Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility
2024. március 29. péntek
Auguszta
Holnap: Zalán napja lesz

Videogaléria 2017

Helyreállították Gyóni Géza Dabasi-szőlősi emléktábláját

A Gyóni Géza Emlékév jegyében helyreállították a költő egykori szőlősi emléktábláját, amely a Parragh-birtokon állt. A táblát, amely a Közösségi Ház falán kapott helyet, az eredeti dokumentumok alapján Pataki Miklós csobánkai szobrászművész készítette el.

Az avatóünnepségen Feldman László, a településrész képviselője köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepi műsorban a Szőlőkert Óvoda óvodásai, a Gyóni Géza Általános Iskola volt és jelenlegi diákjai, Petróczy Attiláné a Gyóni Géza Nyugdíjasklub vezetője, valamint Kapui Ágota költő, szerkesztő is közreműködött. Az emléktábla történetét Valentyik Ferenc helytörténész tolmácsolásában hallgathatták meg a megjelentek.

Az eredetileg 1927-ben felavatott emléktábla Dabasi-szőlők egyik első mementója volt, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával állított helyre a város önkormányzata. A tábla azt az eseményt örökítette meg, hogy Gyóni Géza itt ünnepelte meg a kecskeméti Kossuth-szobor leleplezését több barátjával. Az emlékhely sokáig, egészen a pusztulásáig meghatározó helyszíne volt az évente megtartott Gyóni Géza megemlékezéseknek.

Idén, a költő halálának centenáriuma alkalmából ismét elnyerte méltó helyét ahol a közösség emlékezetének szerves része lehet.


A Dabas Televízió felvétele

 
Print Friendly, PDF & Email

Search

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.