is, különösen a szabók, csizmadiák, szűcsök, gombkötők, kovácsok, szíjgyártók, lakatosok, csikósok. A felfogadott legények Csongrádra kerültek, kiképzésre. Halász alezredes a nagykőrösi és kecskeméti lovasokból 400 fős katonaságot verbuvált, mely a lázadás kitörése után, 1735. május 8-án érkezett a kritikus térségbe, Mezőtúrra.

A legjelentősebb összecsapásra május 9-én, az Arad-megyei Erdőhegy mellett került sor, ahol az egyesített királyi erők szétkergették a felkelőket, és ráadásul mintegy ötszáz felkelő meg is halt a csatában. A lázadók maradvány csoportjait végül május 13-án, Telegdnél számolták föl, majd augusztus közepén, Budán egy kilenctagú bíróság megkezdte a mintegy másfélszáz foglyul ejtett lázadó elleni megtorló peres eljárást.

Pest vármegye közgyűlése 1735 májusától visszatérően foglalkozott a lázadás aktuális eseményeivel. Halász Péter katonáin túl a harcok helyszínére indították Beleznay János (1673-1754) tábornok 500 fős megyei seregét is. A döntő ütközet után a körözöttek listáját eljuttatták Halász Péterhez és Beleznay Jánoshoz. Rendelkeztek a katonák zsoldjáról, e szerint azok, akik a saját lovukon mentek, 1 forint 50 dénárt, ha a vármegyéjén, 1 forintot kaptak hetenként. A parancsnokok, Halász Péter és Beleznay János 100–100, Zlinszky József titkár pedig 30 forintos javadalmazásban részesült a vármegye pénztárából.

Közzétették a helytartótanács 1736. február 28-án, Pozsonyban kelt, Pálffy János országbíró és Pehm András helytartótanácsi titkár ellenjegyzésével kiadott intimatorumát is a Békés megyei lázadásról. Ebben Lotharingiai Ferenc (1708-1765) herceg jutalmul arany láncot adományozott a vármegyei és jászkun csapatok vezetőinek: Orczy Istvánnak, Beleznay Jánosnak, Halász Péternek és Podhraczky Györgynek. Az uralkodó, III. Károly király képével ékesített aranylánc akkoriban a legnagyobb katonai kitüntetésnek számított.

Számos közgyűlési jegyzőkönyv tanúsítja, hogy Halász Péter - főként az 1730-es évek második felében - aktív résztvevője volt a megyei közéletnek és a református egyház korabeli gondjainak megoldásából is kivette a részét.
1740. október 20-án meghalt a Habsburg-ház utolsó férfisarja, III. Károly király. Mária Terézia (1717-1780) trónra lépése, azaz a nőágú öröklés miatt Poroszország és Ausztria között kitört az úgynevezett sziléziai háború. Köztudomású, hogy Mária Terézia végül a magyar rendek segítségével, konkrétan a pozsonyi országgyűlés 1741. szeptember 11-i felajánlásával, a híres „vitam et sanguinem” jelenetével tudta megvédeni trónját. Az addig eltelt közel 1 évben azonban sorsdöntő események történtek. III. Károly halála után, 1740 novemberében, II. Frigyes (1712-1786), Poroszország ifjú királya igényt formált Sziléziára. Csapatai december 16-án bevonultak a tartományba, majd Bajorországgal is szövetségre lépett. A fokozódó veszélyt látva Pálffy János császári tábornagy 1741. január 26-án fegyverre szólította a bécsi udvarhoz hű magyarokat. Szavára elsőként Pest vármegye áprilisi közgyűlése 1600 harcost ígért, melyet szoros határidővel be is tartottak. Az önkéntes felajánlásnak megfelelően két huszárezredet állítottak föl, melyek élére Rákóczi kurucseregének két tapasztalt katonája került. Az egyiknek lett a parancsnoka a nagy katonai tekintélynek számító, hatvannégy éves Halász Péter, míg a másiké a pilisi Beleznay János tábornok. Időközben Komárom, Győr és Pozsony is állított ki alakulatot, a mindösszesen 2100 fős egység Festetics József (1691-1757) tábornok vezérletével indult a háborúba. Halász Péter ezredében szolgált fia, Zsigmond is, előbb hadnagyként, majd főhadnagyként. Ezt a helyzetet örökítette meg Vay Sándor/Sarolta „A két Halász” című történetében. Halász Péter nimbuszát jól adja vissza az elbeszélés következő részlete:
„Egy alkalommal sebet kapván, nagy láza volt és a felcser nem engedte meg, hogy részt vegyen az ütközetben. Halász sátrában hallva azonban a riadót, mely az ellenség közeledését jelentette, levánszorgott ágyáról, magára szedte ruháit, de csizmáit már nem volt ereje felhúzni és mezítláb ült nyeregbe. A tanult huszárló, gazdája szavát megismerve, régi szokásként odavitte, ahol legnagyobb volt a veszély. A poroszok csapata, meglátva a nagy betegnek gondolt Halászt, már puszta jelenlététől elvesztette fejét és a magyarok csakhamar fényes győzelmet arattak.”

Halász Péter a hadjárat során végül 1741. június 7-én, Porosz-Sziléziában, Teschen városában hunyt el, ahol nagy, ezredesi rangjának kijáró pompával temették el.
Halála után fia gyarapította a család katonáinak dicsőségét.

Halász Zsigmond: harminc év a porosz hadseregben

A család katonai hagyományait tovább vivő Zsigmond pápai diák volt, mielőtt 1741-ben megkezdte szolgálatát Pest vármegye ezredében. Apja temetésén egy fontos katonai bevetés miatt nem vehetett részt. Halász Péter halála után Beleznay János parancsnoksága alá vonták össze a két Pest-vármegyei ezredet. 1743-ban Beleznay János a megüresedett őrnagyi állást nem a rangidős kapitánynak, gyóni Halász Péternek, hanem a saját fiának, Beleznay Miklósnak (1722-1787), a későbbi tábornoknak adta. Ez a méltatlan mellőzés sértette Halász Zsigmond önérzetét, de arra hiába keresett orvoslást a haditanácsnál. Ezért 1743. november 27-én, fegyvernyugvás állapotában átlépett Nagy Frigyes (1712-1786) porosz király szolgálatába, aki az osztrák huszárkapitányt azonnal porosz huszár ezredessé léptette elő. II. Frigyes úgy nőtt fel, hogy édesapja udvarában a magyar huszárokból egy testőrszázad működött. Hatalomra kerülésekor erre a példára alapozva önálló ezred, az ún. vörös porosz huszárezred felállításáról döntött, és annak szervezési feladatával bízta meg az új ezredest. Halász Zsigmond rászolgált az uralkodó bizalmára, hamarosan a bennfentes emberek egyike lett.  
Amikor 1744-ben újra indult a háború, itthon gyóni Halász Zsigmond minden vagyonát lefoglalta a kincstár, mivel a haditanács felszólítására sem volt hajlandó visszatérni az osztrák seregbe.  A Gyón, Babád, Ordas és Délegyháza határában lévő birtoktestek 54. 620 forint értéket képviseltek, mely igen nagy pénznek számított akkoriban.  A kincstár mindjárt túl is adott a birtokon, melyet Zlinszky János Pest vármegyei alispán vásárolhatott meg.
Halász Zsigmond végig harcolta a sziléziai háborúkat, sőt még az 1763. évi békekötés után is további tíz évig katonáskodott. 1773-ban hazatért, és nővére, Nemes Györgyné gyóni birtokán élt. Halász Mária korábban is támogatta őt, ha kellett, pénzzel is ellátta, mert Zsigmond úr mindig sok lovat tartott és rangjához méltón élt. Nem házasodott meg, utódja nem volt, paripáiban, kutyáiban lelte örömét és lóháton naponta vadászott. Elkobzott saját birtokát azonban már nem tudta visszaszerezni, bár a békekötés egyik pontjának rendelkezése erre adott esélyt. Harangöntő Béla 1913. évi írása szerint végül 1791-ben II. Lipót király igazságot, rezolúciót szolgáltatott az ügyben, de annak végrehajtását Halász Zsigmond már nem érte meg, 1792. december 15-én, Gyónon örökre lehunyta szemét. Hamvai Gyónon, a családi sírkertben találtak örök nyugalomra. A halála utáni rezolúció végrehajtásából pör keletkezett a Nemes és a Halász család között, mert a fiskus a Halász család képviseletében eljáró Nemes Zsigmondnak adta át előbb ellentételként 1800-ban a Krassó vármegyei birtoktesteket, majd 1808-ban még az érték különbözet miatti készpénzt is.    
Katonai pályafutását Vay Sándor így jellemezte 1899-ben:
„A vörös huszár ezredben szolgált Halász Zsigmond is, aki 1743-ban már kapitány volt, s akinek oroszláni bátorságáról valóságos regéket tudtak mesélni sötét éjszakák vérfényű tábori tüzei mellett. Minden újabb csata újabb babért fűzött Halász homlokára, és a bécsi udvarba is híre ment nagy vitézségének. Mind a mellett nem emelkedett, és egyetlen egy érdemrend se ékesítette még a sujtásos, gimbes-gombos huszár dókát. Kálvinista volt néhai való jó Halász Zsigmond vitéz úr – és ez nagyban gátolta előmenetelét. Mária Terézia, a bűbájos szép asszonykirály szenvedélyes térítő volt. Halásznak is megsúgták, hogy ha áttér, lesz ordó, rang, fény, donatió meg minden, de ezen az áron aztán semmi se kellett neki.
- Inkább a zászlót, mint a hitet! – mondotta marconán, és úgy is cselekedett. Egy szép napon jelentkezett az öreg Ziethennél és magára vette a vörös huszárok skarlátszínű uniformisát. Régi, porosz katonai írások őrzik vitézi tetteinek leírását. Ahol már egy vezér sem boldogult, Halász Zsigmondot küldötték oda, úgy, hogy Nagy Frigyes egy ilyen győzelemről hallva, mosolyogva mondá:
- Meggyőzi Halász még az ördögöt is!
A porosz hadseregben aztán rohamosan emelkedett, számtalan rendjelet kapott, és mint ezredes vált meg a szolgálatból. Hogy beállt a béke, nem volt már maradása a burkusok között. Eszébe jutott a régen nem látott haza, a bucka, melynek sárga homokján híg aranyként folyik szét a napsugár, a rezgő nyárfás kerek erdő, meg a kákás tó a falu alatt, ahol kacsákra lesett úrfi korában, és odatért meghalni, ahol bölcsőjét rengették.”  
Halász Zsigmond egyike volt azoknak a katonáknak, akik helytállásukkal, vitézségükkel évszázadokra dicsőséggel aranyozták be a magyar huszárok hírnevét.

Érdekességek dabasi Halász Péter utóéletében

- Az 1896. évi Ezredéves Országos Kiállítás történelmi főcsoportjának egyik szenzációja volt Halász Péter egykori személyes tárgyainak bemutatása. A hivatalos katalógus és a sajtótudósítások Gyóni Halász Béla érdemeként rögzítik az ereklyék közszemlére bocsájtását. Így a 6674-es számon megtekinthető volt Halász Péter kurucezredes kantárja, a 6705-ön Halász Péter halotti zászlójának rajza, a 6710-en Halász Péter kuruc ezredes evőeszköze, míg a 6711-en az aranylánca, melyet a Péró-lázadás leverésért kapott.

A jelentősebb kiállított tárgyak leírását dr. Czobor Béla akadémikusnak köszönhetően ismerhetjük meg:
„Kantár. Fekete bőrszíjból, mely domború ezüst pitykékkel és boglárokkal van ékesítve. A homlokdíszt egymást keresztező két ezüst láncz képezi, melynek közepén öntött ezüstből egyfejű sas látható, mellén czímerpaizsba zárt hét várral (Rákóczy és Erdély czímeréből véve). A zablatengely végein egy nagy öntött és vésett ezüst boglár, angyalfejjel. A nyaklón áttörtmívű ezüst félhold lóg.
Farmatring. fekete bőrszíjból, mely 46 domború, síma ezüst pitykével és két angyalfejet ábrázoló, öntött ezüst boglárral van ékesítve.
Szügyellő. Fekete bőrszíjból, mely 39 drb domború, sima ezüst pitykével van ékesítve. Közepén keleties díszítésű, nagy, öntött ezüst boglár. Mind a három dabasi Halász Péter, előbb II. Rákóczy Ferencz testőr-kapitánya, utóbb császári ezredesé volt. 1676– 1741. Kiállította: gyóni Halász Béla.
Tarsoly, kettős, borjúbőrből, külső lapja vörös posztóval bevonva, melyre gazdag diszítmények között arany fonállal a német császári korona s alatta F. II. monogramm van kihímezve. I. Ferencz mint magyar király 1792– 1835-ig uralkodott. Mint német császár II. Ferencz néven (1804– 1835-ig). Szíjazata arany fonállal kivarrott, vörös szattyánbőrből készült, melyet három tűzben aranyozott sima kerek, sárgaréz boglár és három ugyanolyan mívű csat ékesít. Kiállította: Gyóni Halász Béla.
Nyakláncz. S-alakú, kettő-aranyszemekből. Hossza: 57,5 czentiméter. Rajta síma aranykarikán lóg. III. Károly király nagy, tojásdad alakú aranyérme, melynek előlapján a király babérkoszorús, pánczélos mellképe és CAROLUS • VI • D • G • R • I • S • A • GE • HI • HU • BO • REX körirat, hátlapján pedig CONSTANTIA • ET • FORTITUDINE körirat s felhők között lebegő földgömb látható. Az egésznek súlya 270 gramm.

Dabasi Halász Péter ezredesé volt, s azt III. Károly királytól a Peró-lázadás leverése alkalmából kitüntetés gyanánt kapta. Halász Péter született 1676-ban. 1703-ban II. Rákóczy Ferencz fejedelem testőrkapitánya. 1711-ben aláírja a szatmári békét s a császári seregben vállal szolgálatot. 1716-ban a törökök ellen harczol. 1735-ben báró Orczyval együtt a Peró-féle lázadást veri le, a miért III. Károlytól kapja e nyaklánczot. Mint ezredes vesz részt az 1741-iki porosz hadjáratban, hol Sziléziában Teschenben sebet kap, és június 7-én meghal. Kiállította: Gyóni Halász Béla.”

Az 1896-os millenniumi ünnepségsorozat csúcspontján, „június 8-án reggel kilenc órakor a Vérmezőről indult az a díszmenet, mely a koronát átvitte a Mátyás templomból az Országházba. A díszmenet indulását, melyben a szinte minden vármegye képviseltette magát a királyi pár és sok más Habsburg főherceg és főhercegnő is megtekintette. A rövid díszülés után, melyet a Kupolacsarnokában tartottak és ahol a királyi párt Szilágyi Dezső, a képviselőház elnöke köszöntötte a menet tovább vonult és koronát visszavitte a Budai várba. Ez az ülés volt az első, az új, még teljesen be nem fejezett Országházban.” A sajtótudósítások szerint Pest megye 70 tagú bandériuma Halász Péter kuruc főstrázsamester egyenruhájában vonult fel. A zászlótartó dabasi Halász Zsigmond főszolgabíró volt, a díszőrséget Halász Móricz és Halász Péter adták. A Vasárnapi Ujság a kuruc főstrázsamester egészalakos grafikáját is közölte.   
 
- Szendrei János (1857-1927) művészeti író derítette ki 1905-ben, hogy az egyik lelkiismeretlen német kiadó úgy használta ki Halász Péter katonai jó hírnevét és ismertségét, hogy Stefano della Bella (1610-1664) olasz rajzművész egyik magyar viseletet bemutató lovas portréját az olvasókat megtévesztve Halász Péter ábrázolásaként publikálták kiadványukban, holott a magyar vitéz a művész halála után 12 évvel született, azaz nyilvánvalóan nem találkozhattak egymással, nem ismerhették egymást.

- Ugyanakkor 1966-ban a Magyar Nemzeti Múzeum a sárospataki múzeum részére 12 kisméretű, 38,5x28 cm nagyságú olajképet vásárolt. Ezek a XVII-XVIII. század fordulójának viseletében férfiportrékat ábrázolnak. Tíz hátlapján az ábrázolt személy neve olvasható volt, kettő ismeretlen. A rendkívül rossz állapotú képek Sárdy Lóránd festőművész által restaurálásra kerültek, s jelenleg a „Rákócziak dicső kora” kiállításon láthatók. Eladója közlése szerint eredetileg húsz képből állt az arcképcsarnok. A képek az 1708-as sárospataki országgyűlés alatt készültek, az ott jelenlévő tisztek egy csoportját örökítette meg a ma már ismeretlen festő. A sorozat dabasi Halász Pétert ábrázoló portréja hitelesnek tekinthető, leltári száma: 80. 6. 3., része a múzeum állandó kiállításának.

- Az ismeretlen alkotó műve 2018-ban mintául szolgált Nagy László gyóni művésztanárnak, aki az eredeti képet meghaladó 40X50 cm-es olajfestményen jelenítette meg a jeles katona portréját.  

- Napjaink gyóni reformátusainak tiszteletét mutatja a „Gyóni Halász Péter Református Alapítvány” elnevezés. Az alapítvány az egyházközség közösségi, társadalmi tevékenységét segíti, ahogyan annak idején a névadó is tette.

Halász Péter nagykőrösi vitézei

Pest-megyei vonatkozása miatt említést érdemel, hogy Halász Péter 1734-ben toborzott nagykőrösi huszárai közül jelentős katonai pályát futott be bátori Sigray Mihály (1705-1755) strázsamester, aki kapitányként szolgált a megyei ezredben az örökösödési háborúban, majd 1748-ban a holland-belga egyesült állam szolgálatában lévő magyar huszárezredhez került.  IV. Vilmos holland tartományi helytartó a magyar huszárkapitányt holland huszár ezredessé léptette elő, majd rövidesen a tábornoki rangnak megfelelő dárdakapitányi beosztásban az egész ezred parancsnoka lett. 1751-ig szolgált a holland seregben, ezt követően hazatért a családjához Nagykőrösre. Négy évvel később halt meg, emlékét a Debreceni Református Kollégium földszinti árkádsorán 1941 júniusában avatott dombormű őrzi.

A Péró-lázadás ellen vonuló században az inárcsi Farkas család különösen szép számban képviseltette magát. A kőrösi kompánia hadnagyi beosztását a város szenátora, inárcsi Farkas Mihály (1678-1748) látta el. Kétszer is házasodott, gyermekei, Ilona és Pál, az első házasságából származtak. Halász Péter közvetlen adjutánsaként pedig inárcsi Farkas János (1700-1774), a későbbi főbíró szolgált, aki viszont négyszer házasodott és vagyongyarapító, birtokszerző manővereivel írta be magát városa históriájába.

Inárcsi Farkas Istvánt (1710?-1767) 1741. április 8-án ajánlották őrnagyul Halász Péter Pest vármegyei ezredébe, s kinevezését hamarosan elfogadta a haditanács. Inárcsi Farkas változatos katonai pályát futott be, már fiatalon szolgált külföldön, előbb a lengyel, majd a porosz hadseregben. Utóbbi esetben egyenesen a királyi testőr huszárok századosa volt, ahonnan 1737 augusztusában kérte végleges elbocsátását. A magyar szempontból 1741-ben induló osztrák örökösödési háborúban katonai tapasztalatát és ügyességét éppen korábbi kenyéradó gazdái, a poroszok ellen tudta hasznosítani. A harcok végeztével megházasodott, de felesége, a péceli Fáy Zsuzsanna gyakran betegeskedett és korán elhunyt. A buzgó református ember sokat tett a nehéz helyzetben működő egyháza érdekében, 1767 novemberében, Pécelen, gyermektelenül halt meg.  

Összességében apa és fia, a dabasi Halász család mindkét jeles katonája számon tartott alakja a magyar hadtörténelemnek. Halász Péter gyakran idézett alakja a Rákóczi szabadságharc időszakát tárgyaló történeti munkáknak. Katonai pályafutása jelentős mértékben kötődik Pest vármegyéhez, továbbá Gyón község benépesítésében, a református jobbágyok letelepítésében is meghatározó szerepet játszott. Pályáját fia, Zsigmond folytatta, akit a porosz hadseregben töltött harminc esztendejével a nemzetközi katonai szakirodalom szintjén is jegyeznek. A két Halász életútja jól reprezentálja Pest vármegye katonáinak részvételét és szerepét a XVIII. század hazai és külföldi háborúiban, harcaiban. Nevük, alakjuk időről időre felbukkan, amikor a magyar katonák, huszárok vitézségét méltatják. Példaadó pályafutásuk jelentős gyarapítója a települési és a megyei értéktárnak egyaránt.
 

Bibliográfia

Andreas Kienast: König Friedrich II. von Preussen und die Ungarn bis zum Hubertsburger Frieden 1762. Mittheilungen des k.u.k. Kriegs-Archivs 9. Neue Folge, 1895; p. 258, 262.

Bánkúti Imre:
- Ezereskapitányok arcképcsarnoka. História 1979/1; p. 35.
- A Körös–Maros köz a Rákóczi-szabadságharc idején. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 11. Békéscsaba, 1988. pp. 129-130; 136-137.

Benkó Imre:
- Az inárcsi Farkas család története. Bazsó Lajos Könyvnyomdája, Nagykőrös, 1903. pp. 22-24; 34-35; 71-77.
- Sigray Mihály. Protestáns Egyházi és Iskolai Lapok. 1905. március 12; pp. 166-167.
- Nemes családok Nagykőrösön 1848 előtt. Ottinger Ede Könyvnyomdája, Nagykőrös, 1908. pp. 282-283.

Berkó István: Nagy Frigyes porosz király magyar katonái. Magyarság 1930. március 15; pp. 12-13.

Borosy András: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái, VI. 1712-1740. Pest Megyei Levéltár, 1995. 231 p.

Budapesti Hírlap: Magyarok porosz zászló alatt. 1907. július 14; pp. 8-9.

Császkóczy Emil: Huszárok a külföldi hadseregekben. Magyar Katonai Szemle 1941; p. 203.

Czagányi László:
- A Halász család helye és szerepe Dabas történetében. Dabas, 1992. 13 p.
- A Dabasi Református Egyházközség története tulajdon iratai tükrében.  Dabas, 1993; p. 9.
- A dabasi Halász család. In: Kerekes László, Tapodi Katalin (szerk.): Építészeti értékek Dabason. A klasszicista kúriák múltja és jelene. Dabas, 1999. pp. 75-76.

Czigány István: A magyar királyság hadügyének kérdései és az 1708-1715. évi országgyűlés. In: Kónya Péter (szerk.): Az Országgyűlés 1715-ben és a magyar társadalom a 18. században. Eperjes, 2016. p. 147.

Czobor Béla, Szalay Imre (szerk.): Magyarország történeti emlékei az 1896. évi ezredéves országos kiállításon. Kiadta Gerlach Márton és Társa Budapesten és Bécsben, 1897-1901. http://vmek.uz.ua/00900/00941/html/doc/c100756.htm

Előhegyi István: Vitézek szalagos huszárcsákóban. Nyugati Kapu 2001. február 16; p. 6.

Galgóczy Károly: Pest-Pilis-Solt-Kiskun Megye monographiája III. Budapest, 1877; p. 355.

Halász Bálint: Dabasi és gyóni Halász család. Családtörténeti jegyzetek 1914/2; pp. 37-49.

Harangöntő Béla: Gyóni Halász Zsigmond emlékezete. Budapesti Hírlap 1913. július 6; pp. 33-34.

Heckenast Gusztáv: Ki kicsoda a Rákóczi szabadságharcban? Budapest, 2005. p. 178.

Hungarikumok Gyűjteménye – Magyar Értéktár: A Magyar Huszár: http://www.hungarikum.hu/hu/content/magyar-husz%C3%A1r-0

Jalsoviczky Sándor: Bátori Sigray család. Nagy Iván családtörténeti értesítő. 1899/1. pp. 16-18.
Kempelen Béla: Magyar nemes családok 4. kötet. 1912; pp. 460-461.

Kiss József: Hadkötelezettség és hadiadó egy koronabirtokon 1731-től 1745-ig. Hadtörténelmi Közlemények 1986/1; p. 292.

Marczali Henrik: Nagy Fridrik és a huszárság. Vasárnapi Ujság 1912. február 11; pp. 104-105.

Markó Árpád: Bornstedt porosz ezredes bizalmas küldetése a magyar csapatokhoz, 1743-ban. Hadtörténelmi Közlemények 1929; pp. 211-212.

Matlekovits Sándor (sorozat szerk.): 1896-iki ezredéves országos kiállítás: a történelmi főcsoport hivatalos katalógusa 2. füzet. A renaissance-épület földszintje.  Kosmos Műintézet, Budapest, 1896; p. 366, 367, 368.

Mészáros Kálmán: A szatmári béke aláírói és további sorsuk. Századok 2012/IV. pp.887-911.

Mitták Ferenc: Rákóczi fája Dabason – Bottyán Kata esküvője. In: Az utolsó bátéi táltos, Rákóczi fája Dabason és más regék, mondák, történetek. Dabas, 2009; pp. 68-72.

Nagy István: Egy dabasi Halász lába nyoma (olvasói levél). Szabad Föld 1995. május 2; p. 11.

Nemzeti Portrétár: Dabasi Halász Péter. http://npg.hu/portreadatbazis-e-muzeum/item/4405-dabasi-halasz-peter-

Dr. Párdányi Miklós: Dabas és környéke története a török hódoltság korától az 1848. évi forradalomig (1526-1848). In: Dr. Petri Edit (szerk.): Tanulmányok a 700 éves Dabas történetéből. Dabas, 1975; pp. 55-115.

Pesti Hírlap: Történelmi levelek a Széchenyi-könyvtárban. 1914. október 1; p. 9.

Pesti Napló: Az 1831-iki parasztlázadás. 1898. február 22; pp. 1-2.

Pilch Jenő: Könyvismertetés: Mittheilungen des k. u. k. Kriegsarchivs. Hadtörténelmi Közlemények 1912; p. 295.

Pogány György:
- Pest vármegye önkéntes felajánlása. Pest Megyei Hírlap 1993. április 7; p. 13.
- Pereskedés Dabas faluért. Pest Megyei Hírlap 1994. május 21; p. 21.

Seres István:
- A Szarvas környéki folyami átkelők katonai szerepe és a szarvasi vár helyreállításának terve a Rákóczi-szabadságharc idején. In: A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 21. Békéscsaba, 2000. p. 255.
- Békés megyei katonák az erdélyi és tiszántúli kuruc hadsereg összeírásaiban (1704, 1706, 1708). A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28. Békéscsaba, 2006. p. 219, 220, 225.
- A Károlyi-huszárezred hadkiegészítése a Tiszántúlon Szegedinác Péró felkelése idején – Chronica Bekesiensis 3. Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, Békéscsaba, 2010. pp. 13-19; p. 69, 138, 154, 155, 160, 162, 163, 177, 217.

Surányi Miklós: A magyar katona. Új Idők 1934. június 10; pp. 813-814.

Dr. Szendrei János: A magyar viselet történeti fejlődése. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1905; p. 23, 87, 91.

Szokolay Kornél: A június 8-diki díszmenetből. Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye bandériuma. Vasárnapi Újság 1896. augusztus 23; pp. 562 (portré), 563.   

Tamás Edit: II. Rákóczi Ferenc relikviái a sárospataki gyűjteményekben. In: Csatáry György (szerk.): Rákóczinak dicső kora. Ungvár, II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola, 2012. pp. 209-218. Dabasi Halász Péter portréja: p. 233.  

Temesváry Ferenc: Mutató. Szendrei János: Magyar hadtörténelmi emlékek az ezredéves országos kiállításon című katalógusához. Magyar Nemzeti Múzeum Évkönyve. Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1991. pp. 137-200.
                            
Thaly Kálmán: Tényleges létszámok és hadi fölszerelés Rákóczi hadseregének ezredeiben. Hadtörténelmi Közlemények 1891. 4. kötet; pp. 19, 179.

Valentyik Ferenc: A Gyóni Református Egyházközség történetéről. Kézirat, szövege elhangzott a gyóni református templomban, a Reformáció 500. évfordulójára emlékező rendezvényen, 2017. március 19-én.

Vay Sándor:
- Magyar huszárok száz év előtt. Pesti Hírlap 1899. december 17; p. 16.
- A két Halász. In: Régi magyar társasélet I. Athenaeum Rt., Budapest, 1900; pp. 19-28.
- Pusztuló országok, pusztuló városok, híres katonákról. Pesti Hírlap 1914. november 8; pp. 33-34.

Zachar József:
- Huszárok a nagyvilágban. Magyar Nemzet 1988. október 11; p. 8.
- Dictionnaire des maréchaux de France du Moyen Age á nos jours. Hadtörténelmi Közlemények 1991; p. 163.

Zlinszky János: A gyóni Zlinszky-család. Dabas, 2009; pp. 30-31.

Összeállította: Valentyik Ferenc
    

 
Dabasi Halász Péter (1676-1741)

Kattintson a képre a nagyításhoz.

Nagyítás

 

Dabasi Halász Péter (1676-1741)

Kattintson a képre a nagyításhoz.

Nagyítás

 

Dabasi Halász Péter (1676-1741)

Kattintson a képre a nagyításhoz.

Nagyítás

 

Dabasi Halász Péter (1676-1741)

Kattintson a képre a nagyításhoz.

Nagyítás

 

Dabasi Halász Péter (1676-1741)

Kattintson a képre a nagyításhoz.

Nagyítás

 

Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.
BŐVEBBEN ELFOGADOM