MAGYAR KULTÚRA NAPJA a Kossuth Művelődési Központban

Nyomtatás
Dabas Város Önkormányzata és a Kossuth Művelődési Központ január 22-én 18.00 órakor tartotta közös rendezvényét a Magyar kultúra napja alkalmából. Az ünnepséget Tapodi Katalin intézményvezető nyitotta meg, majd a Kéknefelejcs Citerazenekar fergeteges moldvai összeállítása következett.

Ezt követően Birinyi József, a KÓTA társelnöke, a Hungarikum Szövetség elnöke mondott ünnepi beszédet. A rendezvény folytatásában Kőszegi Zoltán polgármester és Révész Károly, az Emberi Erőforrások Bizottság elnöke átadta a Dabas Kultúrájáért Karacsné Takács Éva-díjat, amelyben idén Solymosi Borbála népművész, nemezkészítő és népiének tanár részesült.

A díjátadás után a kitüntetettet a Pilinke énekegyüttes meglepetés dalcsokorral köszöntötte, a lányok így köszönték meg oktatójuk zenepedagógusi munkáját.

Az ünnepi műsorban élvonalbeli előadóművészek vettek részt, a közönség Birinyi József népzenekutató hangszeres (doromb, tekerőlant, tilinkó) előadásában, Széles András citeraművész és Berta Alexandra citeratanár bravúros játékában gyönyörködhetett. Mindhárom előadó méltó módon és magas művészi szinten tolmácsolta a magyar népzene- és népdalkincs egy-egy szegmensét ezen a rangos eseményen.



A Mag Televízió felvétele

 

 
Print Friendly, PDF & Email